bezár
 

zene

2017. 08. 17.
Alufóliába csomagolt eufória
Sziget tudosítás – 4. nap. 2017. augusztus 12.
Szombat. A Sziget csúcsnapja. Ha úgy tetszik, szigetspicc. Ilyenkor (és pénteken) vannak a legtöbben, ilyenkor a legerősebb a programfelhozatal. Legalábbis papíron, legalábbis én így csinálnám. A Sziget szervezői viszont másképp gondolták. Így aztán se extrém tömeg, se igazán húzónevek, se igazi eufória. Szóval igen, amit első nap még csak sejtettem, mára már tudom, a Sziget önmagába punnyadt.

Hogy ez egy természetes folyamat vagy a programszervező-guru, Dan Panaitescu tavalyi tragikus halálának következménye-e, azt nem tudom, de az mindenképp igaz, hogy a 24. Szigeten alig tudtam dönteni, hogy mire menjek, miről írjak és csomó, számomra (és néha mások számára is) új együttest fedeztem fel. Idén, hát, nem.

Tömeg

Najó. Inkább azt mondanám, hogy nem különösebben.

Rögtön ott volt ugyanis a Petőfi Rádió színpadán az Akkezdet Phiai, akik, mint megtudtam, idén 21 évesek úgy, hogy közben kortársaim, ami azt jelenti, hogy ők már akkor tudták miért jó, szép és izgalmas a vers és a rím, amikor én, béna és kezdő kamaszként még bőven izgalmasabbnak találtam, hogy milyenre tudom dekorálni az irodalomkönyvben található képeket, mint azt, hogy jelent-e számomra bármit is egy-egy vers.

Akkezdet Phiai

Ők viszont nem csak tudták, hanem csinálták, s csinálják még mindig, mégpedig úgy, hogy a nézőtéren egyszerre lüktet a nem csekély mennyiségű közönség. Sőt. Egyszerre darálják Saiiddal és Újonccal az egyáltalán nem rövid szövegeket, egyszerre mozdulnak a volt gimnáziumi évolyamtársam Dj Frequent ütemeire. Nem is értem, hogy lehet ennyi mondatot megjegyezni. Szóval érdekes folytatása ez a koncert a szerdai Majkának, abba pedig meg bele se tudok gondolni, hogy milyen menő és büszke érzés lehet a mellettem mosolygó feleségemnek a gyerekkori barátját látni, ahogy ennyi embernek mondja a tutit.

Közben Danibarátom jelzett, hogy a Világzenei Nagyszínpadon játszó Jewish Monkeys se nem eléggé Jewish, se nem eléggé monkey, szóval inkább az Európa Színpadon játszó török, Bubituzakra mentünk, ami akár izgalmas is lehetett volna, ha egyrészt szegénykéket kicsit többen hallgatják, másrészt ha – ezzel talán összefüggésben – ők maguk kicsit jobban élvezik, amit csinálnak.

Pedig próbálkoztak ők, még Ravel Boleróját is eljátszották, de se nagyobb tömeg nem lett, és ők sem lettek lelkesebbek, szóval az A38 Színpadon bemutatott The Strypes műmodjára, műbeatlesére, műbritpopjára tett rövid kitérőt követően eljutottunk a Sziget első csúcspontjára, a Nyárson Sült Röfi pultjához.

De mint minden, egy éven keresztül várt élmény, ez sem tudott megfelelni a komoly, sőt, talán túlzó elvárásoknak. Finom volt, meg minden, de a mézes-chilis-mustáros szósz idén túl sűrű volt és így nem ivódott be olyan fantasztikusan a ciabatta textúrájába, mint 2016-ban. Jövőre újra próbálkozom, hátha olvassák addig a sorokba rejtett kérésemet.

S minthogy jól is laktunk és mert már egy ideje tervezzük és mert nem is igazán volt szimpatikus koncert egészen nyolc óráig, ezért fogtuk magunkat a feleségemmel, és a már említett Danibarátom és unokaöccse legnagyobb meglepődésére beültünk egy tetoválókonténerbe. Persze azért ésszel tetováltasson az ember egy fesztiválon, por van, szóval egy egész hátat beborító Macklemore arcképet vagy Akkezdet Phiai logót azért nem javasolnék, a fóliát pedig három óránként cserélni kell, alatta a tetoválást pedig kenegetni*, és hát az se árt, ha az ember nem pogózik frissen varrt testtel, de egy józanul bevállalt, nagyjából negyed óra alatt felvitt, diszkrét kontúrvonal szerintem még a Sziget higiéniai adottságai mellett is belefér. És hát steril volt itt minden, kesztyű, tű, guszta is lett a két mű.

És bár elég érzékenynek bizonyult az alkarom belső része, még így is sokkal rosszabbra számítottam, mint amennyire kellemetlen érzés volt. De persze csak a szám nagy, azért a karom remegett a kedves és lágy hangú, de széjjelvart tetoválófiú óvatos mozdulatai alatt.

Alice Phoebe Lou

Szóval ha nem is alufóliába, de sima fóliába csomagolt eufóriával, no meg alkarral/csuklóval vonultunk a Music Box elé, hogy meghallgassuk Alice Phoebe Lou koncertjét, aki ugyan sajnos az előző együttes miatt fél órával később kezdett csak, és aki sajnos zenekarát otthon hagyva csak egyedül érkezett, de még így is ez volt a legjobb zenei élmény a 4. napon.

A másnap már Berlinben utcazenélő dél-afrikaival és She című dalával csupán pár hete találkoztam először. Egyszerűen feldobta a YouTube, amikor épp Travist hallgattam. Aztán persze megtudtam, hogy menő ő ám, szóval annál izgalmasabb volt, amikor megláttam a programban és annál meghatóbb volt őt élőben és egész közelről látni, hogy milyen közvetlen, kedves, vicces, és ami a legfontosabb: milyen jól, olykor rekedten és erősen, máskor ellágyulva és halkan énekel úgy is, hogy közben eléggé zavarja – mondja is – az összes többi sátorból beszüremlő basszus, mintha saját magát remixelné, de még ezzel együtt is sweet and cosy minden, meg nice little bubble ez az egész, de egyrészt menjen minden tapizó macsó a faszba, másrészt ha nem ismerjük fel az utolsó számként játszott, de teljesen átértelmezett Little Winget, akkor azért get some fucking musical education, man!

És mindkét esetben mennyire igaza van.

Viszont akármennyire is igaza van, a Nagyszínpad fő attrakciójáról, a Macklemore & Ryan Lewisról még csak nem is hallottam, sőt, a mindenki által olyannyira várt Can’t Hold Usról sem tűnt különösebben ismerősnek, de ez nyilván az én szegénységi bizonyítványom.

De hát nem tehetek róla, nemhiába kerülöm ezt a fajta hip-hop-ot és az ezt a fajta hip-hop-ot felvonultató fesztiválokat, és bár a Nagyszínpadon a többi napon azért zömmel olyan zenekarok játszottak, amelyekben voltak úgynevezett hangszerek is (nagyon bánom is, hogy végül sem a pénteken játszó PJ Harveyt, sem a keddi alt-J-t nem hallhattam), de mintha a szombatot tényleg az elektronikának szentelték volna.

Azért igazságtalan sem szeretnék lenni Macklemore-ral, már csak azért sem, mert szegényt a koncertet követően kórházba kellett szállítani, s ha minden igaz, akkor most már egy párizsi kórházból posztolja képeit. De azért sem, mert közben a Nagyszínpad előtt elképesztő tömegek álltak, akik bizonyára nem olyan unott fejjel nézték a haknit, mint én. Hakni, mert bár a Rézangyal pálinkaház tetejére felhúzott Telekom-teraszról nem látszott az egész nézőtér, de azt kell sejtenem, hogy a holttérben lévő egyharmadnyi helyre aligha zsúfoltak be minden hangszert és minden vokalistát, amit és akit hallani véltem, de nem láthattam. A maradék kétharmadon ugyanis csak néhány táncos, Macklemore és két bohóc volt, akik mintha egy-egy fitness labdán pattogva imitálták volna a dobolást, de ebben már végképp nem vagyok biztos. Mindenesetre a Balaton Soundra tervező szervezők elégedettek lehettek, hiszen a közönség is az volt, szegény Macklemore-nak pedig ezúton is jobbulást kívánunk.

Bad Religion

Azért a koncert végét nem vártam meg, inkább átszaladtam az A38 sátorba a Bad Religionre, ami viszont kárpótolt a túladagolt elektronikáért. A megőszült és megkopaszodott Greg Graffin teljesen elemében volt, hibátlanul vezette együttesét, és hát nem titok, mindig meghatódom, amikor valaki a zenélés mellett valami egészen más szakmát is visz. Graffin pedig nem csak ledoktorizott zoológiából, de még tanít is, és bár óráján nem voltam, de valahogy úgy képzelem, hogy ugyanaz mehet ott is, mint a koncerten, csak épp zene nincs. Graffin ugyanis nem pogózik, nem rohangál és nem ugrál, hanem a színpadon, a színpadról is tanít. Igazából az egész olyan, mint egy zenével kísért Ted-talk.

Hazafelé még visszamentünk a tetoválókonténerbe fóliakötést cserélni, aztán levezetésként egy kis Besh o Drom, aztán vége.

Jövőre, remélem, összekapja magát a szervezőstáb, és kitalál valami tartalmat is a brand köré, mert összehasonlítva a tavalyival, itt most valami tényleg nagyon megcsúszott, s ha ennyi a holtidő a koncertek között, akkor jóval több tetoválókonténerre lesz szükség.

Kívánságok a következő Szigetre

* A krém a szigetpatikában borsos áron beszerezhető, de ha valaki eleve tetováltatási szándékkal megy a szigetre, akkor lehet, hogy Bepanthent érdemes előtte beszerezni. Egyébként ahogy a víz is lehetne jóval olcsóbb 480 Ft-nál, úgy a patikának sem kellene szerintem extrát felszámolnia a gyógyszerekre.

(A képek a szerző felvételei)

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés