bezár
 

irodalom

2017. 01. 18.
Fazekas István költő lett a Stádium főszerkesztője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A jövőben Fazekas István költő, drámaíró és műfordító látja el a Pozsgay Imre által alapított Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap főszerkesztői teendőit.

A lap felelős szerkesztője Bordás Mária, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, a Magyar Jogász Egylet Európai Unió Joga Szakosztályának elnöke lesz, Csoóri Sándor Kossuth-és Liszt Ferenc díjas népzenész pedig a lap zenei rovatát vezeti majd - közölte a lap szerdán az MTI-vel.
    

A Stádiumot 2012 nyarán Fazekas István és Pozsgay Imre közösen indították el a szellemi összefogás előmozdítása érdekében. Ennek köszönhetően több esetben is együtt szólalhatott meg például Konrád György és Csoóri Sándor, Tóth Krisztina, Baranyi Ferenc és Döbrentei Kornél.
    

Fazekas István 1994-ben egyik alapítója volt a Ratkó József Irodalmi Társaságnak, amelynek első elnöke Sánta Ferenc író volt. A Stádium új főszerkesztője 2001-től 2016-ig a Felsőmagyarország Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnökeként számos feladatot vállalt annak érdekében, hogy a nemzeti elkötelezettségű írók és költők könyvei megjelenhessenek, Csoóri Sándor felkérésére 2005. december 19-én létrehozta A Hitelért Irodalmi és Művészeti Alapítványt.
    

A szerkesztőség tagjai változatlanul a valós értékek közös műhelyének tekintik a Stádiumot és Pozsgay Imre alapító főszerkesztő nevét a lap impresszumában a jövőben is fel fogják tüntetni. A lap főszerkesztő-helyettese továbbra is Petrőczi Éva költő marad.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Csáki László: Kék Pelikan


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés