Rimóczi László

A Kricsmi csillaga

A Kricsmi nevű hely egyike volt azoknak a haldokló hatodik kerületi pincekocsmáknak, amit jóformán már csak a csövesek és a diákok tartottak fent. Közönsége egyszerű, de színes népség volt, mint a hasonló, alkoholgőzös búfelejtő lyukaknak általában.

A falakon húsz éves poszterek várták a megváltó szemeteskukát, hasonló korú, szamárfüles, meztelennős falinaptárak társaságában. A múló időtől mocskos öltönyben dolgozó szellemlakberendező kezeit a véletlen vezette, hiszen az öntudatlanul kialakított dekorációhoz gyönyörűen passzolt a szemközti falon lévő műanyag kakukkos óra, és a viharvert, poros könyveknek támaszkodó rozsdás kávédaráló, a kalaptartó polcon. Hogy a Buddha szobrot ki csempészte oda, és milyen megfontolásból, örök rejtély marad, amit senki sem fog megfejteni, mert az idelátogató közönséget a legkevésbé sem érdekli. Egy szobor, ami nem zavar senkit, nem kérdez, nem tolakodik, csak csendben porosodik a helyén, aztán jól van. A radiátoron megbarnult szórólapok hevertek, reklámújságok, programmagazinok és krisnás zsebkönyvek tetején.

Kalmár nyomozó magas, szikár ember volt, feje tetején ritkuló fekete hajjal, több számmal nagyobb ballonja hanyagul lógott rajta.

A nyomozó most a pultra támaszkodó, tenyérbe mászóan hanyagarcú Zsófira nézett.

- A telefonban külön kértem magát, zárja be az ajtót, hogy ne menjen ki szemtanú, és ne is jöjjön be senki, erre én simán besétáltam.

A pimasz képű, hippi csapos lány vállat vont:

- És a forgalomkiesést ki fogja megtéríteni nekem? Maga? Vagy a rendőrség? Én ebből élek. Ha egy kicsit is visszaesik a bevételem, lehúzhatom a rolót.

Kalmár nyomozó elfordult a lánytól és szétnézett a kocsmában veszteglő hat emberen. A hozzá legközelebb eső vendég, egy szakadt figura volt, aki a radiátornak dőlve, szemlátomást öntudatlan, részeg álomban lebegett. Tőle jobbra, a sarokban egy fiatal pár ült, módosnak és igényesnek tűntek, erős kontrasztot teremtve a lepukkant hellyel. Mellettük egy másik pár ült - két idősödő férfi, a kis lyuk utolsó szabad asztalát elfoglalva. A pult végében maga a Mikulás állt személyesen. Persze, nem az igazi, hiszen olyan nem is létezik.

Ez a lidérc nem az igazi télapó volt, csak egy műapó. A Kricsmi közelében pöffeszkedő bevásárló center játékosztályán teljesít szolgálatot, amikor éppen józan. Ehhez a munkához kevés az ásványvíz, ő pedig már hosszú éve felessel üzemel.

Mikor észrevette a nyomozó vizslató tekintetét, csapzott szakálla alól felé mordult:

- Mit néz, zsaru úr? Azt akarja, hogy beszéljek? Nem fogok! Nem érdekel a törvény, és nem ijedek meg magától. De elmesélhetem, mit csináltak ma a gyerekek a pénztáros Arankával: szóval, a szerencsétlen asszony mit sem sejtve ül a kasszában, erre odatoppan elé egy suhanc, majd jobb kezét a futószalagra rakva rárivall Arankára: - Figyeljen, kedvesem, levágom a kezemet, és maga végig fogja nézni! - erre a kölyök elővesz egy irdatlan nagy konyhakést és elkezdi vele levágni a csuklóját. Fröcsköl a vére mindenfelé. Azt mondanom sem kell, hogy Aranka beájult a kasszába. Mikor a biztonságiak elrángatták onnan a tébolyult kölyköt, az nevetve így felelt: - Nyugi, nyugi, ez nem az igazi kezem volt! - azzal kihúz az ingujjából egy gumiból készült műkezet. - Látja? Ez csak egy tréfakéz! Nem igazi. Nem vér jött belőle, hanem kecsöp vagy céklalé! - Arankát felélesztik, aki rendes droid lévén, visszaül a helyére. Kisvártatva megjelenik ugyanaz a kölyök. Megáll Aranka előtt, majd levágja a saját fejét! Aranka leájul a székről, a biztonságiak pedig vonszolják kifele a tréfacsinálót. Ugye, nem tudnak vele nagyon mit kezdeni, hiszen nem lopott semmit, csak tréfálkozott, azt pedig ilyenkor szabad. Na, erre megszólal a hülyegyerek, hogy: - Nyugi, nyugi, ez nem az igazi fejem volt, hanem csak egy tréfafej! - erre kidugja gallérja mögül a valódi fejét - Látják, nem is az igazi vérem spriccelt, hanem csak természet azonos színezék vagy festék! - Arankát összelapátolják, megy tovább a sor. Amikor újra megjelenik a srác. Megáll a kassza előtt, majd előveszi ernyedt kis pöcsét a sliccén keresztül, és hevesen rejszolni kezd Arankára. Az asszony sírva fakad, még sikoltani sincs ereje szegény párának. A biztonságiak rángatják kifele a gyereket, mire így szól a kölyök: - Nyugi, nyugi, nem az igazi faszom volt, ez csak egy tréfasz! Látja? Majonéz vagy ondó van benne! - aztán váratlan dolog történt a mi Arankánkkal, mert egyszer csak felállt és azt mondta…

- Elég ebből a hülyeségből - szakította félbe a nyomozó, majd rágyújtott.

- De most jön a lényeg!

- Nem érdekel, ha nem látná, egy hulla fekszik a padlón.

- Hadd fejezzem be!

- Kössön csomót a nyakára! - Kalmár feje láthatóan felpüffedt és lilulni kezdett.

- Ne merészeljen megütni, felügyelő! Ne merészeljen! - sipákolta a részeg télapó.

- Nem vagyok felügyelő.

A két idős férfi közül a vékonyabbik odaszólt Zsófinak, mintha Kalmár nyomozó ott sem lenne.

- Hozna két serit?

- A felszolgálás szünetel - vetette oda mogorván a csapos lány, és fázósan összehúzta magán barna vállkendőjét, amit még akkor varrt, amikor félbehagyta az ELTE filozófiai szakát a vendéglátói szakma kedvéért.

- Akkor távozunk - nyafogta a pasas.

- Biztos úr, vihetek nekik? - fordult a nyomozóhoz a lány.

- Vigyen, persze. Nehogy miattam menjen tönkre!