Szordínózott érzékiség / Sofia Coppola: Csábítás / PRAE.HU

A polgárháború idején egy súlyosan sebesült jenki katona, John McBurney (Colin Farrell) menedékre talál a maréknyi megmaradt növendékét maga köré gyűjtő, rendíthetetlen Miss Martha (Nicole Kidman) leányintézetében. A lassan lábadozó férfi igyekszik mindenkinek a kedvére tenni, a világtól elzárt lányiskola pedig méhkasként bolydul fel az idegen férfi jelenlététől, és megkezdődik a rivalizálás a katona kegyeinek megszerzése reményében.

Csábítás

A témaválasztás avégett is kimondottan izgalmasnak számít, hogy a regény amerikai polgárháborús történelmi háttere csupán afféle vészjósló atmoszféraként szolgál, a történet közege egy sokkal szűkebb és végletekig zárt tér, amelyben a szereplők női kommunája fojtott érzelmek fogságában, a felszín alatt lappangó konfliktusok közepette él, s ez az eleve terhelt egyensúly borul fel a szexuális vágy mindent elsöprő, elemi ösztöne miatt. A fojtott érzékiségtől terhes közegben kialakuló dinamikák, kiéleződő konfliktusok izgalmas terepet adhatnak a férfi és női lélekben végzett mélyfúrásokhoz és a szexuális vágyak, ösztönkésztetések, valamint a civilizált emberi kultúra között feszülő elemi ellentétek érzékeltetéséhez.

Csábítás

A feladat különösen izgalmas annak fényében, hogy a regény 1971-ben már feldolgozásra került a korszak egyik legjelentősebb amerikai rendezője, Don Siegel kezei között. Siegel, akinek a nevéhez olyan korszakos filmek köthetőek, mint A testrablók támadása, vagy a Piszkos Harry, ezt a filmjét Clint Eastwooddal közösen készítette, e két ember alkotói attitűdjéről pedig tudható, hogy lehengerlően erős és merőben férfiszempontú. A siegeli hősökre mindig a kívülállás, a társadalomba való igazi, szerves beilleszkedésre képtelenség, a rendszerellenesség jellemző, hiszen ezek a férfikarakterek csak így képesek megőrizni saját integritásukat, amely mindenek felett álló, elemi érdekük.

Csábítás

Siegel rendkívül intenzív atmoszférateremtő erővel hozza a hetvenes évek thriller-hangulatát, amelyet akkor is körül leng valamiféle misztikusnak ható, borzongató hangulat, ha a történet szigorú értelemben véve egyetlen pillanatra sem hagyja el a racionális valóság talaját a fantasztikum irányába. A hétköznapi valóság egészéről leválasztott, fullasztó levegőjű közeg Coppolának is fontos volt, úgy tűnik, kimondottan szerette volna, hogy a bőrünk alá rágja magát a gyulladáspont alatt erővel elfojtott feszültség. Az expozícióban még működik az érzékletes ábrázolás, később azonban mintha a történet felgyorsulása maga alá temetné a hangulatot. Nem beszélve arról a rendkívül fontos szempontról, hogy ez a variáns nélkülözi az érzékiség valódi nyersességét és erejét, mintha Coppola kisasszonyai túlságosan is kesztyűs kézzel bánnának a legelemibb ösztönkésztetéseikkel. Siegel adaptációja markánsabban mutatja meg a filmbéli helyzet túlfűtöttségét, amiben persze segítségére van Clint Eastwood monolitszerű jelenléte, aki egy sokkal hűvösebb, távolságtartóbb, titokzatosabb, ennélfogva viszont nagyságrendekkel csábítóbb és veszedelmesebb McBurneyt kelt életre, mint az a Colin Farrell, akinek tolmácsolásában egy ösztönös, bárdolatlan, impulzív tizedest kapunk, akiből a történet előre haladásával gyorsan elillan minden izgató misztikum.

Csábítás

Puszta férfi mivoltával persze ez a McBurney is sikeresen felkavarja a lányiskola állóvizét, sorsának balszerencsés alakulása azonban jelentősen veszít a súlyából, ahogyan ügyetlenkedve udvarolni látjuk válogatás nélkül mindenkinek, akin szoknya van, annak érdekében, hogy az irháját mentse. Nem véletlen, hogy Eastwood nem metszi a kertben a rózsabokrokat, nem próbál meg hasznosnak tűnni annak reményében, hogy a nők ne adják az ellenség kezére, visszafogott jelenlétével mégis egy röpke pillanatra valóban elhisszük, hogy a markában tartja az egész lányiskolát. A Siegel-féle verzióban Miss Martha karakterét jelentősen árnyaló, homályos incesztus-utalások Coppolánál teljesen kimaradtak, számára a nevelőnő szikár és erős karakter, akinek, ha meg is érinti a tizedes jelenléte, semmiképpen sem róható fel a civilizációt alapjaiban megrengető, az ösztönkésztetéseknek engedő ősbűn. A kasztráció szimbóluma ellenben központi helyen áll a Csábítás jelképrendszerében, jelentőségét pedig többszörösen nyomatékosítja is a film egyszerre több síkon.

Csábítás

Sofia Coppola munkájának nagy tétje az volt, hogy képes-e egy markáns női látásmódot felmutatni, a történet egy sajátos és utánozhatatlanul női olvasatával hozzáad-e valami maradandót a filmtörténeti hagyományhoz. A female gaze, vagyis a „női tekintet” egyes jelenetekben valóban tetten érhető, hosszú percekig kísérjük figyelemmel, miként mosdatja Miss Martha az eszméletlen McBurneyt, gondosan oly módon komponálva a nagyközeliket, hogy a férfi meztelen testének csupán fragmentumait lássuk a képen. Itt a tekintet, mely a tárgyiasult férfitestet konstruálja, kizárólag egyfelé irányulhat és csakis a nőé lehet.

Csábítás

A történet végére azonban egyértelművé válik, hogy nem kapunk női szempontú interpretációt, az écriture féminine ha van is, nem mutatkozik meg a filmben, legalábbis szeretnénk azt hinni, hogy a női írásmód nem merül ki a tárgyi környezet részletgazdag és szemet gyönyörködtető elemeinek precíz elhelyezésében. Be kell tehát érnünk azzal az üzenettel, hogy a nőtársi egységet nem bonthatja meg egy férfi azzal, hogy a közösség egyetlen tagját kitünteti a figyelmével és szexuális vonzalmával. Abban a pillanatban, hogy a kívülről érkező férfi tekintete kiemeli az egyik nőt, a törékeny és önmagában is konfliktusos egyensúly meginog – ez azonban tűrhetetlen, mivel a női közösség integritását, sőt egyenesen a létét veszélyezteti. Szegény ördögnek ezért kell vesznie, tudjuk jól attól a pillanattól kezdve, ahogy átlépi a lányiskola küszöbét.