bezár
 

irodalom

2017. 11. 08.
Bemutattuk: Prae – antropocén
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Kedd este (2017. 11. 07.) 7 órától lassan megtelt a Kelet Kávézó pincehelyisége a Bartók Béla úton a Prae antropocén tematikájú számának bemutatóján.

Újraindulnak a Prae estjei, melyek, úgy tűnik, mind a tudományos, mind a művészi, mind a nagyközönség érdeklődését kiváltja. A helyszín a Kelet Kávézó vadonatúj pincehelyisége, mely a műintézmény melletti ficakból nyílik.

Az estet L. Varga Péter, a Prae főszerkesztője nyitotta meg.

 

Ezt követően Magolcsay Nagy Gábor és Kele Fodor Ákos, a lapszám szerzői olvastak fel verseikből. Mindketten olyanokat hoztak, melyek köthetők voltak az 'antropocén' gondolatköréhez.

Magolcsay Nagy Gábor

Kele Fodor Ákos az Echolália című multimediális művészeti projektjében megjelent szövegében a nyelv eredetére igyekszik rátapintani.

Kele Fodor Ákos

A beszélgetést az antropocénről, a Prae antropocén-blokkjáról Mezei Gábor, a Prae szerkesztője vezette Sepsi Lászlóval és Keresztes Balázzsal. Ennek során körbejárták a folyóiratban megjelent tanulmányokat, valamint a saját szakterületük (film, kultúratudomány) újabb elágazásaival is számot vetettek. Az antropocénről szóló elgondolásaik mellett annak diszkurzív kritikáját sem rejtették véka alá.

Mezei Gábor, Sepsi László és Keresztes Balázs

Az est zárásaként Bartók Imre, Simon Bettina és Korpa Tamás, a lapszám szerzői olvastak fel műveikből.

Bartók Imre, Simon Bettina, Korpa Tamás

Fotó: Balogh Endre

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

irodalom

A háború reprezentálhatatlansága a nagyepikában A háború reprezentálhatatlansága a nagyepikában
Mészöly és a háború, Kisoroszi, 2021. július 3.
irodalom

Aranykapu Aranykapu
Gáspár-Singer Anna novellája a Prae spekulatív fikció témájú számából
irodalom

Happy Hump Day Happy Hump Day
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
A Magyar Kultúra című kulturális folyóirat debütáló száma

Más művészeti ágakról

lemezismertető
Magnus von Horn: SWEAT
Badits Ákos: Űrpiknik


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés