bezár
 

irodalom

2018. 09. 04.
Idebent villámlik
30. JAK-tábor, 4. nap
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Hajnalban apokaliptikus vihar robban ki Szigliget felett. Percekbe telik, mire rájövök, hogy nem egy climate fiction regényben, hanem a JAK-táborban ébredtem fel. Leülök tudósítást írni, így legalább megörökíthetem a táborozók utolsó napjait a poszthumán utókornak. Igaz, befejezni, elküldeni ezt sem tudom, mert nincs net, az áram meg hol elmegy, hol visszajön.

A reggelinél Hidas Judittal beszélgetek, ő sem aludt túl sokat, netnaplót írt a pénteki napról. Érdekel, hogy a #metoo beszélgetés kapcsán mit fog kiemelni. Én ma csalni fogok, mert a közgyűlés után el kell utaznom. Láng Orsit kértem meg, hogy írjon az utolsó estéről, így ez most kettőnk közös naplója lesz.

A napunk jó része is közös, például ő is ott van Tóth Krisztina líraszemináriumán, ahol a délelőttöt töltöm. Volt, akitől azt hallottam, hogy Krisztina elég szigorúan vezeti a műhelyt, mások szerint viszont szó sincs ilyesmiről, csak sok a résztvevő, és ezért tempósan kell haladni. Szeretem a szigorú líraszemináriumokat, ezért igazán sajnálom, hogy nem jelentkeztem. Eszenyi Fanni, Láng Orsi, Kustos Julcsi, Kállay Eszter és Kis Dávid verseit olvassuk, Krisztina minden szöveget a saját univerzumán belül értékel, kiemeli a szépségeket, a finom megoldásokat, és pontosan rámutat a gyenge pontokra, anélkül, hogy megoldási javaslatokkal élne. A résztvevők is hozzászólnak egymás munkáihoz, de Krisztina gyors állapotfelméréséhez képest valóban kicsit háttérbe szorulnak. Stílusgyakorlatok következnek: a házi feladat egy szonett-paródia volt, többen is felolvassák a megoldásukat, hangosan röhögünk. Kár, hogy az eredeti szonett írója betegség miatt nem volt jelen. Majd Orbán Ottó paródiákat és Egy mondat a zsarnokságról-parafrázisokat veszünk elő, már rég kongattak, de senki sem türelmetlen. Jó itt lenni, a sötét, levegőtlen könyvtárszobában.

Mindeközben Tóth Julcsi is szemináriumot tart, személyes márkaépítés témakörben

Mindeközben: Tóth Julcsi a személyes márkaépítésről

Az ebéd panírban gazdag. A panírban sok a P vitamin. Alternatíva nincs. Felmegyek a szobámba, megeszem a maradék mindenmentes kenyerem, magában, mert vajat vagy egy darab paradicsomot kérni a menzán, az felér egy hadüzenettel. Befejezem a pénteki beszámolót, viszont lemaradok a társművészeti szeminárium garden party-járól. Csak a végére érek oda irigykedni. 

Belehallgatok a közgyűlésbe, aztán mégis kimegyek a levegőre. Szomorú vagyok, mindjárt el kell mennem, és sokaktól el sem tudok köszönni. Szerencsére Körösztös Gergő kölcsönadja a csodás napszemüvegét, amelyen keresztül sokkal vidámabbnak látszik a világ. Az aktív tagság még javában szavaz, próbálom csendesen ropogtatni a vacsorára kapott salátaleveleket. Zugvacsorázunk. Kellermann Viki délelőtt az avasi templomromnál járt, megmutatja a torony tetején lengedező virágokról készült képeit. Orsira hagyományozom a jegyzetfüzetemet. Ahogy behúzom magam után a kastély ajtaját, zuhogni kezd az eső.

(szerzőváltás)

A Helikon színeiben buzgón jegyzetelő György Alida azt sóhajtja, ha jövőre is tudósítani fog, akkor majd úgy tesz, mintha ő lenne a titkosnapló-író, akit jogosan megillet a gyanús viselkedés, a rejtőzködés, és kiérdemel egy csendes zugot, ahol káros szenvedélyének adózhat. Különben, ahogy olvasom az itt-ott megjelenő tudósításokat, mindegyikben érzek tábornaplóírói ambíciókra való törekvést, a humor és a jó megfigyelőképesség hanyag eleganciával villan meg a különböző fórumok kifutóin.

Molnár T. Eszter lelép vacsora után, mert Pesten van bemutatója a Totth Benedekkel közösen írt villamosos színdarabjuknak, a Holtvágánynak. Érzékeny búcsú közepette rámhagyományozza hupikék noteszét, amely az osztrák molekuláris orvostudomány reklámkiadványa is egyben. A kedvéért megteszem, amit egyetlen oktatási intézmény sem tudott kihozni belőlem: egy papír fölé görnyedve körmölök, ahelyett, hogy figyelnék. Elég elcsigázott már mindenki a hosszúra nyúlt közgyűlés után, elhúzódott a tetemrehívás, Bárczi Benő nem akaródzott vérezni. Kint zuhog, mint a táborzárás.

Garaczi, Kerber, Tóth, Ferencz (Fekete nem látszik)

Ferencz Móni határozottan lép fel a szétesés ellen, és leülteti Garaczi Lászlót, Tóth Krisztinát, Kerber Balázst és Fekete Richárdot, hogy a JAK-os köteteikről meséljenek. Garaczi közülük a legrégibb motoros, neki a rendszerváltás előtt jelentett mentőövet a kiadás, megmentve a kéziratot a jellemzően öt-tíz évig is eltartó iroda-lomok hányattatott sorsától (a Plasztik 1985-ben látott napvilágot). Tóth Krisztina Háy Jánossal és Bodor Bélával egy évben jelent meg (az Árnyékember című kötetével), miután Pálinkás György a Kijárat kiadó vezetője és a JAK-Füzetek egykori társkiadója kéziratot kért tőle. Mindent egybevéve csak azt sajnálta, hogy nem narancssárga lett a kötet. Mellékesen megjegyzi, hogy gyűlöli a retro-kifejezést, valamiért azt az érzést kelti benne, mintha idecitálnának valakiket a proszektúráról. Az nem világos számomra, hogy ezt kifejezetten a régi JAK-szerzőkre érti, vagy csupán a szó ébreszt benne ilyen képzettársításokat. Lassan olyan lesz ez az este, mint egy Agatha Christie. (Elég volna csak a könyvtárszobai félbevágott aktra ("Bojti Marci" alkotása - a szerk.) gondolni – őt is megemlíthettük volna volna a ♯metoo-esten). Pedig nagyon vicces dolgokat mesélnek a régi JAK-táborokról, abból az időből, amikor még Szirmay Ági Kemény Lilit szoptatta. Garaczi a mindennapos focizásokat sírja vissza. Tóth Krisztina azt hitte, hogy Szigligetre csak az öregek járnak (egyszer Vas Istvánt látogatta meg itt), a fiatalok kibontakozása Tatán történt (nomen est omen). Kerber Balázs és Fekete Richárd már Szigligetbe romlottak bele (mint láb a cipőbe).

Sorok

És hogy ezen a láb-motívumon tovább rugózzak, megemlékezésre került az a mozzanat is, amikor tavaly a táborba látogató Peer Kriszitán lábbeli nélkül távozott, és aképpen is szállt le a Déli pályaudvaron. Papucsát (a mezítlábas szentek iránti kegyeletből az aszketikus „saru“ megjelölést kapta) egy fa odvában rejtették el. Garaczi idén nyomkereső játékot indított a Facebookon, a saru megtalálójának egy 1500 Ft-os italutalványt felkínálva. A nyertes Szenderák Bence és barátnője lett, akikkel a bárként is funkcionáló irodában többször összefutok az est folyamán.

A "retrósok" után kis szünet következik, amelyben én Németh Gábornak udvarlok a strucctenyésztő nyara című versemmel, Ferencz Móni pedig Zilahi Annának, akinek, Borsik Mikiékkel egyetemben, csak mostanra lett érkezése vacsorázni. Anna volt a performansz-workshop szervezője, amely a résztvevők osztatlan véleménye szerint az idei tábor legizgalmasabb tevékenysége volt („lehet, hogy ti derridáztatok, de mi agyagoztunk, vágod?“).

Nyilas Atilla láthatóan türelmetlen és izgatott, talán vaj van a füle mögött, nem győzi folyadékbevitellel a szüszpanszot. El is megy, hogy megkongassa a következő műsorpontra hívogató harangot. A titkos naplók felolvasása előtt Nagy Kata a gyanúsítottak névsorával indít. A legtöbb szavazatot Balogh Endre és Fehér Renátó kapta. A sok név között Nagy Márta Júlia és Nyilas Atilla a fehér folt és a fekete lyuk – rájuk senki nem tippelt. Felváltva olvasnak fel ugyanarról a napról, izgalmas ez a sztereó, és az külön, hogy ők sem tudtak egymásról, mintha a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről lenne szó A megbízás című Dürrenmatt-darabban. Nagy Márti iszonyatos svunggal, sziporkázóan idézi fel a tábor napjait, olyan, mint egy tűzijáték, végig azt érzed, hogy folyton lemaradsz valamiről. (Még jó, hogy ezt nem kell jegyzetelnem.) Nyilas minden vicc után hatásszünetet tart, fürkészi a hallgatóságot. Darvasi némiképp csodálkozva jegyzi meg mellettem: van humora.

Kinn-padon

Szerencsére az eső, ami eddig elállta az utunk, elállt, és a víg társaság kiözönlik a placcra. Még mindig tartanak a közgyűlés utórezgései, itt-ott kis csoportok verődnek, térbeli szerveződésük leképezik a beszédtémájuk szintjét: vannak, akik állva és megfontoltan társalognak, mások székeken, közvetlenebbül,megint mások padokról hajolnak egymás felé, gesztusaikkal nem csak a témát érintve, és vannak, akik a vécék és piszoárok titkos életét taglalják hosszan, a lépcsőre heveredve, azok szomszédságában, akik az ateistákat kívánják a pokolba.

Van egy bulis kísérlet is, Visy Bea és Halász Rita minden este annyira lelkesen táncol és toboroz, hogy be kell vonulnom. De nem sokáig tartom a frontot, zene nélkül nem igazán lehet. Végül belátom, hogy annyira fáradt vagyok, hogy a saját árnyékomtól ijedtem meg a folyosón. A MEDOSZ felé veszem az irányt, kérődző kecskék figyelnek a sötétből, hold világítja be a szőlős dombokat. Ekkor még nem tudom, hogy reggel, az elutazás reggelén a telefonos ébresztő „Jelzés“-ét „Jézus“-nak fogom olvasni. A tábor négy napja tudatmódosítóként hat minden évben, és időnek kell eltelnie ahhoz, hogy visszaolvadjunk a civil társadalomba. Mint Medvének, az iskolájával.

Bé-getnek

Fotó: József Attila Kör, és a végén: Láng Orsolya

nyomtat

Szerzők

-- Eszter T. Molnár --

2014 óta verseket, novellákat, tudósításokat és műfordításokat publikál folyóiratokban, 2016-ban jelent meg első regénye, a Stand-up! (Tilos az Á Könyvek), melyet hamarosan követett a folytatás, a Most már igazán, majd egy novellafüzér, A számozottak (JAK-füzetek: JAK+Prae Kiadó). A Szabadesés című regénye (Prae Kiadó) a 2017-es könyvhétre, a Teréz, vagy a test emlékezete című regénye (szintén Prae Kiadó) 2019-ben, az Őszi Margóra jelent meg. Honlap: www.molnarteszter.hu

-- Láng Orsolya --

1987-ben született Szatmárnémetiben. Filmrendezést tanult a kolozsvári Sapientia egyetemen, majd a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán végezte el a mesterképzést. Verseket és prózát ír. Két kötete jelent meg: Tejszobor (2015) - kisregény, Bordaköz (2016) - versek. A JAK és a FISZ tagja. Jelenleg Marosvásárhelyen él, szabadúszó író, grafikus, könyvillusztrátor.


További írások a rovatból

Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés