Ma 2018-ban torz a kép. Kárpátmedó zárul befele, rétegződés, osztályozódás, elhatárolódás, irigykedés van közeledés helyett. Még mindig létezik az a művészi attitűd, hogy nesztek pórnép, elhoztuk nektek a magas kultúrát, pedig sokan közülünk sem tudják magukat felvállalni, keveslem a  belső igényt a tágulásra, a nyitásra, aminek nem csak kifelé, de le és fel is kell történni. A félelmet még ITThon is le kell hogy győzze a kíváncsiság. Egymás iránt, a közönségünk iránt. A zenék és népek egészséges keveredése, kultúraolvasztó tégelyek kialakulása érték. Okos lenne, ha legalább mi magunk nem gátolnánk a létrejöttüket. Ismerek itthon olyanokat, akik képesek nyitni, önmagukat meghazudtolni, „lealacsonyodni” vagy épp „felmagasodni”. Ez a zene világnapi képeslap nekik (is) szól. Mikor Menuhin előadta ezt az ENSZ-ben, azt is mondta, hogy a zenéhez kell csönd is. Ez is fontos. Nem hangerővel kell felülkerekedni egymáson, meg kell tanulni együtt játszani, kamarázni. Bárkivel, mert az lenne jó, ha lefelé nem derogálna, felfelé meg nem az volna a szempont, hogy ki mit gondol.

A zene nem valami wellnessképződmény, ez tévedés. (Arra is van alkalmas, hogy kikapcsoljon, ez igaz, de ennél többre kell tartani magunkat.) Egy okosabb barátom mondta, hogy a kultúra nem gyógyszer, amit ha beveszel, máris boldog vagy. Ha például sírni akarok, nem elég meghallgatnom a Mahler 9-et. Ahhoz gondolatok kellenek, vélemény, ok okozat, belső történet. Tudom magamról, hogy milyen zenék milyen történeteket, emlékeket, képeket indítanak el bennem. Ha arra van szükségem, felidézem ezeket, nem szégyen, valami érzelmi önkielégítés, amire időről időre szükség van. Azt is tudom, hogy, mint mindenfajta önkielégítés, egyedül, de legfeljebb párban végzendő. Szóval saját történetek kellenek, saját vélemény, gondolatok. A zenevilágnapi képeslapom fő mondandója: legyen véleményetek a zenéről, gondolkodjatok rajta. RAJ-TA!

zene a képeslaphoz