bezár
 

film

2018. 12. 24.
A közhelyeket mindenki felismeri, de nem ismeri fel bennük önmagát
Interjú Szilágyi Zsófiával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Cannes-i Filmfesztiválon mutatkozott be, november eleje óta pedig a magyar mozikban is látható Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, az Egy nap. A gyerekszereplőkkel való munkáról, Cannes-ról és a film realizmusáról, a „valósághatásról” beszélgettünk.

PRAE.HU: Aránylag ritka, hogy egy magyar filmben ilyen komoly szerepet kapnak gyerekek. Hogyan zajlott a castingfolyamat? Hogyan találtad meg a gyerekszereplőket?

Hosszú volt, és hagyományos módon zajlott. A gyerekeket iskolákban, óvodákban és ismerőseinken keresztül kerestük. De végül Sárit (a filmben a középső gyereket) játszó kislányt Zorka személyében a villamoson, Ambrust (Simon) a révfülöpi strandon, Márkot (Márk) pedig a bölcsőde bejárásakor szúrtam ki. Helyszínt kerestünk éppen, nem szereplőt.

A castingfolyamat Zorka esetében volt talán a legérdekesebb. Az első próbafelvételen eljátszottunk egy jelenetet, aminek annyi volt a lényege, hogy előre megbeszéltük, ki mit fog mondani. Én ezt mondom, mire te azt mondod. Egy reggeli közben zajló idétlenkedés volt. Szerettem volna látni, hogy végig lehet-e csinálni egy megtervezett párbeszédet egy ötévessel. A végén örültünk, mert sikerült,

megtapsoltuk Zozit, gondoltam, mára ennyi elég is lesz. Mire Zorka azt kiáltotta: „Még egyszer!” Barna Samu kollégámmal egymásra néztünk: felcsillant a fény az alagút végén. A filmkészítés másból sem áll, minthogy azt mondod: „Még egyszer!” Elég jó, ha valaki lát ebben fantáziát.

PRAE.HU: Tehát a gyerekek játéka alapvetően nem improvizáció volt, hanem pontosan megbeszéltétek, mit kell mondaniuk?

Igen. De van benne improvizáció is. Ráadásul egy jelenetet életre kelteni legalább akkora meló, mint kitalálni. Ez nem von le a teljesítményükből.

Emlékszem, hogy a vacsorajelenetnél elhűlve nézte a stáb, ahogy Zorka magától fejleszti a jelenetet. Ahogy egyre biztosabbá vált a szövegtudása a felvételek során, úgy kezdett el egyre magabiztosabban játszani. Egy élő, percekig tartó performanszt nézhettünk végig. A jelenet egy pontján az asztalra tette a poharat, mélyen Simon szemébe nézett, majd azt mondta: „Én leszek a Gellérttel.” Senki nem instruálta őt olyan részletekig, hogy hova nézzen, mekkora szünet tartson, milyen hangsúllyal mondja. A forgatókönyvben egy dolog szerepelt: a mondat. A többit ő találta ki, ő építette fel.

egynap-zorka

PRAE:HU: De azért biztosan neked és a stábnak is fontos szerepe volt abban, hogy a gyerekekkel olajozottan működött a munka. Hogyan tudtál kapcsolódni a gyerekekhez? Ők mennyire találták meg az összhangot a felnőtt színészekkel?

Volt benne szerepünk, persze. De a szerep néha a megfelelő körülmények kialakításában áll, amiben a szereplő el tud kezdeni önállóan dolgozni. Zorka esetében például nagyon nem volt mindegy, hogy hányadik felvétel az ő iránya. Ha túl korán került sorra, még nem volt ideje belerázódni, ha túl későn, akkor félő volt, hogy elfárad.

Mindenki hozzá, illetve általában a gyerekek igényeihez próbált alkalmazkodni. Világításban, gyártási tervben és így tovább... Márkó délutáni alvásideje részét képezte a gyártási tervnek. A legnehezebb ez talán Szamosi Zsófinak lehetett. Miközben ő volt a film főszereplője, az ő igényeivel csak a gyerekeké után tudtunk számolni. Az ő iránya volt az utolsó a sorban.

Konrád Zsuzsi volt a gyerekvigyázónk, ő már a forgatás előtt sok időt töltött a gyerekekkel, az ő gondjára voltak bízva a forgatáson is, és ő gyakorolta velük a párbeszédeket. Makai Betti, a felvételvezetőnk a tenyerén hordozta őket, de nyilván nem volt mindegy az sem, hogy Domokos Balázsba, az operatőrbe a két fiú, Márk és Ambrus lényegében beleszeretett. Ez részben segítette a munkát, máskor, amikor a hátára ugrottak felvétel közben, akadályozta.

A felnőtt színészekkel nem a forgatáson kezdték az ismerkedést, volt idejük egymásra hangolódni. Ez bizonyos leosztásokban könnyebben ment, máshol kellett hozzá idő. De a gyerekek egymással találták meg leggyorsabban a hangot. Ebben Ambrusnak (Simon) volt, azt hiszem, a legnagyobb szerepe. Szívszorítóan figyelt a forgatáson a „testvéreire”. Úgy segítette őket, mint egy felnőtt színész.

Én pedig főként azt kerestem a casting során, hogy kivel tudok jól kapcsolódni. Erre csak utólag jöttem rá. Ami nem azt jelenti, hogy nekem lett volna mindenkivel a legszorosabb viszonyom.

egynap-werk

PRAE.HU: A film a cannes-i fesztiválon kezdte meg a nemzetközi pályáját. Milyen élmény volt Cannes?

Nem voltam rá felkészülve. Praktikusan igen: elkészült a kópia, és megvettük a repülőjegyeket is, de arra, hogy ez miféle teher, megmérettetés, nyomás, koncentráció és így tovább..., arra nem. Az lebegett szemem előtt, hogy február 28-án leadjuk a DCP-t, a film kópiáját a Filmalapnak, hason fekve becsúszunk az utolsó pillanatban, és utána hátra lehet dőlni. Hátra is dőltem, meg is betegedtem, amikor jött az email, hogy bent vagyunk. De azért nagyon nem sajnálom magam...

Visszagondolva megdöbbentő, milyen sok múlt ezen. Olyan, mint amikor átmész egy szakadék fölött, majd utólag ráeszmélsz, hogy jé, le is eshettél volna. Ha nincs Cannes, és nem kap jó kritikát, ez a film annak rendje s módja szerint eltűnt volna a süllyesztőben. Negyedannyi ember nem látta volna, feleannyi visszajelzés, kritika nem érkezett volna.

PRAE.HU: Olvastam, hogy Cannes-ban sokan nem értették, hogyan lehetséges, hogy egy értelmiségi család anyagi gondokkal küzd. Ezt hogy sikerült elmagyaráznod a nyugati közönségnek?

Nem volt olyan nehéz. Elmondtam, hogy ez a helyzet. A magyar középosztály filléres anyagi gondokkal küzd. Nem fedtem fel nagy titkot. De amúgy nem ezt nem értették. Az nem volt világos, hogy járhatnak különórákra a gyerekek. Nálunk majdnem minden középosztályhoz sorolható gyerek jár különórákra, nem megfizethetetlen, csak kibírhatatlan az állandó hurcolás. Franciaországban csak a tehetősebb réteg engedheti meg magának, úgy tudom.

egynap

Ugyanakkor azt sosem akartam, hogy úgy tűnjön, közvetlen összefüggés van az anyagiak és a konfliktusok között. Nem akartam egy olyan szimpla egyenletet felállítani, hogy rohanás + anyagiak = válás. Azt hiszem, jó lett volna nagyobb hangsúlyt helyezni arra, hogy ne lehessen egy ilyen egyszerű képletre következtetni.

PRAE.HU: A magyar fogadtatást hogy alakult? Eddig milyen visszacsatolást kaptál a nézőktől, kritikusoktól?

A nézőktől főleg pozitívat, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek tetszene, ez csak azt jelenti, hogy ilyen a konvencionális viselkedés. Aránylag ritkán keresik meg az embert azzal, hogy figyelj, iszonyú rossz a filmet csináltál. Így aztán azt lehet hinni, hogy jót...

A kritikák ennél változatosabbak. De nem nagyon merem őket részletekbe menően olvasni. Át szoktam futni őket. Kell még egy kis idő, hogy ne üssön szíven minden szó. Bár nem tudom, lesz-e ilyen pillanat.

A jellemző még az, hogy mindenki az Egy napban ábrázolt problémákról kérdez, a témáról. Arról beszélgetünk, mi van a családokkal, az anyagi helyzetükkel, a munkamegosztással, az anyasággal és a láthatatlan munkával. Zavarban vagyok, mert úgy érzem, olyan válaszokat várnak tőlem, amelyeket nem tudok. Nálam sokkal okosabb és képzettebb embereknek kellene válaszokat adniuk az olyan kérdésekre, hogy mit kellene ennek a nőnek csinálnia? Miért így éljük az életünket? És így tovább… Sajnos nem tudom, min kellene változtatni, és hogyan. Ha tudnám, azt hiszem, nem készítettünk volna róla filmet.

PRAE.HU: A filmekben gyakran olyanok a szereplők és a lakások, mintha egy katalógusból bújtak volna elő. Persze szép, de nem a miénk. Sokkal közelebbinek érezzük, ha valós részletekből áll össze egy film.

A katalógusok és a reklámok közhelyek arról, ahogyan élünk. De a közhely, bár tipikus akar lenni, ritkán ér célt. A közhelyeket mindenki rögtön felismeri, de nem ismeri fel bennük önmagát. Nyilván én is ismerem ezeket a közhelyeket. Éppen ezek ellenében próbáltunk haladni. Tehát az IKEA-katalógusoknak is köszönhetjük, ha ez a film „valósnak” hat. Francis Bacon mondja, hogy a

festés előtt a vászon nem üres, hanem közhelyekkel van tele. A festés során ezekkel kell valamit kezdeni.

Nekünk is kellett az katalógussal meg az IKEA-tisztasággal.

PRAE.HU: Engem is a valószerűség fogott meg leginkább a filmben.

Sok az olyan visszajelzés, hogy: „Az én nappalimban is forgathattátok volna!” Gondolkozom azon, miből állt elő ez a valóságosság, mitől működik a „valósághatás”. A forgatókönyv, a vágás, a plánozás miatt? Volt mintám, talán ez lehetett a legfontosabb, a konkrétumokhoz való ragaszkodás. Nem elsősorban egy tipikust akartam, nagy vonalakban, mint egy katalógus, hanem egy aprólékosan kidolgozott konkrétat. Miért van az, hogy egy nagyon konkrétra rajzolt képben mégis jobban felismeri magát valaki, mint egy olyanban, ami éppen az ő tükrözését tűzi ki célul? Ahogy egy katalógus teszi.

egynap

De különböző környezetekben nagyon másképp szólal vagy szólalhat meg a film, és ennek is szerepe van abban, hogy működik-e a realizmus. A román új hullámban annyival keményebb és valóságosabb valóságok vannak, hogy a bukaresti vetítésen világos volt, a film „valóságossága” nem nóvum. Ők az ilyesmihez hozzá vannak szokva. A magyar filmes környezetben ez most újszerűen hat. 

PRAE.HU: Nagyon feszített a filmben látható egy nap. Volt olyan fordulat, jelenet, ötlet, amit végül azért hagytatok ki, mert túlságosan extrém volt?

Nem extrém dolgok maradtak ki, inkább a sok aprósággal igyekeztünk úgy sakkozni, hogy egyensúlyban maradjanak. Sokat bajlódtunk Mán-Várhegyi Rékával az arányokkal. Réka elve az volt, hogy ne legyen túl sok a baj. Ne fogyjon ki a benzin is, ha egy mód van rá. Jókor jöjjön egy szünet, fellélegzés, szép pillanat. Ez ellenpontozási, szerkesztési kérdés volt, nem valami extrémnek és nagynak a kihagyása.

PRAE.HU: Búcsúzóul mesélsz arról, min dolgozol most, és mi lesz a következő saját projekted?

Horváth Lili filmjében voltam most casting director, illetve vágom a Kerekasztal Színház vitaszínházi előadásairól készült dokumentációt. Mindkét feladatot a sajátomnak érzem. Hogy milyen feladatot adok magamnak legközelebb, azt én is szeretném tudni.

 

Kritikánk a filmről itt olvasható: Anna örök – Pazár Sarolta írása

Az Egy nap látható a mozikban, 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.

 

Az interjúban található képeket köszönjük a Vertigo Médiának, Szilágyi Zsófiának és a produkciónak. Werkfotók: Skublics Gergely.

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Gyöngyösi Lilla --

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán, valamint a Bálint György Újságíró Akadémián végzett. Specializációja a szerzői film, a magyar film, a western és az intermedialitás. Újságíróként, kritikusként dolgozik több kulturális médiumnál.


További írások a rovatból

Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
Julian Fellowes: Downton Abbey

Más művészeti ágakról

irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman
irodalom

Záróakkord Záróakkord
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 7. nap
irodalom

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
irodalom

Az egyszerűség ereje Az egyszerűség ereje
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 5. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés