bezár
 

gyerek

2008. 04. 28.
Verses betűk
Kerge ABC: Tóth Krisztina, Szabó T. Anna és Varró Dániel verseskönyvének zenés bemutatója a Könyvfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Verses betűk Április 27-én mutatták be a Gyereksarokban a Kerge ABC című kötetet a szerzők, Szabó T. Anna és Varró Dániel (Tóth Krisztina az Állatságok prágai premierje miatt nem tudott ott lenni a rendezvényen). A friss kötet megzenésített verseit Radványi Balázs, Balog Tamás és Borzsák Kamilla adták elő.
Nyilván nem versenyezhet egyenlően a zene és a felolvás, ha nagyrészt hét év alattiaknak szervezünk programot. De a különböző meseműsorok rendszerint jó hangulata is alátámasztja, hogy a gyerekek szívesen hallgatnak bármit, és lelkesen vesznek részt minden feladatban. Persze csak akkor, ha elég hangosan mesélnek, verselnek nekik.

Szabó T. Anna és Varró Dániel felváltva olvasták fel verseiket a közönségnek, elsősorban a gyerekeknek. Azonban vagy nagyon meg voltak szeppenve, vagy nem készültek fel rendesen a programra. Hogy mikor ki szavaljon és mit, azt ugyanis csak a bemutató közben döntötték el, amitől kicsit vontatottá vált az egész. Szabó T. Anna ugyan próbálta bevonni a gyerekeket, de a messziről felmutatott kis kötet illusztrációi nem nagyon nyerték meg a kicsiket. A szerzők igyekeztek megtanítani a gyerekeknek, hogyan lehet elmutogatni az ábécé különböző betűit, ez pedig már inkább felkeltette a gyerekek érdeklődését. A versolvasás viszont egyből le is lohasztotta őket: sem Anna (bár rajta látszott, hogy igyekszik), sem Dani nem adta elő igazán a verseket, csak felolvasták, azt is halkan, alig érthetően. Ez egy szokásos, felnőtteknek szóló irodalmi esten még elmegy, de nyilván egy több tucatnyi zsongó gyerektől hemzsegő sarokban nem igazán szerencsés…

Kerge ABCA programot Radványi Balázsék mentették meg. A Kerge ABC néhány darabján kívül Kovács András Ferenc és Tóth Krisztina más verseit énekelték (a legtöbbet a Londoni mackókból). A vidám zene és a humoros előadók tapsikoló és mosolygó közönsége végre kezdett élénkülni. Radványi két dal között kérdezgette a gyerekeket, és érdekes dolgokra is tanította őket, például, hogy a költészet arra jó, hogy amit nem láttunk még, azt elmesélje nekünk (mint ahogy azt a bemutatott versek is teszik), vagy hogy a család legbölcsebb tagja a nagymama, ezért is szokott ő válaszolni a kérdésekre a mesékben (ennél a pontnál a jelen lévő nagypapák is kezdtek felébredni, és lelkesen bólogattak).

A versmondó és a zenés blokkok egymást váltogatták. Ez hasznosnak is bizonyult, mivel a főleg még ovisokból álló hallgatóságot így újra vissza lehetett csalogatni a tulajdonképpen nekik készült műsorhoz. Amikor ugyanis Anna és Dani a ly és az x betű izgalmait magyarázták, meg hogy ezekhez úgy kellett kitalálni az állatokat, mert ilyen betűkkel nem kezdődnek állatnevek, akkor több babzsákfotelről kezdett elszállingózni, vagy félig csukott szemmel ejtőzött a kis közönség. Aztán Radványiék újra felpörgették az eseményeket, szaharai hangulatot varázsoltak, és énekelve tanították a Kerge ABC verseire a gyerekeket - közben mindenki izgatottan tapsolt, és ritmusra rugózott.

Nyilván nem versenyezhet egyenlően a zene és a felolvás, ha nagyrészt hét év alattiaknak szervezünk programot. De a különböző meseműsorok rendszerint jókedvű hangulata is alátámasztja azt, hogy a gyerekek szívesen hallgatnak bármit és lelkesen vesznek részt minden feladatban. Persze csak akkor, ha elég hangosan mesélnek, verselnek nekik, és ha elő is adják, nemcsak elmotyogják nekik ezeket a felnőttek…
nyomtat

Szerzők

-- Varga Betti --


További írások a rovatból

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden
gyerek

Kertész Erzsi regényéből készült előadás a Vojtina Bábszínházban

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés