Kádár-korszak (1956–1989) / 2

A következő, kemény politikai váltás 1968. augusztus 21-én hajnalban következett be. A Varsói Szerződés tagállamai: Bulgária, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió hadseregének vezetésével összehangolt támadást hajtottak végre Csehszlovákia ellen. Ahogy az akkori propaganda nyilatkozta: „testvéri internacionalista segítséget” nyújtottak „a jobboldali revizionista, burzsoá restaurációs” törekvésekkel szemben, amelyek „veszélyeztetik a szocialista világrendszer érdekeit.” Alexander Dubček első titkárt egy katonai repülőgépen a padlóhoz láncolva Moszkvába szállították. Az inváziós erők néhány nap alatt átvették az ország irányítását. A magyarok, mint szovjet csatlósok, kényszerűen, de részt vettek az ország lerohanásában. Jugoszláviában spontán szimpátiatüntetések voltak Dubček mellett, Josip Broz Tito miniszterelnök katonailag is felkészült az országa megtámadására.

Jan Palach (1948–69), cseh egyetemista 1969. január 16-án, tiltakozásul a „prágai tavasz” eltiprása miatt, nyilvánosan felgyújtotta magát a prágai Vencel téren, amibe belehalt. Példáját követve Bauer Sándor (1952–69), magyar ipari tanuló az emberi jogok eltiprása és a kommunista önkény elleni tiltakozásul 1969. január 20-án a budapesti Múzeumkertben nyilvánosan felgyújtotta magát, amibe belehalt. 17 éves volt. Számomra ő a magyar body art első hiteles képviselője.

Galántai György (1941-) képzőművész 1968-ban tizenöt évre bérbe vette a katolikus egyháztól a Balaton melletti apró faluban, Balatonbogláron levő romos kápolnát, melyet „alternatív művészeti intézményként” működtetett. A Balatonboglári Kápolnaműterem 1970–73 között a kortárs, neoavantgárd művészet legjelentősebb magyarországi bemutatóhelyévé vált. A hivatalos engedélyek nélkül, hazai és nemzetközi részvevőkkel létrehozott, politikai, társadalmi kérdéseket is érintő kiállítások, akciók gyorsan szemet szúrtak a hatóságnak, akik minden lehetséges eszközzel próbálták akadályozni őket. 1973 augusztusában a megyei pártvezetés, felülről érkező utasításra, a rendőrséggel karöltve erőszakkal kilakoltatta a művészt, majd mondvacsinált okokra hivatkozva peres úton felbontatta a bérleti szerződést. A Kápolnaműterem megalkuvás nélküli műhelye és lehetősége volt a „törvénytelen” avantgárdnak, a korai, nyers magyar akciók, happeningek és performanszok művelőinek is. Galántai ’71-ben „létjel-aktualizációt” fest a kápolna ajtajára és tornyára. Spontán akció: feláll a kápolna húsz méter magas bádogtetejére, V (győzelem) alakban széttárt karokkal, de nem mosolyog. Én itt vagyok – mondja csöndesen. – És, ti?

Szentjóby Tamás Paralel-kurzus tanpálya, avatási szertartás „A-B” (1972) című happeningje, Baksa-Soós János (1948-) részvételével. Egy részlet: „Baksa ráül a szilánkokra. Felkéri a résztvevőket, hogy figyeljék lélegzetét. Majd figyeljék saját lélegzetüket. Majd mindannyiuk lélegzetét. Lélegezzenek a nők egyszerre. A férfiak egyszerre. Amikor belélegeznek a nők, ugyanakkor kilélegezzenek a férfiak, és viszont. Az egymásra utalt ki-be lélegzés percei után Sz. kinyitja a kaput, kimegy. Üvegcserepek a bejárat előtt.” (Artpool) Vagy Szentjóby Kizárás-gyakorlat, büntetésmegelőző autoterápia c. performansza, ahol bádogvödörrel ült a fején, mint lélegző műtárgy. Direkt utalás a távol-keleten alkalmazott kínzási módszerre. A cseh, szlovák és magyar művészek közös kötélhúzási akciója (1972), Beke László (1944-) vezényletével. Személyes, csoportos akció a kápolnában és környékén, amiről Maurer Dóra (1937-) fényképszekvenciákat készít. Mindenki: Erdély Miklós (1928–1986), Szentjóby, Jovánovics György (1939-) és Gáyor Tibor (1929-) lehetetlen, szimmetrikus, a gravitációt semmibe vevő pózokban, a levegőben lebeg. Túl/élni tudni kell.

Major János (1934–2008): Élő síremlék (1973) c. body artja, ahol magyar mártírként, mezítelenül, ágyékkötős szoborként állt a kápolna egyik ősi kövén. A jugoszláviai Ladik Katalin (1942-) ’73-as „hangköltészeti előadása”, ami az első magyarországi fónikus költészeti performansz. Jelentősek voltak még Gulyás Gyula (1944–2008), Pauer Gyula (1941–2012), Harasztÿ István (1934-), Hajas Tibor (1946–1980), a Brobo társulat (Szkárosi Endre és mások), a Kassák Színház (Halász Péter, Bálint István és Breznyik Péter), Najmányi László (1946–2020), Türk Péter (1943–2015) és más képzőművész, színész, fotós alkotók performanszai. Hábermann M. Gusztáv (1950-), „művésznevén” Algol László is vezetett ’73-ban A vegyészmérnök és az építésvezető címen „approximációs gyakorlatokat”. Ő ekkor már a III/III-4-b. titkosszolgálati alosztály ügynöke volt...

Hajas Tibort tartják a szocialista korszak legjelentősebb performerének. Eredeti, kíméletlenül kívülálló tehetség volt, és az adott (lehetséges) szituációban katartikusan sokkolta közönségét. Összesen 13 performansza volt, ebből három élő kiállítás megnyitó. Autóbalesetben halt meg. Életműve törzsanyagát képezi 16 szignált és datált táblára felkasírozott body art fotószekvencia, főleg fekete-fehér felvétel. 1974-től társszerzője Vető János (1953-) fotós. Fehér vagy fekete fal előtt saját, mozgó teste befestésre kerül (Húsfestmény I-IV, 1978). Saját maga, a negatív vagy éppen a kész kép felülete erőszakos behatással “megkínzatik”, miközben olykor magnéziumfény villan (Felületkínzás I-III, 1978; Képkorbácsolás I-III, 1978-79; Sminkvázlatok, 1979). A képeken kórházi, betegségre utaló motívumok – gumicsövek, géz, injekciós tű stb. – jelennek meg (Infúzió, 1979; Extinction, 1979; Tumo I-II, 1979; Kényszerleszállás, 1979). Munkássága egyértelműen a bécsi akcionista, Rudolf Schwarzkogler (1940–69) vonalát követi. Újítása abban állt, hogy durva, személyvesztett, életveszélyes akcióiba beépítette a tibeti misztériumok és a buddhizmus szellemiségét. Nyugati kortársai többségétől eltérően Hajas nem a tudat felszabadítását célul kitűző zen formájában, hanem a reálisan létező szocializmus jégkorszakában találkozott a buddhista kultuszokról szóló írásokkal. A rituális cselekvések erejéről szerzett belátásait performanszai és megnyilatkozásai egyaránt tanúsítják: „Onnan visszatekintve minden létező puszta káprázat, / hallucináció, alacsonyrendű valóság.” Valójában költő volt.

[Ez a szubjektív/objektív esszé a kanadai Le Lieu (Quebec City) avantgárd művészeti központ felkérésére készült. 2021-ben, angol-francia nyelven fog megjelenni a világ 1998–2018 közötti performansz-művészetét bemutató kötetben. – A magyar olvasóktól elnézést kérek, hogy számukra már ismert társadalmi-politikai tényeket is olvasniuk kell. De, ezt rajtunk kívül csak mi tudjuk...] Folyt. köv.