Elsőként öt elefántról esett szó, de nem állatkerti vagy mitológiai jószágokról. A Nibelung-ének fordítója, Márton László egy ukrán író inspiratív ötlete nyomán az utóbbi időben szisztematikusan újrafordításokon dolgozik, méghozzá a világirodalom monumentálisnak tartott alkotásaival a célkeresztben (Faust, Walther von der Vogelweide, Tristan), az elefántok ez esetben az egyes pilléreket jelentik. A Nibelung-ének, amely több kéziratverzióban is fennmaradt, nyelvtörténeti és kulturális szempontból is emléke a kora középkori kultúrának. A 13. század körül keletkezett eposz a 8-9. században játszódó eseményeket dolgoz fel, a fantáziát és az akciót vegyítve.

A mű eddig egyetlen teljes magyar fordítása Szász Károlyhoz köthető 1868-ból, töredékes fordításokat azonban más szerzők, például Weöres Sándor is készített. Márton László az újrafordítások jelentette munkáról készségesen beszélt, ahogy az eredeti nyers szöveg(ek) kontextusba helyezéséről is („nyilván behozhatatlan előny, ha valaki tud középfelnémetül”). Siegfried, Kriemhilde, Brünhilde, Hagen és Gunther, azaz az eposz fő figurái személyében emberi életpályák és sorstragédiák kerülnek terítékre, ahogy a fejlettebb kultúrába való betagozódás vágya („Worms az akkori New York volt”) vagy Kriemhilde esetében a bosszú szenvedélye tetteik irányítórugója lesz. 

Tóth-Czifra Júlia virtuózan vezeti a témákat, amit Márton László szuggesztív mesélése betölt. A fő kézirat (ismeretlen) szerzőjének az alakja is szóba kerül, illetve a hőseposz költőjének a vallási és társadalmi színezete („nem keresztes háborús propagandát folytat”). A 39 kalandra és két főbb részre osztott mű a misztikum szélén egyensúlyoz, majd megint máskor kegyetlenül ironizál.

A beszélgetés végén felmerült, hogy alkalmas-e feszes cselekménye és fokozott drámaisága révén a Nibelung-ének  magyar nyelvű színpadi átdolgozásra. A válasz értelmében igen, hiszen a mű ezer szállal kötődik például Wagnerhez, és Németországban működik is egy a színpadi produkció.

A beszélgetés végén Márton László a közösen megszavazott vadászjelenetet olvasta fel. Siegfried különböző (motivikus és igazi) állatokat ejt el egy vadászat során, majd egy medvét kötöz a lova nyergéhez, hogy vadásztársaival egzaltáltan mulathassanak. A német szöveg magyarra ültetése szokatlan hangulatú, de megnyerő. A részletet megilletődött tenyérzaj zárta. A kérdezés szokás szerint szerencsére szabad.

A beszélgetés teljes egészében megtekinthető a prae.hu Facebook-videóján.