bezár
 

irodalom

2020. 12. 02.
Micsoda útjaim
Bereményi Géza: Magyar Copperfield, Magvető, 2020
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bereményi Géza alámerült a saját emlékeibe, a mélyből felhozott kincseket pedig nemcsak hihetetlen aprólékossággal idézte fel, hanem értelmezte és rendszerezte is. Így született meg különleges életregénye, a Magyar Copperfield.

Bereményi Géza élete kimeríthetetlen művészeti forrás – olyan elismert műveket ihletett már, mint az Eldorádó és a Megáll az idő című filmek, a Cseh Tamás számára írt dalszövegek vagy előző regénye, a Vadnai Bébi. A Magyar Copperfield számtalan epizódja, szereplője, neve, fordulata ismerős lehet ezen alkotásokból, most azonban mintha minden darabka rendszerbe kerülne: megláthatjuk a résztörténetek mögött a rendszert, az eddig ismert villanások nagyobb egésszé állnak össze. Saját emlékként köszön vissza a Megáll az idő felejthetetlen mondata, a „jó, hát akkor itt fogunk élni” (266) vagy a Cseh Tamás-féle Ismeretelméleti tételbe is beleszőtt Nietzsche-idézet, a „semmi mást nem értünk meg felebarátunkból, mint a változásokat, melyeket ő váltott ki mibennünk” (502). Mindeközben a Magyar Copperfield sokkal kevésbé áttételes mű, mint a korábbiak, hiszen a vállalása szerint önéletrajz – pontosabban „életregény”, amellyel elegáns köztes műfajiságot jelöl ki magának a memoár és a regény határán. Míg a kisgyermekkorból táplálkozó Eldorádó inkább nagypapa-film, a tinédzserkorból merítő Megáll az idő nemzedéki közérzetfilm, a fiatal felnőttkorba vezető Vadnai Bébi pedig gondolatkísérlet volt, a direktebben önéletrajzi Magyar Copperfield főszereplője maga a mesélő, Bereményi Géza. Vagy Vetró Géza, esetleg Rozner Géza – éppen az aktuális, valóban copperfieldi léptékű családi hányattatásoknak megfelelően.

Apropó, cím: a kisdedkortól a katonaság kezdetéig ívelő gondolatfolyam kapaszkodót talál a dickensi hagyományban, ugyanakkor nem szorítja bele magát a Copperfield-skatulyába, végig egyedi folyású marad – miközben a mondanivalója, egy kisgyermek kiszolgáltatottsága és hullámzó sorsa, valamint tétje, az öntudatra ébredés és a saját boldogulás, saját hang megtalálása helyénvalóvá teszi a címet. A Magyar Copperfield tehát nem csupán egy szabadon cikázó elme gondolatainak halmaza, hanem egy irányított, válogatott, szerkesztett, valahonnan valahová tartó történet, jól elválasztható korszakokkal, eltűnő, majd újra felbukkanó szereplőkkel, közérthetővé és közérdekűvé tett személyes apróságokkal. Ami túlzás nélkül bámulatos benne, hogy egészen korai, de akár későbbi élményeket, cselekvéseket is a rezdülések szintjén rekonstruál, meghatározó gondolatmeneteket idéz fel részletekbe menően. Hogyan volt képes Bereményi egy ennyire érzékletes, hitelesnek ható újrateremtésre?

A titka valószínűleg a mély önanalízis: a memoár írójának célja az élete szereplőivel való elszámolás, szerepük értelmezése, átértékelése volt. A Magyar Copperfield ritkán szakítja meg direkt kiszólásokkal a történet folyamát, néhol azonban használ közbevetéseket, az önreflexív sarokpontok pedig a mű születésének hogyanjaiba és miértjeibe is betekintést engednek. Például az életregény leginkább neuralgikus pontja a mostohaapa figurája: a kötet tanúsága szerint a szerző korábban azt hitte, már nyugvópontra jutott a kapcsolata az őt testi-lelki terrorban tartó, semmibe vevő férfival, azonban az elmélyült írói munka feltárta, hogy ez nincs így. Az eltemetett, majd felszínre törő traumák hatására „már-már azt terveztem, kihagyom az önéletírásomból a mostohámat, azt az évtizedet. Letagadom, hogy létezett.” Majd megszületett a kötet egészén végigvonuló szabály: „Az írás első számú feltétele, hogy az ember elfogadja önmagát.” (241) Ebből az egyszerű, szinte evidensnek tűnő tételből fakad a Magyar Copperfield magával ragadó őszintesége, természetessége, önazonossága.

Bereményi azonban nem áll meg a puszta emlékrekonstrukciónál: a Magyar Copperfieldben jellemzően összeolvad a felnőtt és a gyermeki nézőpont, a sorsdöntő szituációkban vagy akár csak mindennapi megfigyelésekben a kettő szimultán van jelen. Jó példa erre ez a korai emlék, amely egyformán jellemzi őt és az imádott nagyapját is:

Mivel Sándor lenézte az én gyermeki látásomat, amivel én egyszer láttam, egy pillanatra a szemembe tűnt egy fekete kéményseprőcske abban a Negró cukorkában, amit ő hosszában kettévágott, lássam, hogy ott van benne a „torok kéményseprője”, majd füttyentett, és tett egy mozdulatot: „most ugrott ki”, és én bevallottam neki, hogy valóban láttam, amint felhúzott térdekkel kirepült egy fekete manócska a cukorból, de hiába tettem hozzá, hogy én is tudom, csak a képzeletem műve volt, meg se hallotta, mert ő meg hitte, be tudott csapni, tehát buta vagyok. Pedig nem csapott be, mert bár láttam a kéményseprőt, de csak egy szempillantásig, aztán szertefoszlott a levegőben, tehát nem is létezett, de miért ne láthattam volna egy pillanatig. Nem tévedtem, ha láttam, de tudtam, hogy nem is létezik.” (112-113)

Bereményi mindig a pillanatnyi jelenre koncentrál, ritkán utalgat előre. Szorosan követjük a gyermeki útját, így a Magyar Copperfield sosem válik okoskodóvá, belemagyarázóvá – a visszautalások viszont érdekes kapcsolatokat és párhuzamokat tárnak fel az egyes szereplők, események között, amelyek legalább annyira jellemzőek minden család életére, mint az ötvenes-hatvanas évek magyar valóságára. Természetesen nem hiányzik a történelmi hangulatfestés sem, amelyből a történelembe vetettség általános érzete bontakozik ki. Az elkerülhetetlen történelmi szükségszerűségek árnyéka végig rávetül a szereplőkre, a Magyar Copperfield azonban a privát történelem talaján marad, csak annyit sző bele a magyar és világpolitika eseményeiből a történetbe, amennyi közvetlenül hatott az érintettekre.

A szöveg különlegessége, hogy mivel mindig az aktuálisat elemzi, összemosódik benne a cselekmény és az arra való reflexió, ami rendkívül sűrűvé, mégis olvasmányossá teszi a művet. „A kinézetem rendes legyen, ha már belül én rendetlen vagyok. El kell bújnom a többiek között, mert nekem titkom van. (…) Még magamnak se tudnám bevallani, mi az. Olyasmi, mint egy mag, könnyű elrejteni.” (409) Nagy ritkán nyíltan is kiütköznek a mai fejjel megszületett értelmező gondolatok (például amikor arra tér ki, hogy milyen egy mai hatéves gyerek, ehhez képest milyen volt ő), de nem ez a jellemző – helyette az emlékek sokrétűségének, az akkorra és a mostra vonatkozásának bonyolult csodáját ragadja meg a szöveg.

Az egymástól élesen elkülönülő hangulatú életszakaszok mellett a felgyorsulás, lelassulás, a pillanatok kiragadása és felnagyítása hoz izgalmas dinamikát az életregénybe. A mese hangvétele végig higgadt marad, pedig hajmeresztő fordulatok, események tarkítják a kisfiú életét – idővel pedig egyre hangsúlyosabbá válik a megoldás keresése, amellyel lehetővé válik az ellenállás a körülményeknek. A Magyar Copperfield egy olyan kívülállás megtalálásának, próbálgatásának a története, amelynek köszönhetően a fiatal főhős egy idő után már nincs kitéve a környezete játékainak, szeszélyeinek. Röviden: a szabadságé. Ez eleinte magányos olvasásként, önmaga szórakoztatásaként mutatkozik meg, később flegma kamaszlázadássá nő, végül gyümölcsözőbb, kissé ironikus, taktikus kívülállássá válik. „Remek négy-öt nap volt. De hát azóta is mindegyik napom csak az enyém.” (436)

Ez a cselekményív azt is eredményezi, hogy a Magyar Copperfield folyamatosan megújul, nagy terjedelme ellenére sem válik egyhangúvá – a néhány, felnőttkorra tett előreutalás és a hirtelen elvágott befejezés pedig csak felerősíti az érzést, hogy bármeddig olvasnánk még a magyar Copperfieldünk kalandjait. A hírek szerint pedig ez az álom nem is elérhetetlen: a szerző már dolgozik a folytatáson, ami kronologikusan követi majd az eseményeket onnan, ahol ez az életregény véget ért.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Gyöngyösi Lilla --

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán, valamint a Bálint György Újságíró Akadémián végzett. Specializációja a szerzői film, a magyar film, a western és az intermedialitás. Újságíróként, kritikusként dolgozik több kulturális médiumnál.


További írások a rovatból

irodalom

Hol van az út Esterházy Péterhez? Hol van az út Esterházy Péterhez?
Péczely Dórával és L. Varga Péterrel beszélgettünk
irodalom

Kölcsönös kontamináció Kölcsönös kontamináció
Áfra János – Szegedi-Varga Zsuzsa: „Termékeny félreértés / Productive Misreadings”
irodalom

Nyomdában a Prae krimiszáma Nyomdában a Prae krimiszáma
13 kortárs kriminovellát kínál a lap az olvasóknak

Más művészeti ágakról

King Weed: Let There Be Weed (2021)
art&design

Anarchia, raktárkoncert, graffiti Anarchia, raktárkoncert, graffiti
Orbán Viktor és Soros György dr. Máriás műtermében
Interjú Simkó Beatrixszal pályakezdésről, külföldi lehetőségekről, az alkotóművészet és az előadóművészet útjairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés