bezár
 

irodalom

2020. 11. 14.
A Nincs folyóirat fiatal szerzői olvastak fel
Nyitott Műhely, 2020. november 7.
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Az egy hónapja alakult irodalmi-művészeti folyóirat, a Nincs.online szombaton tartott kiállítással egybekötött felolvasóesetet a Nyitott Műhelyben, amelyre – természetesen a járványügyi korlátozásokat betartva – szép számmal látogattak el az érdeklődők.

Az estet Szabolcsi Alexander, a folyóirat egyik főszerkesztőjének beszéde nyitotta, aki néhány szóban kifejezte az esemény létrejötte miatti örömét, majd át is adta a szót a fiatal íróknak, költőknek, hogy előadják egy-egy olyan versüket vagy novellájukat, amely már megjelent a folyóiratban. A felolvasók sorát Zöldi Meliton nyitotta, aki Anatómia című versében egy iskolai tanórát idézett meg, majd én olvastam fel Kenőkés című versem, amely szintén a gyerekkorra emlékezik vissza. Egy másik főszerkesztő, Szűcs Anna Emília A halál bevezető formái című megrázó novellájában naturalistán és szívbe markolóan írja le egy kislány találkozásait, viszonyát az elmúlással. Szilágyi Borka Ami nem című novellájában rengeteg különböző képet vonultat fel, Endrey-Nagy Ágoston pedig Egy szem lehetőségei című versében a lírai én és annak édesapjának viszonyáról beszél. Magyar Boglárka szövegével nagyon könnyű volt azonosulni, ő ugyanis arról írt, milyen érzés vidékről felköltözni a nagyvárosba, mennyire más az itteni és a falusi élet, az elmélkedést pedig egy Metróút váltotta ki. Utána Kellerwessel Klaus következett egy önironikus slam poetry szöveggel, előadásmódjával akkora sikert aratott, hogy utána egy versre is visszatapsolta a közönség. Nyolcadik felolvasóként Kertai Csengert szólították színpadra, hogy előadja Játszi könnyedséggel című versét, amely személyes kedvencemmé vált az esten elhangzó lírai alkotásokból. A meghívottak közül Pallós Anna Lídia nem tudott jelen lenni, az ő írását Oláh Péter olvasta fel. Szabolcsi Alexander kafkai képeket idéző novellája volt a kedvencem a prózai szövegek közül, amely Az orvos, akit a részeg K. talált ki címet viselte. Zárásként pedig a harmadik főszerkesztő, Oláh Péter adta elő A sajtreszelőről szóló novelláját.

Nincs

Az esemény következő programpontja open mic szekció volt, amely során bárkinek lehetősége nyílt, hogy megmutassa a közönségnek egy-egy alkotását. Elsőként Király Csenge Katica verselt, majd Csete Soma, Szamosvári Bence és Kazsimér Soma adott elő.

Az est végén Oláh Péter és Szabolcsi Alexander elmondta, nagyon szeretnének még hasonló eseményeket rendezni, hogy akik a létszámkorlátozás miatt most nem fértek be, legközelebb részt vehessenek. Továbbá publikációs lehetőséget ígérve Oláh és Szabolcsi biztatta a megjelenteket írásaik beküldésére.

Nincs

Ezután lehetőség nyílt megtekinteni a lap desingjáért felelős alkotók, név szerint Tóth Luca Panna, Somorjai Cseperke, Kerekes Kisanna, valamint Tóth Rozina képeit.

Azt gondolom, a fiatal írók és pályakezdők számára remek lehetőség egy ilyen esemény arra, hogy megmutassák írásaikat, illetve, hogy az olvasók megismerjék az arcot is a szöveg mögött. A program utáni kötetlen beszélgetés alkalmával pedig tapasztalatok megvitatására, egymást segítő tanácsadásokra került sor mind szerző és olvasó, mind pedig szerző és szerző között.

Fotó: Szilvási Csaba

nyomtat

Szerzők

-- Horváth Florencia --


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 14. Frankofón Filmnapokról
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés