bezár
 

art&design

2021. 01. 23.
Letnji bioskop
A magyar performansz története 1966–2018 (9): Szerbiai magyar performansz: Nyári Mozi (1988-89)
Tartalom értékelése (4 vélemény alapján):
A mozi, a mozi, csak a celluloid álomvilág marad érintetlen ebben az évben. És Ladik Kati bölcs költeménye: „minden azon múlik, ahogyan a moziból jössz ki”… Bódultan, elvarázsolva, lelkesen, rettentő hittel, hogy minden lehet másképpen.

Kinematograf ili kino (njem, Kino, skr. od Kinematograph < franc, cinématographe), odn. bioskop (njem. Bioscop, prema nazivu kinoprojektora), dvorana ili zgrada namijenjena prikazivanju filmova. U pravilu sadrži veliki ekran na koji se pomoću projektora projicira film.

Szerbiai magyar performansz (19691992) /3

1988-ban Szabadkán Lálity István (1957-) rendező és Döbrei Dénes (1961-) színész megalapítják a Nyári Mozi Színházi Közösséget. In flagranti: a Nyári Mozi se nem nyári, se nem mozi – színházi évszakainak hangulatát mégis a „mozgófénykép” hőskorának gesztusrendszere és a kánikulában verejtékező, ifjú testek feszültsége hatja át. S a kérdéseik – miért „tört azúr” a lég? a „tündéri tó” miért opál? miért szépia a szembogár? – kamaszok szecessziós ábrándképeit vetítik elénk az első öklözés, ölelkezés után. Posztmodern horgolású mim és az oi! punkok veszett pogo-tánca, nemes lokálpatrióta érzület és „totál érzelemhalál” csalogatja, váltogatja egymást. Közhírré tétetik, hogy élünk, játszódunk. Bemondta a rádió, hogy éltünk, mindent eljátszottunk. Az emblematikus nevet a cseh származású Lifka Sándor (1880–1952) kinematográfus tiszteletére vették fel, aki 1910. október 13-án nyitotta meg az első állandó, háromdimenziós „bioskopot” Szabadkán. Több ezer métert forgatott is, de halála után életművét, a celluloid filmtekercseket beolvasztották enyvnek. – Múlt és jelen konglomerátuma, a genius loci (a hely szelleme) ihlette meg ezeket az elszánt művészeket.

Döbrei és Lálity (Szabadka,1989) / © Fotó: Uwe Arens

Legfontosabb munkájuk, A szentély őrei két év alatt, öt tematikus epizódban valósult meg, ami sajátságos „mesében” mutatta be a város kultúrtörténetét. Ez a multikulturális szellemiség jegyében készült, teljesen kaotikus és pengén átgondolt közösségi munka és improvizáció chimborazója volt. Kísérleti színház, kiállítások és koncertek, látványos demonstrációk, happeningek és performanszok 2x1 hétig tartó sorozata, ami Peter Brook és Robert Wilson hasonló monstre vállalkozásait idézte. Az „időben összemosódó arcok körvonalait” akarta újra megrajzolni, az időben kiteljesedő látványt. Egy privát, személyes, intim térben (Döbrei házában és udvarán, a „cigány” utcában) kezdték és a polgárváros publikus, autentikus helyszínein (színház, főtér, vasútállomás, zeneiskola stb.) végezték. „Az elhelyezés egyszer csak megenged valamit. Működni engedi a nyíltat, ami többek között hagyja a jelenlevő dolgok feltűnését, amelyekre, úgy látszik, az emberi lakozás ráutal.” (Martin Heidegger) A megnyitó egy brutális dadaista koncert, ahol varrógép, fúrógép és vasak „zenéltek”. A következő napokban volt horror-est, mozgásmonológ, expresszív performansz, teenager akcionalista dráma és sok más nosztalgikus, aktuális őrület.

Pár hónap múlva egy enviromental-happeninggel „elfoglalták” a várost, amiben avantgárd szín/játék, performansz, kortárs tánc, zene és képzőművészet, film- és diavetítés, helyi építész és világutazó is helyet kaptak. A középkori processziós teátrumokra emlékeztető rendezvény eseményei, a századfordulós kultúrmiliőt idézve, este 9-10 körül kezdődtek. Hajnalban, a főtéren levő napóra közepén felállítottak egy fából készült piramist, Szabadkán az 1940-es évek óta létező szabadkőműves páholyok szimbólumát, amit díszőrség védett. Hamis „berlini falat” építettek, amit 12 egyenruhás őr két óránkénti váltásban járt körül. Megpróbálták maximálisan integrálni (sokkolni) a közönséget, és az utcán véletlenül arra járó polgárokat. Nagy felháborodást okozott, amikor a publikumot egyenruhás, erőszakos statiszták terelték be a helyszínekre, miközben vaktöltényekkel lövöldöztek. A „tükörszínházban”, egy tükrökkel bélelt nagy katonai sátorban felállították Vojnich Oszkár (1894–1944) vadász és felfedező virtuális koporsóját, amin egy TV-képernyőről Székely Tibor (1912–1988) világutazó beszélt az elődjéről. A Munkásegyetem mellett álló, mozinak tervezett, közel 30 éve befejezetlenül álló betonkolosszus tetejéről szónoklatot intéztek a „nézőkhöz”. Az utolsó napon következett a legnagyobb processzió: a közönséggel együtt végigjárták az „építőhelyeket”, a happening minden stációját. Döbrei vörös köntösben, mint hajdan Mózes, lépdelt a menet élén, vezette a népet. Követte őt Szabadka utcáin a színház zenekara, az Internacionálét játszva. A monstre körmenet éjjel fél egyig tartott, amikor a túlélők a Zenede udvarán meghallgatták Miroslav Kapor hét zongorára írt szerzeményét.

Nyári Mozi: Szelídítés (Szabadka, 1989)-01 / © Fotó: Enes Midžić

Nyári Mozi: Szelídítés (Szabadka, 1989)-02 / © Fotó: Enes Midžić

Döbrei egyéni, szuggesztív akciói szaggatták meg, modulálták a happening teljes folyamatát. Az események sokszor militáns stílusától eltérve, azokat ellenpontozva, szubjektív és szenzibilis élethelyzeteket mutatott be. Egy raktárépületben adta elő, elemi erejű, ún. „giccs-performanszát”: négy zenélő dobozból szólt a zene, a díszlet meg tarka és zilált volt, mint a háborús menekültek után maradt szobák. A kisember, a mindenkori kiszolgáltatott „állampolgár” egy napját koreografálta, annak nyomorúságos és banális attitűdjét mímelve. 1989-ben a Mikroorganizmus c. mozgás-tánc performanszával búcsúzott az országtól. Itt már egy nép, egy nemzet összeomlásának „biológiai” története jelent meg, amikor a 46 ezer évvel ezelőtt élt balkáni ősember és a mikroszkopikus, szemmel nem látható, sejtes élőlények világa összeolvad. – A szentély őreiben részt vettek a Szabadkai Népszínház profi színészei és az AIOWA csoport amatőr performerei is, teljes egyenrangúsággal. Lálity és Döbrei létrehozták a magyar happening leghosszabb és legjelentősebb projektjét, amire azóta sem volt példa.

1992-re a szerbiai magyar performansz gyakorlatilag megszűnt. A társulatok feloszlottak, férfitagjaik a katonai behívó elől zömében külföldre menekültek. Döbrei már 1989-től az orleans-i JEL Színház tagja, Lálity felhagy a rendezéssel, festő és galerista Las Terrenasban, Dominikán él.

Döbrei Dénes: Mikroorganizmus (Szabadka,1989) / © Fotó: Dudás Szabolcs

Poszt szkriptum. A Nyári Mozi 2018-tól, Döbrei Dénes rendezésében újra vetít. Télen és nyáron. Túlélni tudni kell.

Lajkó Félix iszik rá (Szabadka, 2018)


[Ez a szubjektív/objektív esszé a kanadai Le Lieu (Quebec City) avantgárd művészeti központ felkérésére készült. 2021-ben, angol-francia nyelven fog megjelenni a világ 1998–2018 közötti performansz-művészetét bemutató kötetben.] Folyt. köv.

Képek © Lifka Sándor bioszkópja (Szabadka, 1910) (fekvő kép a főoldalra), Nyári Mozi logó (Szabadka, 1988) © Döbrei Dénes (négyzetes kép a leadben), Nyári Mozi: Meierék (Szabadka, 1989) © Szabadka 100 év mulva, századfordulós képeslap (kép a Facebookra), Szabadka 100 év mulva, századfordulós képeslap (fejléc kép a cikk tetejére) – a szövegbe beszúrt képek szerzőit az aláírásokban jelöltük.


További részek:

(1) Talpra magyar avantgarde! Történelmi-politikai alapvetés és a Kádár-korszak (1): 1920, 1956, Magyar Műhely (1962), Az ebéd (1966)

(2) Létjel-aktualizáció Kádár-korszak (2): 1968, Bauer Sándor (1969), Galántai György és a Balatonboglári Kápolnaműterem (1970–73), Hajas Tibor (1974–79)

(3) Auswanderer Raus! Kádár-korszak (3): Altorjay, Szentjóby, Baksa-Soós, Halász, Kántor, Najmányi, Botond, Tót... (1967–79)

(4) Andy Warhol utolsó szerelme Nyugati magyar performansz (1): Magyar Műhely (1972–95), Squat Színház (1976–91

(5) Mindörökké vér és arany Nyugati magyar performansz (2): Kántor István (1976–), Botond (1988–2010)

(6) A lélek tájképei Nyugati magyar performansz (3): Nagy József és a Jel Színház (1986–), Kerekes László (1988–2010)

(7) Én is éltem Szerbiai magyar performansz (1): Szombathy Bálint (1972–), Ladik Katalin (1968–)

(8) Ataraxia Szerbiai magyar performansz (2): Kugla (1987), Aphasia Teátrum (1988–91), Triceps (1985–90)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Triceps --


További írások a rovatból

art&design

Bonckést nyújtani a művésznek Bonckést nyújtani a művésznek
Milorad Krstić Das Anatomische Theater című kiállításmegnyitója a Kis Présházban
art&design

Ember legyen a talpán, aki az űrbe akar utazni Ember legyen a talpán, aki az űrbe akar utazni
Beszélgetés Hargitai András audiovizuális művésszel az Extrasolar című performansz kapcsán
art&design

„Mégis vitték valamire” – női sorsok feketén-fehéren „Mégis vitték valamire” – női sorsok feketén-fehéren
Élménybeszámoló a 2B Galéria „A numerus clausus és a lányok” című kiállításáról
art&design

Az üzemanyag a kreativitás legyen Az üzemanyag a kreativitás legyen
Interjú Szauder Dávid médiaművésszel karrierépítésről, a berlini művészvilágról, online jelenlétről és motivációkról

Más művészeti ágakról

irodalom

A csengésből a fülkagylódban A csengésből a fülkagylódban
Weeber Luca Borbála volt a Kötetlenül sorozat negyedik vendége
színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja
Desiré Central Station 2021 – The History and You
építészet

Kiállítótér egy erődben Kiállítótér egy erődben
Egy látogatásra érdemes új célpont


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés