bezár
 

zene

2008. 06. 12.
Ungarische Melodie és a Tűzmadár tánca
A Budapesti Fesztiválzenekar évadzáró hangversenye 2008. május 29-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ungarische Melodie és a Tűzmadár tánca A Fesztiválzenekar évadzáró bérleti hangversenyén Dvořák- és Sztraviszkij-műveket játszott, némiképp szokatlan összeállításban. Ha e koncert alapján kellene választanom, hogy jövő tavasszal Dvořák- vagy Sztraviszkij-maratonra kerítsenek-e sort, nem haboznék percig sem. Az orosz zeneszerző sokkal izgalmasabb, és több oldaláról bemutatható komponista mint cseh kollégája, és Fischer Iván keze alatt különben is mesterien szólnak a Sztravinszkij-darabok.

Pedig mindent megpróbáltak Dvořák érdekében az előadók. Viszonylag ritkán előadott, g-moll Zongoraversenyét a kiváló Schiff András szólójával hallhattuk, de különlegesség ide, hibátlan zongorajáték oda – engem cseppet sem nyűgözött le a darab. Nem csak a „nagy” romantikus zongoraversenyekhez képest halovány, de Dvořák méltán sikeres zenekari- és versenyműveihez képest is gyengécske mű. Schiff András talán nem akarta a fölényes ráadásszámmal tovább koptatni a Dvořák-koncert fényét: a következő Schubert Ungarische Melodie című kompozíciója sem tartozik a (Schiff-által játszott) zongorairodalom általam nagyra becsült darabjai közé.

A zongoraverseny után előadott kisebb Dvořák-művek (b-moll legenda, Op.59 No.10; H-dúr notturno, Op.40; A-dúr szláv tánc Op.46 No.5) nem tűntek nagy feladatnak a Fesztiválzenekar számára: inkább a Hősök terei koncertekre, vagy – mint azt korábban maga Fischer Iván is sejtetni engedte – a tavaszi maratoni hangversenysorozatba illenek ezek a darabok…

Annál inkább karmester- és zenekarpróbáló feladat volt Sztravinszkijt játszani. A hangversenyt nyitó, kamarazenekarra írt Esz-dúr (Dumbarton Oaks) concerto a komponista ún. neobarokk korszakából származik, s igazán pikáns élménnyel szolgált az időutazásra és a „formális” muzsikára fogékony hallgatók számára, miközben a többiek a Fesztiválzenekar vonósainak játékában gyönyörködhettek.

A zárószámként előadott 2. Tűzmadár-szvit azon bombasztikus darabok közé tartozik, melyekkel Fischer Ivánék mindig is a legnagyobbat tudták aratni (legalábbis nálam). A zenekari színekben, tempókban és gesztusokban rendkívül gazdag, s emiatt technikailag rendkívül nehéz balettzenét vezényelve szinte maga Fischer változott Tűzmadárrá, zenészei pedig Kascsej démonjaivá, hogy azután a katartikus fináléval ünneplő és ünnepelt előadóművészekké változzanak vissza. Akar(t vol)na ezek után még valaki is Dvořákot hallgatni…?

Bónusz: a szerző maga vezényli a szvít utolsó két tételét:
 

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Bemutatták Nyerges Gábor Ádám Vasgyúrók című kötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés