bezár
 

irodalom

2021. 03. 28.
Ott állok a könyv mögött
Háttérinterjú Nádori Lídia műfordítóval a fordítás folyamatáról, munkamódszerekről, a személyes ízlés, a kiadói profil és az olvasói igény viszonyáról, a fordítók sokszínűségéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nádori Lídia műfordító, főként kortárs német prózát és gyerekirodalmat fordít. Mások mellett Terézia Mora, Ingo Schulze, Herta Müller, Otfried Preußler műveit ültette át magyarra. Számos műfordítói szemináriumot vezetett Magyarországon és Németországban. Munkájáért a Marion Gräfin Dönhoff Alapítvány díjában részesült. A Magyar Műfordítók Egyesületének jelenlegi elnöke, alapító tagja, első elnökségi tagja volt. A Műfordítók Szakmai Hétvégéje alapítója, 2010-2018 között szervezője.

PRAE.HU: Milyen lehetőségeik vannak a magyar fordítóknak, kiadóknak, fesztiválszervezőknek, hogy információt szerezzenek a külföldi irodalomról?

Érdemes történetileg nézni ennek az alakulását. A rendszerváltás előtti nagy állami kiadóknál működtek különböző nyelvi műhelyek. A szerkesztőknek feladatuk volt, hogy feltérképezzék a saját forrásnyelvük irodalmát. A rendszerváltás után számtalan új kiadó jött létre, a kiadóvezetők jó része tapasztalatlanul vágott bele, és nem tudott az Európa Könyvkiadóéhoz hasonló szerkesztői gárdát gyűjteni maga köré. Ezért amikor kikerültek a nemzetközi könyvvásárokra, megrohanták őket a külföldi kiadók foreign rights-os képviselői, és ha nem voltak felvértezve előzetes információkkal, reaktívan viselkedtek, hagyták megdumálni magukat. Ahogy exponenciálisan nőtt a kiadók száma, kialakult az is, hogy a szerkesztőknek sem a kapacitásuk, sem a szaktudásuk nem volt elég ahhoz, hogy egy forrásnyelv irodalmát mélyebben tanulmányozzák. Ez a mai napig így van, sőt, nagyítóval kell keresni olyanokat, akik például „németesek”, tehát egyáltalán olvasnak németül, vagy lényegében bármilyen másik nyelven az angolon kívül. Később elterjedtek a scoutok, ma már a szerkesztők nem olyan módon reaktívak, hogy a kiadói foreign rights-osok bombázzák őket, hanem a scoutok bombázzák őket.

PRAE.HU: A kiadók, szervezők, fordítók milyen logika, gondolat, ízlés, szempont mentén hívnak, fordítanak idegen nyelvről szerzőket?

Ezek bonyolult, szinergikus folyamatok, nem mindig fejthetők vissza. Például én emlegetek egy szerzőt a kiadónak, akit jó lenne fordítani, aztán a kiadó később újra hallja annak a szerzőnek a nevét egy eseményen, később hallja még másoktól is, és így körvonalazódik benne, hogy az illető tényleg fontos szerző lehet. Minél többször és minél több helyről hall a kiadó egy szerzőről vagy könyvcímről, annál nagyobb eséllyel fog ráharapni.

Van egy kiadó, akiknek ifjúsági lektűrt fordítok. Egyszer elém rakott a főszerkesztő egy könyvet, amiről annyit tudott, hogy egy lovaglós tiniregény-sorozat. Senki nem tudta a kiadóban hogy pontosan miről szól. Mikor rákérdeztem, hogy miért akarják kiadni, ha nem tudják azt sem, hogy miről szól, azt mondták, csak nézzek rá, a borítón egy ló van és egy hosszú hajú lány, vinni fogják, mint a cukrot. Szerencsére ez egy tisztességesen kitalált és megírt könyvsorozat, ráadásul sikeres is lett. Valószínűleg egy szépirodalmi kiadó soha nem ismerné be, hogy a borító alapján döntött, mindesetre ez is egy létező faktor.

Érdekli ezen kívül a kiadókat, hogy hány helyen és hol adták ki az adott könyvet, megnézik a szerző díjait is. Pedig az is lehet, hogy még sehova nem adták el a könyvet, de a magyar piacon érdekes lehetne, viszont ahhoz bele kéne tudni olvasni abba a könyvbe. Egyébként a nem angolszász területről érkező irodalom mind szomorú helyzetben van. Angolszász túltengés van – de lehet, hogy csak németesként érzem így. Nem néztem statisztikát.  

PRAE.HU: Hogyan viszonyul egymáshoz a te személyes ízlésed, a kiadói profil és az olvasói igény?

A fordítók is meg szokták keresni a kiadókat ötletekkel. A saját olvasmányaik közül ajánlanak olyat, amiről azt gondolják, hogy annyira fontos, hogy ott kell lennie polcon akkor is, ha jelenleg veszteséges, mert később ez lesz az évszázad könyve, vagy piaci sikert lehet tőle remélni. A kiadó pedig megpróbálja eldönteni, hogy tényleg több lehet-e benne annál, hogy a fordítónak tetszik. Nekem viszonylag kevés könyvet sikerült így célba juttatnom kiadónál. Nem akarom elkiabálni, de a közeljövőben talán célba érek Katja Lange-Müllerrel, akit több mint tíz éve ajánlgatok. Jó esetben a személyes ízlés találkozik a korízléssel, a kiadó profiljával.

PRAE.HU: Ma már változóban van itthon is az a fajta működésmód, miszerint minden író természetszerűleg oda tartozik, ahol korábban megjelent. Ez külföldi szerzők esetében is igaz?

Vannak olyan szerzők, akiknek a tudatos felépítésén dolgoznak a kiadók. Például Daniel Kehlmann-nak és Houellebecq-nek minden könyve a Magvetőnél jelent meg, a kiadó által lettek ismertek Magyarországon. Houellebecq még viszonylag a karrierje elején volt, amikor Morcsányi Géza felfedezte, ebben az esetben fontos volt Géza jó szimata, legalábbis így látja Tótfalusi Ágnes, aki állandó fordítója is ennek a szerzőnek. Úgy tudom, nem is feküdtek rá nagyon a promócióra, igazából a Behódolásnak volt nagy visszhangja, ami ráadásul a Charlie Hebdo-merénylet előtt jelent meg eredeti nyelven.

Az az optimális, ha a kiadó nem akad el az első könyv után, akkor sem, ha esetleg nem fogyott jól, hanem kockáztat és tovább megy, és így a kötetek később egymást is erősíthetik. Szomorú ellenpélda Terézia Mora esete, akitől hiába adtak ki mindent és hiába magyar születésű, Magyarországon nem sikerült befutnia; máig rejtély nekem, hogy miért nem.

Robert Menasse is nagyon sikeres szerző lehetne, mégis, ahány könyve megjelent itthon, annyi kiadónál. Ráadásul nem csak a kiadók, hanem a fordítók is minden esetben mások voltak, így változó volt a színvonal is. Tehát az ő esetében senki nem mondta, hogy nekivág a Menasse-kiadásoknak. Szerintem egy komoly, nagy potenciállal rendelkező szerző esetében meg kell próbálni hosszabb távon gondolkodni, és nem szabad egy könyv kiadása után megállni.

PRAE.HU: Melyek egy külföldi könyv itthoni kiadásának alapvető lépései? Hogyan vesz részt a fordító ebben a folyamatban? 

Fordítóként azon a ponton lépek be a folyamatba, amikor a kiadó már eldöntötte, hogy kiadja az adott könyvet. Ilyenkor már tárgyalnak a jogok vásárlásáról, vagy akár már túl is vannak rajta. Többféle út lehetséges, előfordulhat, hogy ügynökség is közbe van iktatva a folyamatba, vagy ha a forrásnyelvnek van fordítástámogatási alapja, akkor azt a kiadónak érdemes igénybe vennie. Ha a jogi kérdések tisztázódtak, a kiadó megkeresi a fordítót és megkötik azt a szerződést, ami egy furcsa konglomerátuma a megbízásnak és a jogdíjszerződésnek. Ez azt jelenti, hogy az összeg, amit a fordításért kapunk a kiadótól, jogdíjelőlegként is felfogható, legalábbis részben – mint a szerzőknél. Ezért lenne érdemes a kiadóknak közölniük a fordítóval, hogy hány példányban adták el a könyvet, és legalább félévente fogyásjelentést küldeniük. Ez egyrészt szép gesztus, a fordító örülhet, hogy úgy kezeli a kiadó, mint egy szerzőt, de van egy praktikus oka is: ha látom, hogy hány példányban adták ki a fordításomat és hogyan fogy, akkor azt is tudom, hogy milyen ütemben térül meg a kiadónak az összeg, amit a fordításba fektetett. Én egyetlen kiadóval találkoztam, amelyik elárulja, hány példányban jelenik meg a könyv és hogyan fogy, ez a Magvető.

Amikor kiderül, hogy valaki nagyon kevés pénzért vállalt egy fordítást, az általában feszültséggel jár a kollégák között, mert ezzel a többieknek is rosszat tesz, magának pláne. Miközben azt is be kell látnunk, hogy nem tudta a kolléga, legközelebb mikor kap ajánlatot, persze, hogy elfogadta, ami volt. Ami még nagyon fontos, és nem evidens, hogy mindenki tudja: kölcsönszerződést kötünk a kiadóval, a fordítás az én szellemi tulajdonom, csak meghatározott időtartamra adom át a felhasználás jogát. Érdemes azt is tisztázni, hogy mikor fizet a kiadó. Nem szabad abba belemenni, hogy a fordítási díjat, vagy akár annak egy részét megjelenéskor fizesse ki, hiszen azt, hogy megjelenik-e egy könyv és mikor, mi fordítók nem tudjuk befolyásolni. A fizetést a kézirat leadásához kell kötni a szerződésben.

PRAE.HU: Van arra rálátásod, hogy milyen marketingstratégiákkal dolgozhat egy kiadó?

Rálátásom van, ha érdekel és rákérdezek. Ráhatásom kevéssé, és ez így is van jól. A marketing egy külön szakma. Szereptévesztésnek tartom, ha egy fordító rá akarja erőltetni a kiadóra, hogy milyen stratégiával adja el a könyvet. Nagy a kísértés, mert persze imádjuk a szerzőnket, imádjuk a könyvet, azt akarjuk, hogy a csapból is a mi fordításunk folyjon, amikor megjelenik. De tudni kell, hogy a mi könyvünk eladása egy nagyobb képbe illeszkedik, a kiadónak van egy összetett stratégiája. Úgy vagyok vele, és tudom, hogy sokan nem osztják ezt a nézetet, hogy a könyvet a kiadónak kell eladnia, nem nekem, ennélfogva bizonyos döntéseket át kell engednem neki. Ilyen a borítóterv, de ilyen a címadás is. A borítót könnyen elengedem, egyszerűen azért, mert nem értek a vizuális részéhez. Például most jelent meg a Magvetőnél Doron Rabinovici A földönkívüliek című könyve, amit én fordítottam; a könyv borítóján egy rikító zöld felfújható emberke van, ami nekem először nagyon direktnek hatott, viszont be kell látni, hogy ez a kép egy social média felületen nagyon jól ki tud tűnni. A cím már kényesebb ügy, mert a címadás az a felület, ahol a fordítói koncepció gyakran ütközik a kiadói szempontokkal. Én ebben azt a policyt követem, hogy ha más címet akar a kiadó, mint én, akkor egy bizonyos pontig érvelek a saját verzióm mellett, de a végső szó a kiadóé.

Ahogy látom, a legtöbb kiadó számára nem nagyon van más lehetőség a promócióra, mint az online tér, plakátot nem sok kiadó engedhet meg magának. Szerintem érdemes a szükségből erényt kovácsolni. Az online tér, a közösségi média teret enged a személyes történeteknek, és a személyes történettel a könyveket is jól el lehet adni. Én például szoktam személyes promót készíteni a számomra fontos könyvekhez. Csinálok egy szelfit a könyvet az arcom elé tartva, úgy, hogy a szemem látszik ki mögüle, kifejezve, hogy ott állok a könyv mögött, meg hogy szeretem a nyomtatott könyv illatát, és írok pár mondatot is hozzá. Ez már egy sorozattá vált nálam, Ambrus Judittól vettem az ötletet egyébként.

Számít az, hogy az emberek ajánlják egymásnak a könyveket, illetve egyre fontosabbá válik a Moly is. Én is tapasztalom és fordító kollégáktól is hallom, hogy elképesztően fordítótudatosak az ottani kontentek írói, nagyon érdekes visszajelzéseik, észrevételeik vannak. Pozitív tendencia, hogy egyre jobban látszik a fordító a könyvkiadás folyamatában. Ebben valószínűleg szerepe van a fordítói aktivitásunknak, egyre inkább alapvetés, hogy feltüntetik a fordító nevét is.

Nádori Lídia

PRAE.HU: Más a fordítók helyzete külföldön?

A Műfordítói Egyesületek Európai Tanácsa (CEATL) egy ernyőszervezet, amely szokott felméréseket készíteni a fordítók helyzetéről. Mint minden ilyen felmérésnél, figyelembe kell venni a szubjektivitást. A fordítók önképéhez tartozik, hogy alulfizetettek vagyunk, sokunk a jobban kereső partnernek köszönhetően végezheti ezt a munkát, vagy hobbiból fordít szépirodalmat a jövedelmezőbb fordítása mellett, és összességében gályarabok vagyunk. Nehéz erről beszélni, ebben egyrészt szerepe van a panaszkultúránknak is, másrészt sajnos reális a kép a fordítóról, aki nem látszik a szerző mögött, és a kiadók kihasználják. Hallottam olyan esetekről, főleg a 90-es évek vadnyugati korszakából, hogy példánnyal fizették ki a fordítókat, vagy „elfelejtettek” szólni, hogy lejárnak a jogok és a kiadó újra ki akarja adni a könyvet – utóbbi még ma is előfordul. De összességében a helyzet egyértelműen javult, viszont a panaszkodás nem csökkent. Arról is érdemes beszélni, hogy sokfélék a fordítók abban a tekintetben is, hogy kinek milyen a munkabírása, vagy mennyire alaposan és elmélyülten dolgozik, egyáltalán milyen könyveken dolgozik. Mert vannak olyan könyvek, amelyeknek a lefordításából tényleg nem lehet megélni, annyira nehéz szövegek, annyit kell kutatni hozzájuk, ezt a pluszmunkát nem fizeti ki a kiadó. És így joggal érezheti azt a fordító, hogy az anyagi és erkölcsi megbecsülés teljes hiányával kell megküzdenie.

PRAE.HU: A Magyar Műfordítók Egyesületének elnöke vagy. Milyen külföldi társszervezetekkel tart kapcsolatot a MEGY, hogyan tudjátok segíteni egymás munkáját?

Van a már említett CEATL, az egyik elnökségi tagunk folyamatosan tartja velük a kapcsolatot. Egyesületi szinten más külföldi társszervezetekkel egyelőre nem vagyunk folyamatosan, egyesületi szinten összeköttetésben. Ezt inkább úgy kell elképzelni, hogy minden kollégának van a saját forrásnyelvének országában egy fordítói szervezet, akihez rajta keresztül tudunk kapcsolódni; ez azon is múlik, hogy a külföldi szervezet mennyire aktív. A Német Fordítástámogatási Alap támogatja a Németországban élő, németről fordító kollégákat, ez egy olyan információ, amihez a Német Fordítószövetségen keresztül jutottam hozzá. Lényegében mindenkinek magának kell aktívnak lennie. Amúgy is azt gondolom, hogy ha tagja vagyok egy szervezetnek, egyesületnek, akkor az nem azt jelenti, hogy befizetem a tagdíjat és várom, hogy történjen valami, hanem teszek a működésért.

Viszonylag új egyesület a Bázis Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában, ami azért is érdekes, mert földrajzilag közel van hozzánk. Nekik nagyon aktív tagjuk Mészáros Tünde, aki a MEGY-nek is aktív tagja, ezért tudunk egymásról, és elindulhatnak folyamatok. A külföldi kapcsolatok mellett fontosak a hazaiak is. Pár hete alakult meg a MEGY-en belül a Filmfordító Csoport, ők szorosan együttműködnek a SzíDoSz (Színházi Dolgozók Szakszervezete) Szinkron Alapszervezetével, hogy az audiovizuális fordítók sajátos ügyeivel kompetensen lehessen foglalkozni. A Szépírók Társaságával régóta működünk együtt, a szakmai rendezvényeinken előadó Szépíró-tagok honoráriumát a Társaság állja, ami nekünk nagy segítség. Ezt az együttműködést szeretnénk kiszélesíteni, de még az ötletelés fázisában vagyunk.

PRAE.HU: Milyen lehetőségei vannak egy fiatalnak, pályakezdőnek, aki fordítói pályára szeretne lépni?

A MEGY-nél igyekszünk befogadók lenni, az a nehézség, hogy ez egy szakmai szervezet, szóval muszáj valamilyen eredményt felmutatnia a kollégának ahhoz, hogy felvegyük. Viszont ha nem szeretne feltétlenül rögtön tag lenni, akkor is igyekszünk több utat, lehetőséget megnyitni a pályakezdők felé. Komolyan vesszük, hogy van egy mentorálási-képzési feladatunk is. Ennek az intézményi kereteiről beszélni megint más dolog, mert Magyarországon nincsen nyelvfüggetlen műfordítói képzés. Jelenleg 120-an vagyunk aktív tagok az egyesületben, és sokan közülünk szívesen tanítanának, de ehhez kellene valamilyen minimális intézményes háttér. Mi semmilyen támogatást nem kapunk, kizárólag a tagdíjakból tartjuk fent magunkat, így mi magunk nem tudunk egy iskolát elindítani. 2010 óta vannak szakmai hétvégéink, ahova mindig hívunk nem professzionális fordítókat, pályakezdőket, érdeklődőket is, miközben arra is ügyelünk, hogy a profi fordítók találkozóhelyeként is funkcionáljon. Szűkösek a lehetőségeik a fiataloknak, viszont egyvalamire felhívnám a figyelmüket. Nem látom, hogy nagyon tolonganának németes, franciás vagy spanyolos fordítók. Mindenki készségszinten tud ma már angolul, amiből az következik, hogy szinte mindenki angolból akar fordítani, és közben szépen lassan kialakul a hiány más forrásnyelvű fordítókból. Fontos lenne látniuk a fiataloknak, hogy miközben az angol leuralja a piacot, a jövőben egyre nagyobb igény lehet azokra a fordítókra, akik nem angolból fordítanak.

Folyóiratoknál érdemes elhelyezni publikációkat, nem tanácsos rögtön többszáz oldalas regény fordításában gondolkodni. Ez ma nehezebb, mert több folyóirat is megszűnt, például a Lettre, ami fontos terepe volt a fordításoknak. De léteznek még azért, printben is, az online térben is, ezeket érdemes olvasni, ismerni, figyelni, és nekik fordításokat küldeni, mert aztán ezek az eredmények segíthetnek abban, hogy megnyíljanak kiadók ajtajai. Továbbra is ördögi kör, hogy amíg nincs publikációd, nehezen bíznak meg benned, de akkor meg hogy legyen publikáció…

Volt egy kísérlete a MEGY-nek, mentori program a Librivel közösen, ahol egy könyvre két fordítóval szerződtek, egy rutinos, neves fordítóval és egy pályakezdő fiatallal. A munkafolyamat úgy nézett ki, hogy a fiatal fordító lefordította a könyvet, a mentor pedig a szerkesztői munkánál jóval alaposabban, mint egy szemináriumon foglalkozott vele. Sajnos csak 1-2 ilyen valósult meg összesen, aztán kiadó azt mondta, nekik ezt nem éri meg csinálni, mert fokozottan pénz- és időigényes.  

PRAE.HU: Mit jelent a siker egy fordítónak?

A legjobb érzés, amikor személyes üzenetet kapunk egy olvasótól. Recenziókban illik megemlíteni a fordítót kötelező körként, de egy olvasói visszajelzés többet tud jelenteni, mint a jól ismert panelek. Bőven van még hova fejlődni, de az erősödő fordítótudatosság is jelzi, hogy bízhatunk a javuló tendenciában.  

 

Fotó: Rick Zsófia

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Nádori Lídia tapasztalata, miszerint egy komoly, nagy potenciállal rendelkező szerző esetében meg kell próbálni hosszabb távon gondolkodni, és nem szabad egy könyv kiadása után megállni, akkor sem, ha esetleg nem fogyott jól, az az optimális, ha a kiadó kockáztat és tovább megy, és így a kötetek később egymást is erősíthetik.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Németh Gábor Dávid --


További írások a rovatból

Beszélgetés Szolcsányi Ákossal új verseskötete kapcsán
irodalom

Thomas Bernhardtól Tóth Krisztináig Thomas Bernhardtól Tóth Krisztináig
A politikai önazonosság kialakítása és az írók
irodalom

Bolyongás a szemétösvényeken Bolyongás a szemétösvényeken
Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk, Jelenkor, 2020.

Más művészeti ágakról

építészet

A fényűzés rabjai A fényűzés rabjai
Visszatekintés a Cristóbal Balenciaga Museoa történetére az épület megnyitásának 10. évfordulója alkalmából
J Blakeson: Fontos vagy nekem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés