„Színház ez az egész világ s merő / Szereplő mind a férfi, nő: mindenki / Föl- és lelép; jut több szerep is egy / Személyre” – olvashatjuk William Shakespeare klasszikus színművében, az Ahogy tetszikben (Rákosi Jenő fordítása). Ez a szövegrész szállóigévé, sőt közhellyé vált, ám számos film, amely akár a színházi, akár a filmművészeti színészetet taglalja, újra arra készteti a nézőt, hogy elmerengjen a találó shakespeari idézeten. Más-más fénytörésben, de egyaránt a színészet alapkérdéseire fókuszál Billy Wilder klasszikus film noirja, az Alkony sugárút, Ingmar Bergman Personája, John Cassavetes Premierje, Sándor Pál nem egy filmje (Szabadíts meg a gonosztól, Ripacsok, Vándorszínészek), Maár Gyulától a Déryné hol van? vagy Alejandro González Iñárritu Birdmanje. A sort még rengeteg példával lehetne folytatni, hiszen rendkívül nagy hatású drámai alapkonfliktus, hogy a színész hitelesen kell hogy eljátsszon egy szerepet a színpadon, ám ő is csak egy ember.

Ember, akinek emberi problémái vannak, amelyek nem kímélik őt a színpadon sem, és a való életben, mások, kiváltképp a hozzá közelállók viszonylatában nem játszhat szerepet.

De vajon a színész meg tudja-e állni, hogy a színház oltalmazó falai közül kilépve felhagyjon a játékkal? Vajon képes-e még őszinte lenni, le tudja-e tenni a munkát, amikor munkahelye küszöbét átlépi, és kikerül az élet színpadára?

Ezeket az izgalmas kérdéseket taglalja az erdélyi születésű magyar-román operatőr-rendező, Demian József (Kőlakodalom, Egy leány könnye, A kölyök) legújabb filmje, az Éjjeli őrjárat, amely bár nem egyenletes színvonalú alkotás, de különleges élmény.

Az Éjjeli őrjárat látszólag szkeccsfilm, mert egyrészt a cselekmény nem az ábrázolt események időrendjében adagolja a párhuzamosan futó szálakat, másrészt erősen epizodikus, legalábbis eleinte, mivel a szereplők többségével egy-egy, nem feltétlenül vidám, anekdotaszerű mikrotörténet keretei között találkozunk. Lehetetlen ismertetni az alapkonfliktust a végső csavar leleplezése nélkül, és tulajdonképpen a hivatalos szinopszis is elárulja, így leírható, hogy Demian József művében egy színdarab rendezőjét, Mateit és az előadásában szereplő színészeket látjuk bolyongani egy román nagyváros utcáin. Csak a cselekmény végén tudja meg a néző, hogy ők mind hazafelé indultak, de nem azért maradtak jelmezben, mert megőrültek, hanem mert az öltözők kulcsát elvitte az öltöztetőnő, így a főpróba után nem tehettek mást, hacsak nem akartak a színházban aludni. A hivatalos szinopszis is nyilvánvalóan azért árulja el ezt a fordulatot, mert a filmben sem a cél, pontosabban a kiindulópont, hanem a megtett út a lényeg. A színészeknek városi bolyongásuk során számos, már-már szürreális találkozásban lesz részük, amelyek alkalmával különféle társadalmi, filozófiai és lélektani problémákkal szembesülnek.

Demian József műve nemcsak a tablófilmjellege, hanem a stílusa és a hangulata miatt is Hajdu Szabolcs 2020-ban bemutatott Békeidőjének párdarabja. Demian egyúttal az Éjjeli őrjárat operatőre is, a szakmában szerzett tapasztalata pedig meglátszik a film megkapó képi világán, érződik az atmoszféráján. Ugyan Hajdu alkotásával ellentétben az Éjjeli őrjáratra nem a neonfényes stilizáció és szürrealizmus jellemző, inkább realista és minimalista a filmforma, azonban Demian József úgy fényképezte az éjszakai várost, hogy annak fényei, tükröződő felületei és geometriai formái álomszerűvé avatják az atmoszférát.

Nagyon erős hangulata van Demian művének, valóban olyan érzés kerítheti hatalmába a nézőt, mintha maga is késő este, fáradtan, szinte már félálomban, „lebegve” bolyongana az utcai lámpák, reklámok és üzletfeliratok ledvilágításainak fényforgatagában.

Más kontextusban akár öncélú formalizmusnak is tekinthetnénk az átkötő jelenetek városmontázsait, azonban az Éjjeli őrjárat remek hangulatához és koncepciójához ezek tökéletesen passzolnak.

A filmben megjelenő színészkarakterek maguk is álomban érzik magukat a véletlen és furcsa találkozásaik során, amelyek igen fontos művészetelméleti kérdésekre, illetve a film és a színház közötti alapvető különbségekre irányítják a figyelmet. Filmelméleti könyvében (A film elmélete I–II.) Siegfried Kracauer módszeresen összehasonlította a filmet, a fotóművészetet és a színházat annak érdekében, hogy kimutassa, mi teszi sajátos, önálló médiummá a mozgóképet. A két legfontosabb fogalma a véletlen és az életfolyam: ez utóbbi Kracauer szerint kifejezetten a filmre jellemző. Az Éjjeli őrjárat is ezt az életfolyamot mutatja be, amelynek legszemléletesebb példája a filmteoretikus szerint az utca, illetve az utcai nyüzsgés. Az életfolyam Siegfried Kracauer definíciója szerint a szemmel látható dolgok és élethelyzetek folyamatának, valamint az ezekhez társuló érzelmi-gondolati összefüggések szintézise.

Az utcán, azaz a nagyvárosban bármi megtörténhet, a véletlen és a mozgás határozzák meg tereit és interakcióit. Kracauer szerint a színház és a fénykép sem képes megragadni ezt a fotogén káoszt, kizárólag a mozgókép adja vissza a metropoliszok nyüzsgését és kiszámíthatatlanságát.

Az Éjjeli őrjárat először az életfolyamot mutatja be, majd ezzel kontrasztban tér rá a színház közegére. A színház Demian József művében is a rend és a megrendezettség tere, ahol mindenki pontosan tudja, mit kell csinálnia, illetve mire számíthat, főleg, hogy a rendező, Matei utasításokat ad a színészeknek. A színház falai között az ember egyszerűen ki tud igazodni, hiszen van szöveg, amelyet vissza kell mondania, vannak előre meghatározott mozgások és gesztusok, amelyek révén létrejön a karakter és a történet, valamint a díszlet és maga a színpad is egyértelműsíti, meddig mehet el a színész. A színész persze a próbák során még megengedhet magának „civil megnyilvánulásokat”, azaz kieshet a szerepéből, de ezt az előadás során, amelyre az Éjjeli őrjárat története szerint másnap kerül sor, már nem teheti meg, akkor csak és kizárólag az a személy lehet, akit el kell játszania.

Mint azt a film mikrotörténetei is demonstrálják, az életfolyam kint az utcán nem ilyen. Az odakint, a színház falain kívül zajló eseményeket nem lehet „megrendezni”, nem lehet olyan jól behatárolni, mint odabent, a színpadon. Hiába tudja a színész a szerepét, újra és újra olyan szituációkkal találkozik, amelyek arra késztetik, hogy kizökkenjen a szerepből és a valódi identitásának – már, ha van olyan – megfelelően cselekedjen. Ezzel összefüggésben az Éjjeli őrjárat azt is bemutatja, hogy a különböző jellemek mit kezdenek azzal, hogy már nem a színfalak mögött vannak, mégis jelmezben kénytelenek az utcákat járni, ahol a kívülállók félreértik külsejüket, vagy nem tudnak mit kezdeni azzal. Demian József remek érzékkel hozta elő a különböző találkozásokból a társadalmi és lélektani kérdéseket, ha nem is mindegyik epizód sikerült egyaránt erősre.

Az egyik legfrappánsabb és leginkább torokszorító rész az, amelyikben az egyik prostituáltnak öltözött színésznőt korrupt rendőrök állítják meg az utcán, majd megalázó módon, intim testrészeit is megtapogatva átkutatják ruháját, és szexre akarják kényszeríteni. A tragikomikus, a fekete humort sem nélkülöző jelenetben nyilvánvalóvá válik a szerep és az ember konfliktusa, amelyre egyébként számos kortárs, valós példát is fel lehet hozni, hiszen színészek nem egyszer kaptak negatív hőseik miatt fenyegetéseket, elég csak a Trónok harca szadista Joffrey-ját eljátszó Jack Gleeson esetére gondolni. A korrupt rendőrök persze mással másképp csinálnák meg ugyanezt, ám ezúttal eleve azért inzultálják a színésznőt, mert prostituáltnak néz ki. A prostituálttal, sőt általában a kirívóan öltözködő nővel szembeni előítéletek pattannak ki: a sztereotípia szerint egyrészt társadalmi megítélése miatt kiszolgáltatottja a törvény őreinek, másrészt bármikor kapható a szexuális aktusra. Ebben a történetben mutatkozik meg leginkább a probléma, hogy a színész a szerepe miatt skatulyába kerülhet, a nézők pedig ezzel azonosítva a karakter, nem pedig valódi egyénisége és cselekedetei alapján ítélik meg.

Emellett a többi epizód is izgalmas témákat vet fel: rögtön a kiváló nyitórészben a színészi hivatás Magyarországon is kínzó kérdése kerül elő, hogy meg tud-e élni a színpadi fellépésekből a művész; az egyik cselekményszál a menekültválságot állítja reflektorfénybe egy kevésbé erős történeten keresztül; de a rendőri visszaélést bemutató történettől eltérő módon előkerül a szexuális zaklatás egy másik szálon is; majd az Éjjeli őrjárat sajátos módon foglalkozik az iskolai zaklatás és a kamaszok karaktergyilkosságának problémakörével. Kissé nehezen áll össze a rendező, Matei és egyik színésznőjének közös, két részletben kibontott cselekményszála, illetve nem is túl jól kidolgozott, túl sok benne az abszurd a többi, alapvetően realista mikrotörténethez képest, ám még így is remekül megvilágítja a kaotikus életfolyam és a rendet szimbolizáló színház közötti kontrasztot az alkotó szemszögéből.

Ahogy a színész hajlamos szerepet játszani a színfalakon kívül, úgy a rendező, Matei is szinte rutinból rendezni akarja az életfolyamot is. Egy étteremben spontán történetet talál ki, amelynek részévé tesz egy véletlenszerűen kiválasztott idős párt, majd hogy ágyba vigye színésznőjét, újabb narratívát sző.

Matei még reflektál is arra, hogy ő a színházon kívüli realitást is uralni akarja és tudja, azonban ez értelemszerűen nem, illetve nem úgy sikerül neki, ahogyan azt elképzeli, mivel a véletlenekkel még ő sem tud dacolni.

Demian József a rendező erősen önreflexív történetszálán arról vall, hogy mennyire megzabolázhatatlan az a bizonyos életfolyam, amellyel egyébként egy film direktora újra és újra szembe kell hogy nézzen.

Az Éjjeli őrjárat esetében kérdéses lehet, hogy miért is ez a mű címe, ami Rembrandt híres és rejtélyekkel teli festményére utal. Rembrandt képe tévesen kapta az „Éjjeli őrjárat” címet, hiszen a kutatások és a restaurálások felfedték, hogy csak az elkészülte után rávitt és rárakódott lakk- és porréteg miatt tűnt úgy, hogy éjszakai jelenet szerepel rajta, egyébként nappal van a festményen. Egyrészt a film címe a katonákat a civilekkel a háttérben ábrázoló Rembrandt-kép felől jellemzi a színészek státuszát, akik „egyenruhában” kénytelenek az utcán „őrjáratozni” éjszaka. Ráadásul van, aki tényleg egyfajta őrként vagy őrzőként viselkedik, azaz segít társán vagy más embereken.

Másrészt viszont akár maga a festmény, úgy a színész szerepe mögött megbújó ember is sok titkot rejt magában. Mint a szennyeződés az Éjjeli őrjáratot, úgy Demian József filmjében a jelmez a művész mögötti embert fedi el, a kívülálló ezek alapján hiheti a színészeket prostituáltaknak, civilruhás nyomozóknak, raboknak, bohócoknak, sőt őrülteknek. Ráadásul Demian művében a civilek is szerepet játszanak, mint az a találkozásokból kiderül. Az első részben a prostituált férje, a migránsokat szerepeltető szekvenciában az egyik férfiszínészt hazafuvarozó teherautó sofőrje vagy az iskolai zaklatást taglaló epizódban az öngyilkosságra készülő tinilány élete egyaránt performansz, ami leplezi valódi érzelmeiket vagy céljaikat.

Mindenki elfedi a valódi énjét és érzéseit úgy, ahogyan a lakkréteg eltakarta a Rembrandt-festményt, ami miatt azt hitték róla évszázadokig, hogy éjszakai jelenetet ábrázol.

A színészek így amellett, hogy nem tudnak szabadulni saját szerepüktől, egyúttal a találkozások során a civilekből elő-elővarázsolják az embert.

Az Éjjeli őrjárat kétségtelenül különleges, gondoltébresztő, sokrétű alkotás, amelyhez persze kell türelem, mert nem cselekményes és fordulatos minden mikrotörténete, sőt nem egy közülük egyszerűen nem elég izgalmasan megvalósított ahhoz, hogy feltétlenül fenntartsa a nézők figyelmét. Emellett az az alkotói döntés is erősen megkérdőjelezhető, hogy az alapkonfliktus ismertetése a cselekmény végére került, hiszen így kevésbé érthető, miért bolyonganak ezek az emberek az utcán jelmezben. Utalnak ugyan erre, azonban nincs egyértelműen kibontva, csak az utolsó szekvenciában, holott az Éjjeli őrjárat célja határozottan nem az, hogy összezavarja a nézőt, hanem sokkal inkább az, hogy egyszerű mikrotörténeteken keresztül bemutassa a színház és az életfolyam, a színész szerepe és „valódi énje” közötti feszültséget. Ám egyenetlenségei és egy-két hatásvadász megoldása ellenére Demian József műve az őszi szezon egyik legegyedibb, legjobb filmalkotása, ami az éjszakai városban jelmezben „alvajáró” színészei révén minket is ráébreszthet arra, hogy színház az egész világunk, azaz minduntalan szerepeket játszunk.

A cikkben szereplő képek a Matrix Filmtől származnak