Először még nem látok semmit, de pár tekintet segít: egy farok tűnik fel jobb oldalt, aztán meglátom az egész lényt, az oltárhoz dörgölőzve lassít le és mint aki célját elérve már tudja, mi következik, békésen hagyja, hogy a rend szakácsa, János testvér mellére fogja és a sekrestyén át a szabadba vigye. 

Érthető, miért kérték, hogy ne fotózgassak: a mise felénél vaksötét. Csak egy szál gyertya ég, majd kettő, majd három. Ismerem magam, még a távoli karzatról sem kattintottam volna közbe. Még ha kérték volna, akkor sem. Fotóbizalom, csendbizalom.

Már a gyertyacsendben jut eszembe: ha Manci, a  macska gyakori vendég, a templom egere nem jut ostyához, jöhet az önfeledt transzszubsztanciáció.