Bihari Ágnes életútja hasonlóan izgalmas, mint maguk a kiállított fotók: tanult színészetet, járt magyar és művészettörténet szakra, emellett a 90-es évek elejétől 2008-ig rádiós (kulturális) újságíróként dolgozott. Végül művészettörténészi diplomájával a zsebében Magyarországot hátrahagyva Mexikóvárosba költözött, ahol fotóssá képezte magát. 2013-tól a San Carlos Akadémián (UNAM) vizuális művészetet és fotográfiát tanult, de képeivel már 2010 óta szerepel kiállításokon (CEU: 2010, A38 Galéria 2011, Mexikóváros 2012). Emellett rendszeresen jelennek meg a hazai és külföldi kortárs képzőművészetről és annak helyzetéről írt cikkei online és offline magazinokban. A fotózás tehát csupán a negyvenes éveitől része  életének, ám azóta ez a terület lett számára az önkifejezésének legfontosabb módja.

Képeinek főszereplői jobbára olyan esendő sorsú, vagy mélyebb társadalmi rétegből származó emberek, akiknek otthonuk a betondzsungel, a nagyváros perifériája (jelen kiállítás esetében két metropolisz: Mexikóváros és Budapest). Biharit vonzzák ezek az emberektől nyüzsgő urbanizált környezetek és azok az ember alkotta tárgyak, amelyek magukon viselik a múló idő, a változó divat vagy éppen az értékek viszonylagosságának nyomait. Munkáinak nagy részét éppen ezért a street fotók alkotják, ugyanakkor néha olyan storyline-okat (történeteket) is készít, amelyek hétköznapi találkozásokból alakulnak ki. Sok éven át tartó újságírói munkájának köszönhetően megtanulta, hogyan kommunikáljon az emberekkel, és hogyan győzzön meg egy idegent, hogy legyen képének portréalanya.

A tárlat koncepciójáról Bihari Ágnes a kiállításon elmondta, hogy azt két részből „szőtték” össze. A Boldog Kft. egyrészt azokból a mobiltelefonnal készült és válogatott street fotókból áll, amelyeknek darabjait már 2016 óta készíti Budapesten, másrészt a Mexikóban néhány évvel ezelőtt fotózott, és korábban még be nem mutatott képekből. Bihari Ágnes munkája során szeret olyan projekteken dolgozni, melyek a saját kelet-közép-európai és középosztálybeli világától távol esnek. Így esett a választása néhány évvel ezelőtt Mexikóra. Sötétebb, mély „izzású” színeket használó mexikói képei még erőteljesebbek, mint a Budapesten készültek, egy, az európaitól eltérő, keményebb világ esendő alanyai néznek vissza róluk, hiszen Mexikóban az élet is keményebb. Az alkotót olyan emberek érdeklik, akik hangsúlyosan magukon viselik megélt sorsuk vizuális jegyeit. Képei alapján azt érezhetjük, hogy bár a formák és a felszín eltérő lehet, de mélyebb szinten a dolgok valójában hasonlóak – mert ugyanazzal a szemmel és érzékenységgel fordul feléjük.

A mára már több száz képpé duzzadt budapesti mobilfotós anyagból kiválasztott arcok, tárgyak és hangulatok szinte természetes módon simulnak össze a mexikóiakkal

– mondja az alkotó, aki szeretné, ha a kiállítás látogatói hozzá hasonló odafordulással szemlélnék nehéz, ugyanakkor érdekes és színes világunk elemeit.

A budapesti mobilfotózást, az alkotót megragadó látványnak, utcaképeknek és az embereknek gyors „elkapását” Bihari Ágnes a város „problémásabb”, belső kerületeiben kezdte, majd a főváros más helyszíneit is bejárta, hogy minél sokszínűbb spektrumot ragadjon meg. Képei mégsem „lesifotók”, hiszen szinte kivétel nélkül kapcsolatba lépett azokkal, akikről a felvételeket készítette. Potréalanyainak megörökítésénél a személyiség kisugárzásán túl az alkotót főképp az öltözékek és öndíszítés különböző kreatív formái (tetoválások, ékszerek, smink) érdeklik. Bihari többféle életkorú, társadalmi státuszú és emocionális állapotú embert fotóz, amely jól tükröződik a Boldog Kft. kiállított képein is. Hol görnyedt hátú, idős néni matat szatyrában, hol fiatal mexikói férfi néz határozottan Bihari kamerájába, hihetetlen természetességgel és átható őszinteséggel, mintha mindig is fotózták volna. A fotók nemcsak témájuk miatt érdekesek, készítőjüket nem az egzotikum és különösség ragadta meg, hanem az a mögöttes emberi tartalom, sors, élethelyzet, amelyet közvetítenek. Olykor apró részletekkel (színes körömlakk, neccharisnya) képes ezt a mögöttes tartalmat átadni a művészien komponált fotókon.

A kiállítás érdekességeként egy üvegvitrin mögött a címadó neoncégér áll: „Fotósként azt hiszem, én is az egyre nehezebb szívű boldogság-keresőket fotózom, velük futok össze a város különféle részein, sőt, különös módon akkor is őket találom meg, amikor a Föld másik felén járok” – magyarázza Bihari, aki ezzel rá is világít művészetének mibenlétére, éppúgy, mint kiállításának  miértjére.

A képek Bihari Ágnes jóvoltából.