Az alternatív színházból érkező Thuróczy Szabolcs – annak ellenére, hogy évtizedek óta játszik filmekben az Off Hollywoodtól az Isteni műszakon át akár a tavalyi Becsúszó szerelemig – elsősorban nagy sikerű sorozatszerepeinek (Társas játék, Aranyélet, A besúgó) köszönhetően mostanra jutott el egyértelműen pályája csúcsára. Jól jelzi ezt az első ráosztott egészestés komédia-főszerep, amellyel a könnyed szórakozást és ismerős arcokat igénylő, nyárvégi időszakba robbant be a Rohonyi Gábor és Vékes Csaba által jegyzett Szia, életem! című filmben. 

A habkönnyű történet mintaszerűen mondja fel valamennyi ezeréves, kipróbált vígjátékklisét. Kezdetnek ott van a komikus páros a főszerepben: a középkorú, kiállhatatlan és jelenleg éppen alkotói válságban szenvedő, máskülönben viszont ünnepelt író váratlanul és minden igyekezete ellenére kap egy kisfiút (a gyerekszínészként kiválóan helytálló Pásztor-Várady Mór személyében), akivel ott marad két hétre összezárva. A film tétje ennek a furcsa párosnak az  összeszokása, végül egymásra találása. Az idáig vezető út a másikkal oly nagyon kontrasztos jellemük átformálódásán, önmaguk meghaladásán át vezet, egymás után sorjázó, klasszikus helyzet- és jellemkomikumra épülő epizódokon keresztül, sűrűn megtámogatva egysorosokra redukálható, vastag ecsetvonásokkal vázolt, de szerencsére szórakoztató mellékszereplőkkel.

Fotó: Gordon Eszter

A történet katalizátoraként szolgál még egy belső, fiktív mesevilág is kis vérfarkaskölyökkel és kellemesen karikírozott stílusban előadott, fantasykból ismert, klasszikus kalandhősökkel. Ez az elképzelt világban játszódó, folytatásos mesetörténet alkalmat adott az alkotóknak némi látványos ujjgyakorlatra – és kihasználva a lehetőséget, láthatóan tobzódnak is benne, dacára a szóban forgó szekvenciák rövidségének. Ráadásul azzal a jól eltalált, okos távolságtartással, finom stiláris megoldásokkal, gesztusokkal, hanglejtéssel egyértelműen jelzett, szeretetteljes iróniával, amellyel a színészek, de még akár a fényképezés is megragadta és megoldotta ezeket a jeleneteket, a meseszál voltaképpen a film legélvezhetőbb és legmaradandóbb nyomokat hagyó részévé vált. Szemben a film diegetikus valóságában játszódó cselekménnyel, amelyet illetően az igényes kiállítású, nagy(obb) költségvetésű magyar vígjátékok amúgy rendre kudarcot vallanak: tudniillik, ezek, ahogy most sem, úgy általában sem életszerűk. 

Fotó: Gordon Eszter

Egy komédiától természetesen senki sem vár el dokumentarizmust (az időhurokkal operáló, érettségi-sci fi Zanox sem volt dokumentarista film, csak hogy a legutóbbi kivételesen jól sikerült példát említsük), az egyes hangsúlyos részletek realisztikus ábrázolása azonban sokat tud segíteni a történet hitelén éppúgy, mint a szereplőkkel való azonosulásban. Ha kapunk a saját mindennapi tapasztalatunkból felismerhető kisebb-nagyobb elemeket, rögvest új, érvényesebb szinten kezd működni az is, ami a komédiában egyébként eltúlzott, irreális vagy akár egyenesen irracionális.

A Szia, életem! azonban azon a csillogó-villogó, kizárólag filmekben látott Magyarországon játszódik, ahol a főszereplő lakásában még a rendetlenség is művi, a karakterekben nincs életszagúság, összességében minden jelenetben ott süt a nap rendületlenül a felhők felett. Ebben különbözött élesen az egyébként hasonlóan apaságtörténetet elmesélő Külön falka, amelyben volt valami – ha szívszorító és keserédes is, de – tetten érhető valóságosság.

Fotó: Gordon Eszter

Ami mindezek ellenére is elviszi a hátán a filmet, az egyértelműen a színészi játék: Thuróczyról már tudjuk, hogy nem tud hibázni (az író Barna karakteréhez nagyon hasonlót hozott magabiztosan a Társas játékban is), a nagy kockázat, és ennélfogva az igazi meglepetés a hatéves Pásztor-Várady Mór volt. Az első filmjében szereplő kisfiú és a kipróbált, profi színész összhangja kiváló, nagyszerűen működnek a vásznon, a nagy kettős mögött pedig a hátteret kellemesen színesítik a lendületesen felskiccelt mellékszereplők a kiváló Pálmai Anna, Elek Ferenc, Kovács Patrícia, Básti Juli, Mucsi Zoltán és Tasnádi Bence megformálásában.

A Szia, életem! aligha válik a magyar filmtörténet emlékezetes darabjává, de legalább megnyugodhatunk afelől, hogy a színészválasztás tekintetében a hazai filmesek is megtanulták a leckét.