A bemutató elején a Nemzeti Táncszínház előterében Hidas Judit a könyvének többlépcsős keletkezéséről mesélt: arról, hogy ennek a műnek a kiindulópontja az a szöveg volt, melyet nem sokkal az apja halála után írt. Elmondta, hogy fel kellett még dolgoznia a történteket, de tudta, hogy ezzel a témával a későbbiekben is szeretne foglalkozni. Ugyan egyes szám első személyben íródott a műve, nem feltétlenül önéletírás, még ha természetesen vannak személyes vonatkozásai is.

Bár a regény egy holokauszt utáni másod- és harmadgenerációs zsidó család mindennapjait, családi viszonyait mutatja be, központba állítva az énelbeszélő, Eszter nevű kislányt, az írónő elmondta, hogy nem a zsidóságra akarta tenni a hangsúlyt. A család identitása azért adhat hozzá a történethez, mert rendszerint a zsidókról a haláltáborok kapcsán írnak. Jelen esetben azonban, ahogy arra Winkler Nóra is rávilágított, bár jelentős múltbeli traumákat implikálnak a műben a legkisebb, legbanálisabb döntések, cselekedetek is, és a szereplők túlkapásaiban, érzelmi diszfunkcionalitásában ott vannak a generációkon átívelő lelki terhek, ezek nem kizárólag a zsidókat érintik. Ebből a szempontból univerzális a mű, hiszen a közép-európai családok életébe enged betekintést, azokba az életekbe és érzelmi viharokba, melyek mindannyiunk számára ismerősek lehetnek.

Ennek megfelelően a regényt alapvetően lélektani szempontból közelítették meg a beszélgetésen. Winkler kiemelte, hogy sok nevetés, önfeledtség és egymásra találás is van a benne, melyek kapcsán azt érezzük, hogy ilyennek kellene lennie egy szülő-gyerek kapcsolat dinamikájának, ugyanakkor számos esetet látunk arra, amikor ez nem tud megvalósulni. Sok helyzetben szánjuk, sajnáljuk az egyik felet, mert megértjük az általa elmondottak alapján a cselekedeteit, de igazat kell adnunk a másik fél jogos dühének, csalódottságának is.

„Talán ez a legnehezebb feladat a trauma feldolgozásban, hogy megállítsd a dühöd és rávedd magad, hogy egy másik perspektívából láss rá a helyzetre” – fűzte hozzá Winkler Nóra.

Winkler észrevételére reagálva, mely szerint a regény azt is megmutatja, hogy elegendő munkával lehet máshogy élni és feldolgozni a traumáinkat, Hidas azt válaszolta, hogy a könyv megírásának idején nagyon optimista volt ezzel kapcsolatban. Valóban nem jelentenek feltétlenül örök béklyót a hozott traumáink, mint ahogy a főszereplő, Eszter is elkezdi a saját életét élni, még ha sok nehézséggel, kihívással is kell megbirkóznia ezért. „Az más kérdés – tette hozzá –, hogy a történetünk megy tovább és újabb kihívásokat állít elénk, melyek újra generálhatják az egykori sérüléseinket. Ezért mindannyiunknak folyamatos munka az, hogy egyfajta normalitást meg tudjunk teremteni a saját életünkben.”

Hidas Judit elmondta, hogy szerinte az író feladata megmutatni, hogy nem lehet beleragadni egyik nézőpontba sem, mert akkor elvágjuk magunkat attól, hogy megértsük a helyzet komplexitását. Ezért volt fontos számára, hogy a család hektikus reakcióinak középpontba állítása mellett a gyerek és a szülők perspektíváját is megvilágítsa. Szerinte sokszor ennyi is elég lenne, hogy meglássuk a másikat egy helyzetben és megértsük az ő nehézségeit, ezzel pedig el lehetne kerülni a szereplőknél látott esetlenségeket. A könyv önfeledt pillanatai épp abból származnak, hogy a karakterek bizonyos pontokon tudnak egymás felé nyitni és megbánják a saját tetteiket.

Winkler kérdésére, hogy nehéz volt-e a könyv megírásának folyamata Hidas Judit igennel válaszolt. Pontosan azért, mert sokszor ki kellett lépnie és felülvizsgálnia egy helyzetet, hogy az emlegetett komplexitás megmutatása érvényesüljön a szituációkban. Winkler Nóra hozzátette, hogy szerinte nem csak egy könyv megírásakor kell ezen dolgozni, hanem akkor is, amikor az életünkben próbálunk harmóniát teremteni. Kell, „hogy képesek legyünk a saját nézőpontunkból kiszakadva rálátni egy másikra”. De ez rengeteg energiát és figyelmet követel, és könnyebb lenne végigvinni, ha nem egy külső, folyamatosan mozgó rendszernek próbálnánk ellentartani. Hiszen a jelenlegi kelet-európai valóságunk politikai, gazdasági változásai nem igazán biztosítják ezt a külső, biztos keretet.

A bemutató végén a könyv  címének kérdése került szóba. Hidas elmondta, hogy a korábbi könyvei esetében utólag nem volt elégedett a címválasztással, ezért sokat gondolkozott, mi lehetne a megfelelő, míg végül erre esett a választása. Bár a cím egyértelműen egy leszámolás történetet készít elő, a könyv éppen a bonyolult családi viszonyokat viszi színre sok empátiával és megértéssel, ezért kompenzálásképpen a borító egyfajta összetartozást sugall a szereplők között.

Fotó: Kováts Zsófia