A német székhelyű kiadónál is több kiadványt jegyeztek már ezt megelőzően, Jakob Bro ECM-es bemutatkozása éppen Motian Garden of Eden című albumán volt, amelyet én az emberiség zenéjének egyik mérföldköveként tisztelek; Lovano utolsó trió lemeze a Garden of Expressions pedig nemrég látott napvilágot, szintén e kiadó gondozásában.

Egy személyes vallomással kell kezdenem, igencsak ódzkodom az „emléklemezektől”, amelyek gyakorta olyanok, mint egy film, főszereplő nélkül. A retrospektív megközelítés magában hordozza annak a lehetőségét, hogy csupán egy életmű gyenge idézete szülessen meg, híján új invencióknak és az ebből fakadó izgalomnak. Ezzel a prekoncepcióval ültem hát le meghallgatni az új albumot, de azt sem felejtettem el természetesen, hogy Jakob Bro egyértelműen a mai európai jazz-színtér kiemelkedő egyénisége; ahogy ahhoz sem férhet kétség, hogy a másik zenekarvezető, Joe Lovano, pedig a műfaj egyik legjobb élő szaxofonosa.

A Once Around The Room, azonban nem egyszerűen tisztelgés a volt zenésztárs előtt, de a Paul Motian Trio (Lovano és Bill Frisell közreműködésével) I Have The Room Above Her című – szintén ECM-es – albumának parafrázisa is, amit a címadáson felül bizonyít a két lemezborító szembeötlő hasonlósága is. Az analógiák azonban itt véget is érnek, hiszen a két lemez nem tartalmaz azonos kompozíciókat, sőt a mostani recenzió tárgya jóval rövidebb (időtartamában és a darabok számát illetően is), mint Motian triójának 2005-ben megjelent albuma. A mindösszesen 39 perces hossz egyébiránt az egyetlen, ami igazán kifogásolható a most megjelent anyaggal szemben, és ezzel el is árultam, hogy az előzetes fenntartásaimra rácáfolt a kiadvány.

A lemezen szereplő igen szokatlan felállásban – három bőgős, valamint két dobos – Larry Grenadier, Thomas Morgan, Anders Christensen, Joey Baron és Jorge Rossy személyében csodálatos zenészek szerepelnek. Meglepő módon a felsorolt ritmusszekció tagok nem különböző kombinációkat alkotva jelennek meg egy-egy kvartettként, hanem a lemez teljes anyagát ebben a mini orkesztra összeállításban rögzítették. Jakob Bro a koncepciót illető érdeklődésemre a következő választ adta: „Az alapötlet az volt, hogy minden résztvevőnek legyen teljes szabadsága a játékra vagy a csendre. Ez nagyon fontos volt Joe-nak és nekem is. Mindenki nagy figyelemmel hallgatta egymást ,és nagyon jól éreztük magunkat! A „Sound Creation” című szabad-zenei darabhoz Joe készítette a hangszerelést, ami a be- és kilépő hangok, hangszerek sorozatát jelentette.”

Az album zenei anyaga hűen és értő módon kapcsolódik Motian kompozícióinak hangulatához. A már említett „Sound Creation” a kollektív improvizációkat idézi, amíg más darabok – ilyen például Lovano „As It Should Be” című szerzeménye – azt a fajta lebegő tempóérzetet teremtik újra, ami oly sokszor volt hallható Motian zenekarainak előadásában. Bro két kompozíciója a „Song To An Old Friend” című ballada és a lemezt záró „Pause” szintén szervesen kapcsolódnak a repertoár hangulatához, miközben nagyon is felismerhetően hordozzák a gitáros stílusjegyeit. Természetszerűleg felkerült egy Motian szerzemény is az albumra, a „Drum Music”, ami ezt megelőzően többször is szerepelt már lemezen, többek között Motian 2016-os albumának címadó dala is volt. Elképzelhető, hogy azért eset éppen erre a darabra a választás, mert ezt mind Bro, mind Lovano (ugyan eltérő felállásokkal) játszottak a dobos-zenekarvezető zenésztársaként.

Ami az előadást illeti, hallhatunk ugyan nagyívű improvizációkat, mégis talán az együttes játék az, ami igazán figyelemre méltóvá teszi ezt a zenei anyagot. Végig érezzük Motian szellemiségének jelenlétét, ám maga az album legalább ennyire Lovano és Bro találkozásának lenyomata is. Utóbbi gitárjátékával kapcsolatban ki kell emelni, hogy mára a tökéletességre fejlesztette azoknak az elektronikus effekteknek a használatát, amelyek jellemzően a hangok lecsengéseiben szólalnak meg. Ez a gyakran éteri, helyenként pedig kifejezetten rockos hangzás szervesen egészül ki Lovano gyors futamaival, izgalmas dallami megoldásaival. A közreműködők zenei intelligenciáját dicséri, hogy ámbár végig egy szeptettet játszik, mégis rendre kialakulnak spontán duó és trió jelenetek. Azok számára, akik ismerik az ECM kiadványait nem meglepő, hogy a felvétel tökéletesen szól, ám a különleges hangszer összeállítás adta egyedi megoldások legjobban fejhallgatón keresztül érhetőek tetten, ahogy az a részletgazdagság is, amit a koppenhágai stúdióban megörökítettek.

Ha pontoznom kellene ezt a zenei megemlékezést, azért adnék csupán 4 pontot az 5-ből, mert születtek már olyan esszenciális lemezek, mint Paul Motian Joe Lovano-val és Bill Frisell-lel alkotott triójának Sound Of Love című albuma. Ezzel együtt még biztosan sokszor meghallgatom ezt az albumot, ahogy arra is kíváncsi lennék, miként szólalnak meg a darabok a zenekar koncertjein.