bezár
 

film

2008. 09. 09.
Hol az igazság az X-akták ügyében?
Az X-akták mítosz rövid áttekintése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hol az igazság az X-akták ügyében? Az X-akták tévésorozat két különleges nyomozója, Fox Mulder és Dana Scully majd kilenc évadon keresztül nyomoztak rejtélyes természetfeletti jelenségek után, és próbálták feltárni az igazságot. Kalandjaikat kétszer sikerült nagyjátékfilm formájába önteni, ám ezek a kísérletek akkor nagy csalódást okozhattak a széria rajongóinak.

Kevés sorozat mondhatja el magáról, hogy szereplőire és bevezető mondatára ("Az igazság odaát van") még évek múlva is úgy fognak emlékezni a nézők, mintha csak előző nap látták volna a tévében.

A kezdetek

Az X-akták 1993-as világpremierje, majd az egy évvel későbbi magyarországi indulása óta generációk nőttek fel úgy, hogy minden héten a képernyők elé tapadva követték figyelemmel kedvenc ügynökeik újabb és újabb misztikus eseteit. Itthon az egyes számú csatornán hosszú hónapokig vetítették hétfő esténként főműsoridőben. Még ma is tisztán emlékszem arra, ahogy másnap az iskolában minden osztálytársam kitörő lelkesedéssel mesélt az előző napi rész legijesztőbb és legvéresebbnek tartott pillanatairól. Mert bizony az X-aktáknak voltak kifejezetten félelmetes és erőszakos epizódjai is. Ezért idővel a sorozat kezdő időpontját késő estére helyezték át, majd, ahogy csökkent a nézettsége, végleg levették a műsorról. Azután már csak nehezen fogható, tengernyi más sorozattal is tarkított csatornákon lehetett látni, manapság pedig esetleg az ORTT egyik "kedvenc" adóján, a Cool Tv-n lehet elcsípni néhány részt.


Mindezek ellenére Mulder és Scully figurája valóságos ikonná vált, az őket szinkronizáló Rékasi Károly és Náray Erika hangjai pedig sokáig ismerősen fognak csengeni.

Az igazság nyomában

A sorozat atyja, Chris Cartert számos egymástól eltérő eseményből merített ihletet, mielőtt belevágott volna a titkos akták történeteibe. Közéjük sorolható a Watergate-botrány, Az éjszakai vadász című horrorsorozat, valamint az a tény, hogy Amerikában és szerte a világon milliók hisznek a földönkívüli élet létezésében. Forgatókönyvének már a legelső szakaszában elhelyezte a sorozat történetének alappilléreit, melyekre később rendszeresen vissza tudott utalni.

Ezek szerint a fiatal Scully az orvosi pályát hagyta ott, hogy az FBI szolgálatába álljon. A magas beosztású főnökök első számú feladataként azzal bízzák meg, hogy jelentéseket írjon Mulder ügynökről, aki a határokat átlépve és a szigorú szabályokat megszegve vizsgálja ki az aktákat, így küzd az igazság feltárásáért. A két hős eltérő személyisége már első találkozásukkor megmutatkozott: Scully vallásos ember, megfontolt és higgadt, igyekszik mindenre racionális magyarázatot találni. Mulder ellenben sokkal hevesebb természetű, és jóval fogékonyabb a paranormális jelenségekre. Ennek oka odáig vezethető vissza, hogy tizenkét éves korában földönkívüliek rabolták el húgát, és ez a trauma olyan erős motivációval töltötte fel, hogy életét innentől kezdve csak az akták feltárásának és húga megtalálásának szentelte.


Mulder és Scully ügynökök

A két ügynök - bár teljesen más felfogást képvisel, és a részek során folyamatosan próbálják meggyőzni a másikat a saját igazukról -, azért tökéletesen kiegészíti egymást. Mulder szarkasztikus megjegyzései és kolléganője szkepticizmusa számos, egyszerre vicces és egyszerre halálosan komoly nézeteltérést is eredményez közöttük. Az epizódok előrehaladtával kapcsolatuk olyannyira szorossá válik, hogy akár az életüket is képesek lennének feláldozni a másikért, és egy lépést sem bírnának megtenni egymás nélkül. Mulder elmehet bármeddig, Scully biztosan követni fogja, és az igazság feltárásáért folytatott küzdelemben mindig együtt kell szenvedniük, és együtt kell ápolniuk a harcban szerzett sebeket, valamint feltenni maguknak azt a kérdést, hogy mikor kell visszafordulni? Megéri-e feltárni az igazságot, ha a saját életük forog kockán? Nyomozásaikat számos mellékszereplő kíséri végig, akik állandó, visszatérő tagjai a sorozatnak. Közéjük tartoznak Walter Skinner, az FBI igazgatóhelyettese, a köpönyegforgató Krycek ügynök, a füstbe burkolódzó "Cigarettás Férfi", és a titokzatos Mr. X, aki minden különösebb ok nélkül rendszeresen fontos információkkal látja el Muldert.
Mulder és Scully

A sorozat

Az X-akták epizódok két részre oszthatók. A sorozatnak nagyjából a kétharmadát teszik ki azok a fejezetek, melyek önálló részt képeznek. Ezekben Mulder és Scully különféle megmagyarázhatatlan esetek után nyomoznak, és választ nem mindig kapnak ugyan a felmerülő kérdésekre, de azért az adott aktát kényszerűen lezártnak tekintik. Találkozhatunk ufókkal, szellemekkel, erdei- és víziszörnyekkel, látnokokkal, farkas- és gumiemberekkel, vámpírokkal, titkos szektákkal, stigmákkal, ördögűzéssel, rejtélyes eltűnésekkel, stb. A sorozat alkotói mintha végiglapozták volna a világ összes misztikus eseményét tartalmazó nagy könyvét, és néhol ezekhez kerekítettek volna sajátos történeteket és aktás teóriákat. Klasszikus esetek és egyben jellegzetes példák: a Loch Ness-i szörny amerikai tóba helyezett "változata", az állítólagos roswell-i ufóbaleset és az 51-es körzet titkai. Vagy akár a Bermuda-háromszög, mely az egyik részben egy rejtélyes idő-térgörbítéssel repíti vissza hőseinket a múltba.

Legyen szó bármilyen furcsa, rejtélyes esetről, az X-akták első négy évadának legtöbb epizódja kiválóan adagolta a heti félelem-betevőt, számos dermesztő pillanatot vésett bele nézője emlékezetébe, és ügyesen vegyítette a különféle műfajokat. Az X-aktákat ugyanis sci-fi sorozatnak aposztrofálják, de bőven megtalálhatóak benne a horror, a thriller, a misztikus filmek sajátságai, sőt, még a vígjáték elemei is. A javarészt sötét tónusú képek és a nyomasztó atmoszféra pedig toronymagasan kiemelték és egyértelműen felismerhetővé tették az akkoriban futó sorozatok között (mint például a Vészhelyzet).
Mi van odaát?
A fennmaradó egyharmad rész epizódjai az ún. folytatásos kategóriába tartoznak. Ezek a hosszabb, több részre szabdalt X-akták fejezetek általában a hatalom, a politikai vezetés kritikáját adják: a leggyakrabban visszatérő téma az amerikai és nemzetközi kormányok életeket nem kímélő igyekezete az ellen, hogy egy-egy eltitkolt misztikus eset a nyilvánosság elé kerüljön. Az alkotók itt is ismert rejtélyekhez nyúlnak, melyeket saját ötleteikkel elegyítenek (a száz éve Tunguzkában becsapódott meteorkőben földön kívüli vírus található, és így tovább). Ugyan ügyesen lovagolják meg az össznemzeti összeesküvéselméleti paranoiát, meglátásom szerint ezek a fejezetek így is gyengébben sikerültek. A kormány képviselői, vagyis az öreg, öltönyös urak és a "Cigarettás Férfi" túlontúl gyakran hátráltatják hőseink munkáját, akik rendre csak egy karnyújtásnyira képesek megközelíteni az igazságot, ám végül mindig elbuknak.

Idővel nagyobb hangsúlyt kapott Mulder és Scully kapcsolata, családi háttere, de ezek a szálak végül túlságosan vontatottnak bizonyultak. Scully rákja, majd későbbi terhessége, és az egyre lehetetlenebb, már-már nevetségességbe hajló történetek (például mikor földön kívüli gyilkos mészárol klónozott embereket és még Mulder eltűntnek hitt húga is felbukkan) éreztették az egykoron szebb napokat látott sorozat kezdeti kimerültségét. Idővel újabb ügynökök jöttek, sőt, az igazságért folytatott küzdelembe a Magányos Harcosok klubja is beszállt, egyszóval az írók kétségbeesetten próbálták újjáéleszteni a sorozat kultuszát, mégsem sikerült nekik, és 2002-ben végleg letették a tollakat.

Az első film


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Zalán Márk --


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció