bezár
 

film

2023. 06. 15.
Megfogni a megfoghatatlant
Szász Zsófi: nyílnak befelé ablakok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Platon Karataevről szóló 444-es dokumentumfilm – melynek címe egy dalszövegből kölcsönözve: nyílnak befelé ablakok – jól megragadja a banda által képviselt pszichedelikus zenei atmoszférát. A látványos koncertfelvételek, az epizodikus jelenetek és az izgalmas beszélgetések remekül mutatják be a hazai színtér egyik legismertebb zenekarának emberi arcát.

A 2016-ban alakult Platon Karataev rövid időn belül az egyik leghallgatottabb magyar együttessé vált. Az angol folklór stílusát megidéző, de az utóbbi időben magyar nyelvre áttérő banda négy tagjának (Balla Gergely, Czakó-Kuraly Sebestyén, Sallai László és Bradák Soma) egymáshoz fűződő viszonyát, személyiségét és gondolkodásmódját mutatja be a film rendezője, Szász Zsófi a dokumentumfilmekre jellemző eszközök, interjúk és kézikamerás felvételek segítségével.

prae.hu

Platon Karataev

A nyílnak befelé ablakok próbálja a zenei turnék és a popzene minden aspektusát, esetleges konfliktusait is megjeleníteni. A valóság minél hitelesebb ábrázolásán túl a legtöbb dokumentumfilm a fikciós filmekhez hasonlóan törekszik a nézőt megragadó történetmesélésre, a figyelmet fenntartó dramaturgiai szerkezet felépítésére, különféle konfliktusok bemutatására. A nyílnak befelé ablakok részben él ezzel a megoldással: az első és utolsó jelenetben megjelenő keret egységes történetként is értelmezhető. A film nagy részét azonban egymással nem összefüggő epizódok teszik ki a zenekar életéből. Láthatjuk a bandát utazás közben, a menedzserrel való tárgyaláskor, a fesztiválokon színpadon énekelve, a backstagben, a családi idillben, illetve egy dal születése is bemutatásra kerül a közös ötleteléstől a hangfelvételen át az utómunkáig. A jelenetek során számos kulisszatitok kiderül, olyan nyilvánosan nem hozzáférhető helyzetekbe nyerhetünk bepillantást, mint a hangkeverés közbeni fifázás, a koncertek után viták vagy Balla Gergely kapcsolata a családjával.

A nyílnak befelé ablakok ingyenesen látható a YouTube-on

A zenekar két frontembere, Balla Gergely és C.K. Sebő több játékidőt kap, az interjúk során belső lelki világukat tárják fel, beszélnek félelmeikről és életfelfogásukról is. Szász Zsófi rendezői döntése, miszerint ezeket a jeleneteket egy harmóniát sugárzó helyszínen, egy erdőben vegyék fel, sokat ad a film hangulatához. Fontos és szükséges húzás volt ez, hiszen a zenekar lelkületének megragadása a film egyik nagy erőssége. A Platon Karataev által képviselt költői szöveg és pszichedelikus zene az ember legmélyén munkálkodó megfoghatatlan erőket, leírhatatlan káoszt hozza a felszínre, önti formába. A nyílnak befelé ablakok megidézi ezt a transzállapotot, ami főleg a film stílusának köszönhető. Az erdőben felvett képsorok, a személyes hangvétel és a rövid koncertbevágások különös atmoszférát teremtenek.

Platon Karataev

A film csúcspontja a színpadon zenélő Balla Gergelyről készített lassított és elmosódott felvétel, amely alatt a zene is elhalkul, mintha távoli visszhangként hallatszana, mindezt csak tetézik a színpad elmosódott kék és piros fényei. A nyílnak befelé ablakok képes a látványvilágával visszaadni, megerősíteni a banda zenéjére jellemző pszichedelikus transz hatását, meditatív hangulatot árasztanak magukból a képsorok.

Szükség is van a meditatív hangulat megteremtésére, megakadályozza, hogy az összefüggés nélküli epizódok egy idő után unalmassá váljanak. Ezek a jelenetek a bandatagok személyiségének bemutatása mellett komolyabb témákat is boncolgatnak. Balla Gergely az apaság és a zenészkarrier olykori összeegyezhetetlenségéről beszél, ami vitához vezet a menedzserrel, és felveti a rövid kontra hosszú turnék dilemmáját is. Hallhatjuk Balla Gergely feleségét, Emőkét is, aki kettejük kapcsolatáról mesél, és lányuk is többször megjelenik a képen. A két szerep, vagyis a zenészlét és az apaság nehezen összeegyeztethetősége ugyan többször is ki van mondva a film során, mély kidolgozást azonban nem kap ez a konfliktus. A filmre alapvetően jellemző, hogy nem dolgozza ki mélyen a témáit, inkább csak érintőlegesen mutatja be azokat, a pszichedelikus hangulatú zenei betétek azonban jótékonyan elfedik a hiányokat.

Platon Karataev

A nyílnak befelé ablakok hangszerkesztése profi, felvételei pontosak, vágásai jól ütemezettek, a koncertek totálképei látványosak. A meditatív zenei aláfestés és a költői szövegkönyv elindít valamit az emberben, ami csak nehezen vagy egyáltalán nem megfogalmazható. Az Ocean vagy a Partért kiáltó felcsendülése libabőrrel és hidegrázással jár, a szuggesztív képsorok beszippantják a nézőt, egyórás lelki utazásra invitálnak. Utazásra, amely során az emberben bujkáló megfoghatatlan erő a felszínre tör.

nyílnak befelé ablakok – Platon Karataev dokumentumfilm, 53 perc, 2023. Rendezte: Szász Zsófi. Fényképezte: Szász Zsófi, Benics Márk. Vágó: Fuchs Máté. Fényelés: Eduardo Saraiva. Hangmérnök: Terner Péter. Grafika: Kiss Bence. Szupervízió: Haszán Zoltán, Mészáros Zsófia, Plankó Gergő. Borítókép: Vadas Géza, Kiss Bence. A film ingyenesen megnézhető a YouTube-on.

Képek, forrás: 444.hu

nyomtat

Szerzők

-- Ocsenás Péter Bence --


További írások a rovatból

Dev Patel: A Majomember
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés