film
2008. 09. 11.
Hartley Fool
Hal Hartley: Fay Grim
Volt egyszer egy remek, sokak szerint egyenesen zseniális amerikai függetlenfilmes rendező, akinek néhány éve minden filmjét elfelejtik forgalmazni a hazai mozik, néha még a DVD-forgalmazók is. Hal Hartley rajongói e tényt eleddig csendesen megkönnyezték - de a Fay Grim most választ adott a miértre is.
Fent nevezett rajongók alighanem emlékeznek még a Henry Fool című, évtizedes filmre, s nekik talán az is beugrik, hogy a másik főszereplő - Simon Grim - testvére volt az a bizonyos Fay, aki most egész estés mozit kapott Hartleytól.
Sőt, az idősödő rendező még azt is kijelentette, csak miatta készítette el - írta, vágta, rendezte és komponálta meg - a Fay Grimet, hiszen Parker Posey kisasszony Mr. Hartley múzsája, jelentette ki a mester, ámen. Mára már nem is egyedüliként, hiszen a 2006-os film óta Jeff Goldblum, ez alkalommal CIA-ügynököt alakítva, is Posey versenytársává lépett elő - egyszóval az alkotók közt nagy a harmónia, szép is az ilyesmi. Csak juthatott volna belőle valami a filmbe is.
A Fay Grim tizenvalahány évvel játszódik azután, hogy Henry Fool - a kevésbé elvetemült rajongók kedvéért (akik valószínűleg amúgy is keveset értenének e folytatásból): ő Fay férje, a bukott író - elmenekült az őt gyilkosság miatt üldöző hatóságok elől. Jó ideje az általa, vagy inkább helyette befuttatott költő, Simon Grim is a rácsok túloldaláról figyel, mivel segített a szökésben, és Fay és Henry közös gyereke is felcseperedett - nem túl érdekes alaphelyzet, na. De ha már Posey kisasszonynak filmet ígértek, csak kellett írni valami bonyodalmat is, hogy legyen mit vennie a kamerának a szűk két órás film forgatása alatt; legalábbis Hartley így gondolta, mi meg utólag csóváljuk a fejünket, bár ne tette volna.
Hartleynak, és ez aligha jelent újdonságot bárki számára, igen sajátos a humora. Van neki, félreértés ne essék, csendesnek látszó, semmiképp sem harsány, mégis kegyetlen és fájdalmas - mint egy fingós vicc az ordenáréság nélkül. Ez rendkívül jól érvényesült sok korábbi filmjében, kellemes abszurditást adva az elsőre komolynak tűnő jelenetekhez - de ez az abszurd egészen más tőről fakad, mint egy Leslie Nielsen-i paródia. Ez azonban csak a kritikus észrevétele, Hartley nincs tisztában mindezzel - így jónak látta, ha kémfilm-paródiát rendez, ráadásul Posey miatt egy oda sehogy sem illő alapra, a Henry Foolra.
A cselekmény nagyjából azzal írható le, hogy Henry Fool életének nagy és egyetlen műve, a sok kötetes Gyónások (Confessions) hirtelen mindenkit érdekelni kezd - és ezt a szó legszorosabb értelmében kell érteni: gyakorlatilag a világ összes hírszerzését az Uráltól keletre és nyugatra, az óceánon innen és túl, de még Simon Grim könyveinek kiadóját is. A "miért" sosem tisztázódik igazán - erre persze nem nehéz indokot találni: az egész ötlet komolytalan marhaság, azt meg minek magyarázni -, de valami olyasmiről van szó, hogy Henry füzetei talán kódnyelven vannak írva, amivel sakkban lehet tartani a fél, netán az egész világot. Így tehát mindenki ügynök, mindenki lő mindenkire, miközben záporoznak az olyan mondatok, hogy "A Gyónások harmadik füzetét az orosz hírszerzéssel és a Mossaddal együttműködésben csaltuk ki az Észak-Koreai titkosszolgálattól, mert az egész amerikai légierőt sakkban lehet vele tartani", és így tovább; az országok és a hírügynökségek szabadon cserélgethetők. Igaz ami igaz, a paródiákban általában hülyeségeket beszélnek, de ha mindennek annyi az összes humorforrása, hogy a jelenetek egy B-kategóriás kémfilmbe is túl rosszak lennének - az nagyon kevés; akkor valódi humor nélkül marad a B-kategóriásnál is rosszabb kémfilm.
Hartley rajongóinak mindazonáltal talán érdemes beruházni a Fay Grimre is, minthogy itt is jelen vannak a rendező azon megszokott ismertetőjegyei, pontosabban ezek utánérzései, melyek annak idején aránylag egyedivé, de legalábbis szerethetővé tették őt. A kamera most minden egyes képkockát ferdén vett fel, ami, ha nem is nagy nóvum, ötletnek jó, hiszen remekül illik ahhoz az abszurd szituációhoz, hogy a színészek arcjátéka hol eltúlzott, hol viszont - elsősorban Posey esetében - mintha egy egészen más helyzetre reagálnának a filmbelihez képest. Ám hogy még filmnyelvből se vizsgázzon jelesre a Fay Grim - ha már minden másból bukdácsol -, arról az egyenetlen tempó (azaz: hol eltúlzottan pörgős, hol meg egyenesen unalmas) és a jelentős túlírtság gondoskodik.
Sőt - mivel nem moziról, hanem DVD-ről beszélünk -, még ott van a tortán a hab is, az extra szolgáltatás az élvezeti érték földbe tiprása szempontjából: a magyar szinkron. Ha oly sok kínzóeszközt betiltottak már, ez miért érhető el egyetlen távirányító-kattintással?
Ezt még a Fay Grim sem érdemelte meg.
Fay Grim (Fay Grim)
Amerikai thriller (?), 118 perc, 2006.
Rendezte: Hal Hartley
Könyv: Hal Hartley
Szereplők: Parker Posey, James Urbaniak, Liam Aiken, Jeff Goldblum
DVD megjelenés: 2008. augusztus
Forgalmazza: SPI-International
Sőt, az idősödő rendező még azt is kijelentette, csak miatta készítette el - írta, vágta, rendezte és komponálta meg - a Fay Grimet, hiszen Parker Posey kisasszony Mr. Hartley múzsája, jelentette ki a mester, ámen. Mára már nem is egyedüliként, hiszen a 2006-os film óta Jeff Goldblum, ez alkalommal CIA-ügynököt alakítva, is Posey versenytársává lépett elő - egyszóval az alkotók közt nagy a harmónia, szép is az ilyesmi. Csak juthatott volna belőle valami a filmbe is.
A Fay Grim tizenvalahány évvel játszódik azután, hogy Henry Fool - a kevésbé elvetemült rajongók kedvéért (akik valószínűleg amúgy is keveset értenének e folytatásból): ő Fay férje, a bukott író - elmenekült az őt gyilkosság miatt üldöző hatóságok elől. Jó ideje az általa, vagy inkább helyette befuttatott költő, Simon Grim is a rácsok túloldaláról figyel, mivel segített a szökésben, és Fay és Henry közös gyereke is felcseperedett - nem túl érdekes alaphelyzet, na. De ha már Posey kisasszonynak filmet ígértek, csak kellett írni valami bonyodalmat is, hogy legyen mit vennie a kamerának a szűk két órás film forgatása alatt; legalábbis Hartley így gondolta, mi meg utólag csóváljuk a fejünket, bár ne tette volna.
Hartleynak, és ez aligha jelent újdonságot bárki számára, igen sajátos a humora. Van neki, félreértés ne essék, csendesnek látszó, semmiképp sem harsány, mégis kegyetlen és fájdalmas - mint egy fingós vicc az ordenáréság nélkül. Ez rendkívül jól érvényesült sok korábbi filmjében, kellemes abszurditást adva az elsőre komolynak tűnő jelenetekhez - de ez az abszurd egészen más tőről fakad, mint egy Leslie Nielsen-i paródia. Ez azonban csak a kritikus észrevétele, Hartley nincs tisztában mindezzel - így jónak látta, ha kémfilm-paródiát rendez, ráadásul Posey miatt egy oda sehogy sem illő alapra, a Henry Foolra.
A cselekmény nagyjából azzal írható le, hogy Henry Fool életének nagy és egyetlen műve, a sok kötetes Gyónások (Confessions) hirtelen mindenkit érdekelni kezd - és ezt a szó legszorosabb értelmében kell érteni: gyakorlatilag a világ összes hírszerzését az Uráltól keletre és nyugatra, az óceánon innen és túl, de még Simon Grim könyveinek kiadóját is. A "miért" sosem tisztázódik igazán - erre persze nem nehéz indokot találni: az egész ötlet komolytalan marhaság, azt meg minek magyarázni -, de valami olyasmiről van szó, hogy Henry füzetei talán kódnyelven vannak írva, amivel sakkban lehet tartani a fél, netán az egész világot. Így tehát mindenki ügynök, mindenki lő mindenkire, miközben záporoznak az olyan mondatok, hogy "A Gyónások harmadik füzetét az orosz hírszerzéssel és a Mossaddal együttműködésben csaltuk ki az Észak-Koreai titkosszolgálattól, mert az egész amerikai légierőt sakkban lehet vele tartani", és így tovább; az országok és a hírügynökségek szabadon cserélgethetők. Igaz ami igaz, a paródiákban általában hülyeségeket beszélnek, de ha mindennek annyi az összes humorforrása, hogy a jelenetek egy B-kategóriás kémfilmbe is túl rosszak lennének - az nagyon kevés; akkor valódi humor nélkül marad a B-kategóriásnál is rosszabb kémfilm.
Hartley rajongóinak mindazonáltal talán érdemes beruházni a Fay Grimre is, minthogy itt is jelen vannak a rendező azon megszokott ismertetőjegyei, pontosabban ezek utánérzései, melyek annak idején aránylag egyedivé, de legalábbis szerethetővé tették őt. A kamera most minden egyes képkockát ferdén vett fel, ami, ha nem is nagy nóvum, ötletnek jó, hiszen remekül illik ahhoz az abszurd szituációhoz, hogy a színészek arcjátéka hol eltúlzott, hol viszont - elsősorban Posey esetében - mintha egy egészen más helyzetre reagálnának a filmbelihez képest. Ám hogy még filmnyelvből se vizsgázzon jelesre a Fay Grim - ha már minden másból bukdácsol -, arról az egyenetlen tempó (azaz: hol eltúlzottan pörgős, hol meg egyenesen unalmas) és a jelentős túlírtság gondoskodik.
Sőt - mivel nem moziról, hanem DVD-ről beszélünk -, még ott van a tortán a hab is, az extra szolgáltatás az élvezeti érték földbe tiprása szempontjából: a magyar szinkron. Ha oly sok kínzóeszközt betiltottak már, ez miért érhető el egyetlen távirányító-kattintással?
Ezt még a Fay Grim sem érdemelte meg.
Fay Grim (Fay Grim)
Amerikai thriller (?), 118 perc, 2006.
Rendezte: Hal Hartley
Könyv: Hal Hartley
Szereplők: Parker Posey, James Urbaniak, Liam Aiken, Jeff Goldblum
DVD megjelenés: 2008. augusztus
Forgalmazza: SPI-International
Szerzők
-- Kovács Bálint --
