bezár
 

színház

2023. 12. 07.
Ilyen volt a Desiré Fesztivál 2023-ban - 3. rész
A hatodik és a hetedik nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Noha csütörtökön lezajlott a fesztivál zárópartija, akadt még egy pótnap is, a vasárnap, amikor a szlovén Uroš Kaurin és Vito Weis produkciója, a Hős 4.0 – Business as Usual című előadása érkezett Szabadkára, de erre sajnos nem tudtam visszajönni. Így hát a szerdai és a csütörtöki nap előadásairól tartozom még beszámolóval, ám ezt bizonyos okoknál fogva ezúttal visszafelől kezdeném.

A záró előadásnak, a zeneszerző-rendező Irena Popović Gyerekek című kamaraoperájának az értékelése alól tulajdonképpen felmentést kellene kérnem. Zeneileg, amennyire meg tudom ítélni, távol áll a kortárs zenei trendektől, bennem távolról Michael Nyman munkáit idézte fel. Nagy produkcióról van szó, élő zenekarral, rengeteg szereplővel és egy kisebb gyerekkórussal. Az előadás a gyerekkor traumái körül forog, az alapját Milena Marković egész kötetes poémája szolgáltatja (amelyből egy részlet magyarul is olvasható). Díjazott, népszerű kötetről van szó, de – legalábbis ennek a színrevitelnek a keretei közt – a szöveges anyag súlya nem volt meggyőző számomra. Persze ez önmagában még nem lenne gond, bármilyen szövegre fel lehet építeni jelentős előadást a megfelelő formanyelvi keretek megtalálásával. Azonban a Gyerekekben ezek a keretek sem voltak különösebben formabontók vagy radikálisak, így az egész előadás mintha benn maradt volna valamiféle biztonságos esztétikai zóna védelmében.

Szkéné színház

A szerda esti előadás, a Hód Adrienn rendezte-koreografálta Coexist két részre oszlik. A teljes fesztiválról próbálok tudósítani, a táncszínházkritika nyelvének nem vagyok a birtokában, legyen elég tehát annyi, hogy az előadás tripszerű második része magával ragadó, dinamikus kompozíció, és egy pillanatra sem engedi el a figyelmet. Az első rész rövid szkeccsekből áll, melyek a produkció beharangozója szerint a társadalmi elvárásokat és diskurzusokat kezedenék ki. Mindez annyit jelent, hogy minden szkeccset befejezésképp egy-egy ironikus címkével lát el az adott táncos. Hiába erőteljesek és szellemesek maguk a rövid etűdök, ezekkel a felcímkézésekkel óhatatlanul illusztratívvá válnak. A dél-koreai Young-Won Song táncát „a kultúrámért” kommentár követi, az ezt követő tánc „a kulturális kisajátításért”, egy magyar néptáncot imitáló paródia pedig „a hagyományért” címkét viseli. Érthető, túlságosan is érthető. Vagy ott a nyitójelenet, ahol a színre lépő táncos először elmeséli, hogy az apja hegedűs volt, és számára az előadás ott kezdődött, hogy elővette a hangszert a tokjából. Ezzel levetkőzik, és meztelenül adja elő a táncot, amit „az apámért” ajánlással zár.

Hogy mindez merész vagy kiszámítható, az nézőpont, illetve nézői hagyomány kérdése (a magyarországi színházi közegben minden bizonnyal merészebb gesztusnak hat, mint a posztjugoszlávban). De alighanem fontosabb kérdés a nyelvek kapcsolatának a kérdése. Vajon miféle óhatatlan veszélyekkel jár, ha a testnyelvi közegben leegyszerűsítjük a beszélt nyelvhez való viszonyt? Mi az a beszélt nyelvi tartomány, amit fel tud venni a táncszínház? És ha a színházban minden jel, vajon nem érdemes-e az illusztratív beszélt nyelvi gesztusokat is gazdagabb, tágabb hatókörű jelekként működtetni?

A nyelvhez fűződő viszony fontos aspektusa a harmadik előadásnak is, amelyet szándékosan hagytam a végére. A bűnbe esett Ádámot és Évát alakító színészeknek a szájában van a mikroport, a szájuk leragasztva, és így próbálják elmondani a bűnbánat szavait, kevés sikerrel: a bűnbe esett ember nyelve óhatatlanul érthetetlen makogássá lesz. A 18. század eleji Škofja Loka-i passiójáték a legrégibb szlovén nyelvű drámai mű, ezt viszi színre – modern szövegbetétekkel dúsítva – Jernej Lorenci lélegzetelállító rendezése. A tizenhárom tablóból álló sorozatot az alkotók olyan ívvé alakították, amely a régi irodalmi anyag méltóságteljes tónusától a radikális színpadi gesztusokig húzódik. A befejezés során Jézus leszáll a keresztről, és a kedélyesen csevegő kísérője (valamiféle vidéki szlovén jóisten?) kíséretében elhagyja a színháztermet. Mária pedig ott marad, ugyancsak keresztre feszítve, egy szál egyedül a színpadon, a könnyeit nyelve: megváltás ide vagy oda, a Škofja Loka-i passiójáték nem hagy kétséget afelől, hogy kit illet ebben a történetben a legkilátástalanabb szenvedés.

A válogatás az elmúlt két évhez képest kicsit talán kevésbé volt szigorú, akadtak hagyományosabb színházi nyelvet beszélő produkciók. A Desiré Fesztivál ugyanakkor most sem maradt adós olyan előadásokkal, mint A hallgatás poétikája,Škofja Loka-i passiójáték vagy a besorolhatatlan MandićCirkusz, amelyek határozott mozdulatokkal rendezik át azt a koordinátarendszert, amelyben a színházról vagy általában véve az előadóművészetről vagy akár az úgynevezett világról gondolkodik az ember, és amelyek miatt egyáltalán színházért menekül Szabadkára.

 

Gyerekek. Kamaraopera Milena Marković regénye alapján. Zeneszerző: Irena Popović. Belgrádi Nemzeti Színház

Játsszák: Nela Mihailović, Suzana Lukić, Predrag Miletic, Vanja Milacic, Pavle Jerinic, Milena Djordjevic, Bojana Stefanović, Bojana Bambic, Dragana Varagić, Aleksandar Vuckovic, Miona Marković, Teodora Sparavalo, Jelena Blagojević, Vladan Matović. Librettó: Dimitrije Kokanov. Zenei dramaturg: Jelena Novak. Dramaturg: Dimitrije Kokanov. Koreográfia: Igor Koruga. Jelmezterv: Selena Orb. Díszletterv: Miraš Vuksanović. Színpadi beszéd: Ljiljana Mrkić Popović. A rendező szakmai munkatársa: Ana Grigorović. Korrepetitor: Ivan Mirković. A zeneszerző és rendező asszisztense: Nikola Dragović. Producerek: Vuk Miletić, Miloš Golubović. Ügyelő: Aleksandra Rokvić. Súgó: Ljubica Raković. Énekesek: Tamara Mitrović, Iskra Sretović, Marko Kostić. Kamarazenekar: Nikola Dragović – koncertmester, hegedű, basszusgitár, Ivan Mirković – zongora, Aleksandar Jovan Krstić – fuvola, szaxofon, Vladimir Gurbaj – klarinét, Luka Sparavalo – hegedű, Aleksandra Kijanović – brácsa, Pavle Rakočević – gordonka, Aleksandar Petrović – nagybőgő, Vid Milošević – dobok, Tina Mladenović – kis hárfa, zongora, elektronika. A Nade  gyerekkórus – kórusvezető: Biljana Simenović. Rendező: Irena Popović

Coexist. Unusual Symptoms – Theater Bremen – Hód Adrienn
Előadók: Paulina Będkowska, Gabrio Gabrielli, Jenna Jalonen, Alexandra Llorens, Molnár Csaba, Nora Ronge, Andor Rusu, Jessica Simet, Young-Won Song, Antonio Stella. Művészeti munkatárs: Molnár Csaba. Jelmez- és díszletterv: Anna Lena Grote. Fényterv: Tim Schulten. Zene: Ábris Gryllus. Dramaturg: Gregor Runge. Asszisztencia: Andy Zondag. Művészeti tanácsadó: Ármin Szabó-Székely. Produkciós munkatársak: Alexandra Morales, Básthy Ágnes. A díszlet- és jelmeztervező asszisztense: Elena Melissa Stranghöner. Színpadmester: Caroline Blanck / Anne Moreau. Koreográfus: Hód Adrienn

Romuáld atya – Lovrenc Marušič: Škofja Loka-i passiójáték. Prešeren Színház (Kranj) – Ptuji Városi Színház
Játsszák: Doroteja Nadrah m.v., Darja Reichman, Miha Rodman, Blaž Setnikar, Miranda Trnjanin m.v., Gregor Zorc m.v. Dramaturg: Matic Starina. Koreográfus és rendezőasszisztens: Gregor Luštek. Díszletterv: Branko Hojnik. Jelmezterv: Belinda Radulović. Zeneszerző: Branko Rožman. Nyelvi lektor: Maja Cerar. Fényterv: Borut Bučinel. Sminkes: Matej Pajntar. Rendező: Jernej Lorenci

Desiré Central Station 2023 – Hit Me Baby Final Time
Szabadka, 2023. november 22–23.

Fotók: https://desirefestival.eu/

nyomtat

Szerzők

-- Keresztesi József --


További írások a rovatból

John a Latinovitsban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés