bezár
 

film

2024. 02. 06.
Néhány szó a rítusról
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Sundance Filmfesztiválon nagy sikerrel bemutatott észt-izlandi-francia dokumentumfilmben nem történik több annál, minthogy nők beszélgetnek egy kis térben összezárva. A helyzet különlegességét a miliő adja: a kis, tradicionális észt füstszauna sűrű, forró homálya és az együvé tartozás intim élménye az, ami testet és lelket lemeztelenít.

Anna Hints észt rendezőnő filmje a Sundance Filmfesztivál World Cinema-szekciójának legjobb rendezésért járó díja után világhódító körútra indult, hogy végtelenül egyszerű koncepcióval, ám annál parádésabb megvalósítással adja át a világ minden nőjének az összetartozás és a sorsközösség tapasztalatát. A bemutatott történet egyetlen rövid mondatban leírható: egy néhány fős társaság az év folyamán rendszeresen összejár az évszázados szokásoknak megfelelően, hagyományos eljárással működő, kicsiny erdei szaunakunyhóba. Átforrósodni, megizzadni, együtt lenni és végül megnyílni egymás felé.

prae.hu

A kunyhó vaksötét homályából előtűnő, a minimálisan beszűrődő napfény és a parázs fényében kirajzolódó, hétköznapiságukban nagyon is jelenvaló, meztelen testek fragmentumai – hol egy comb, hol egy kar, hol az arcba hulló haj, egy hát – uralják a képet. Masszív anyagszerűségük és kendőzetlenségük ellenére különös módon levetik magukról a naturalisztikus ábrázolást, és a néző szeme előtt válnak valami megfoghatatlanabb, absztraktabb minőséggé: a női létezés egyszerű, kendőzetlen jelenvalóságává.

Hints és operatőre, Ants Tammik képei a buja természeti tájról és az izzadó, meztelen női testekről ugyanúgy misztikus, a létezés metafizikai mélyéig hatoló jelentést közvetítenek. 

Smoke Sauna Sisterhood

Ebben az átesztetizált miliőben pedig nem történik más, minthogy a nők egymás között beszélgetni kezdenek, elsősorban arról, ami ebben a szaunahelyzetben a legkézenfekvőbb módon adott: a civilizáltság kódjait (öltözet, frizura, gazdasági-társadalmi körülmények és elvárások) levetett testükről. Eleinte arról, ami közös női élmény, a szépséghez való ambivalens viszonyról, a külsőnkkel kapcsolatos társadalmi elvárásokról. Azután női szerepekről, férfiakról, szerelemről és csalódásról. Majd, ahogyan az együtt töltött idő telik, úgy tárulnak fel, válnak megoszthatóvá a legfájdalmasabb traumák.

A Smoke Sauna Sisterhood azt mutatja fel ebben a különös és intenzív dramaturgiai helyzetben, hogy ha megteremtődik a megfelelő közösség, akkor közösen elbírhatóvá, de legalábbis kimondhatóvá válnak a legsúlyosabb élmények is. Ehhez védett teret ad egyfelől a szaunakunyhó sűrű és forró homálya, másfelől pedig az összejáró nők ösztönösen támogató közössége. 

Smoke Sauna Sisterhood

A film kapcsán sokszor elhangzik a női körök támogató, gyógyító, már-már mágikus ereje és jelentősége. Álljon itt egy másik, de legalább ennyire fontos aspektus, amelyet a Smoke Sauna Sisterhood rendkívüli erővel tár elénk: a rítusok szerepe az életünkben. Az ember antropológiai igénye, hogy közösségben megélt rítusokban vegyen részt, amelyekben a közös tevékenységek – szertartások, cselekvések, kántálások, éneklések, imák – során legalább rövid időre megélhető az individuum feloldódása valamilyen nagyobb, a saját létezés korlátain túlmutató egységben. A filmben megismert nők sem pusztán csak ülnek valahol és beszélgetnek. Az évszázados hagyományokra visszatekintő (a filmvégi felirat értelmében az UNESCO Világörökség részét képező) füstszaunaszeánsz máig archaikus elemekre épül: a tüzet kézzel kell megrakni és őrizni, a bebocsáttatásnak rituális rendje van, amelyhez ősi népdalok szolgálnak sorvezetőül. A masszírozások, testcsapkodások aromás gyógynövényekkel és archaikus ráolvasások közben történnek. Ezeknek a rituális cselekményeknek a során a szaunázók nemcsak egymáshoz, hanem megannyi korábbi generáció tapasztalatához és élményéhez is kapcsolódnak, az egyszeri ember esendősége és végessége feloldódik a kollektív nőiség végtelenségében.

A film kapcsán szintén sokat emlegetett megtisztulás a füstszauna forró páráján és a tó jeges vízébe merülésen túl ebből az élményből is táplálkozik. Anna Hints jól tudja ezt, a film emiatt búcsúzik a nézőtől a szereplők hosszú, egyre eksztatikusabbá váló, rituális kántálásával. Ezt adja útravalóul, markáns élmény gyanánt beleégetve a tudatunkba, kihasználva azt a hasonlóságot, amely a szaunakunyhó és a moziterem sötétje között eleve adott. Egyszersmind azt is üzeni: feladatunk van. Találjuk meg a magunk átlényegülésre és megtisztulásra alkalmas tereit.

SMOKE SAUNA SISTERHOOD – színes, észt-francia-izlandi dokumentumfilm, 89 perc, 2023. Rendezte: Anna Hints. Producer: Marianne Ostrat. Forgatókönyv: Anna Hints. Fényképezte: Ants Tammik. Vágó: Anna Hints, Qutaiba Barhamji, Hendrik Mägar, Martin Männik, Tushar Prakash. Zene: Eeter, Edvard Egilsson. Bemutató: 2024. február 1. Magyarországon forgalmazza a Mozinet. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott.

Képek: Mozinet

nyomtat

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, elemzéseket és társadalmi témájú esszéket. Érdeklődési területe a kortárs magyar filmművészet, a feminista kritika és a környezetesztétika.


További írások a rovatból

Nemes László Árva című filmjéről
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
film

A két film minden idők legnagyobb összbevételét hozta
Jonas Mekas és William Basinski

Más művészeti ágakról

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben
Avagy szerette-e a verseket a nagy prózaíró?
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés