Nyugaton igen régi és elterjedt hagyománya van, Magyarországon azonban nem mondható szokványosnak, hogy irodalmárok, irodalomtörténészek műveit valamiféle összkiadás vagy életműkiadás formájában sorozatként újra megjelentessék. Ebben a megtiszteltetésben hazánkban kevesen részesültek – többnyire ők is inkább haláluk után.

A rendszerváltozást követő időkben azonban különösen ritkán fordulnak elő ilyesféle vállalkozások. Ez természetesen érthető, számos oka van. A legprózaibb magyarázat, hogy az irodalomtudományi szakmunkáknak nincs vásárlóközönsége. A helyzetet csak tovább rontja, hogy a Kádár-korszak könyvkiadásának jellemzője volt a relatíve nagy példányszámban való megjelenés, tekintet nélkül a valós igényekre. A kereslet-kínálat szempontjából manapság még ezért sincs értelme irodalmárok évtizedekkel ezelőtti munkáit újra kiadni, hiszen akit ezek érdekelhetnek – már ez is egy nagyon szűk kör –, annak már az adott kötet valószínűleg úgyis rég megvan otthon. Ha pedig nincs, kiveszi a könyvtárból, vagy esetleg olcsón, de egy új kiadásnál legalábbis olcsóbban juthat hozzá az adott munkához valamelyik antikváriumban. Az antikváriumok polcai pedig tényleg roskadoznak a – jórészt ma már használhatatlan – irodalomtörténeti munkáktól.

És ez a másik, talán lényegesebb ok: a Kádár-rendszer ideológiai terhe, a fordítások és a tudományok külföldi horizontjának egykori szűkössége, és a mindezektől függetlenül is szükségszerűen bekövetkező tudományos szemléletváltások nem csak fizikai értelemben teszik porossá a szóban forgó, évtizedekkel ezelőtt született szakmunkákat. Ez nyomós érv az újrakiadások, életműkiadások ellen, hiszen magától értetődő módon – bizonyos eseteket leszámítva – csakis évtizedes tudósi pályák esetében adekvát gesztus összegyűjteni és válogatni a korábban megjelent (és persze a kiadatlan) szövegekből.

Derrida gondolata szerint az archívumok nem a múltra, hanem a jövőre irányulnak. A magyar irodalomtudománynak az imént csak röviden jellemzett múltja (vagy inkább: félmúltja) miatt érthető, hogy a szóban forgó évtizedes pályáknak a méltó archiválására – a könyvkiadás nehézségeit sem szabad elfelejteni! – csak ritkán kerül sor, többnyire csak akkor, ha azok tényleg rendelkeznek a jelen és (feltehetően) a jövő számára mondanivalóval. Ha ilyesmit keresek a könyvespolcomon, Balassa Péter és Bonyhai Gábor összegyűjtött, újrakiadott művein akad meg a szemem: ezek a könyvek a kétezres évektől, pár évvel a szerzők halála után jelentek meg. Bonyhai Gábor és Balassa Péter – Szegedy-Maszák Mihályhoz hasonlóan – a negyevenes években születtek: az ő nemzedékükre és az utánuk következőkre hárult a feladat, hogy az irodalomértésnek új kereteket és szemléletmódokat adjanak, hogy megalkossanak egy poétikai, nem pedig ideológiai elveken alapuló magyar irodalmi kánont, és természetesen, hogy a kortárs irodalom fejleményeit mindebbe beleillesszék. Szomorú és korai halálukkal Balassa és Bonyhai életműve lezárult, az írások korpusza (leszámítva az esetlegesen előkerülő kéziratokat stb.) nem bővül tovább: a pályatársi, tanítványi tisztelet és emlékezés, valamint nem mellékesen tudósi és kritikusi teljesítményük lehetővé teszi szövegeik rendszerezett, folyamatos újrakiadását.

Szegedy-Maszák Mihály esetében azonban élő és alkotó tudósról van szó, így a Kalligram sorozata még inkább újszerű kezdeményezésnek tűnik. „Szegedy-Maszák Mihály Válogatott Műveinek sorozata az 1960-as évek végétől írt tanulmányai közül a jelentősebbeket tartalmazza. A Szó, kép, zene című első kötet olyan újabb tanulmányokat ad közre, amelyek vagy egyáltalán nem, vagy folyóiratban, illetve számos szerző által írt kötetekben jelentek meg. 2007-ben a Kemény Zsigmond (1989) című monográfia második kiadására került sor. A továbbiakban évente egy életművel és egy meghatározott kérdéskörrel foglalkozó kötet kerül az olvasók elé" - olvashatjuk a sorozat harmadik kötete, a Megértés, fordítás, kánon hátoldalán. A kánon szó azonban nem csak szerepel ennek a kötetnek a címében, és nem csak maguknak az írásoknak a tárgyát képezi, hanem a Szegedy-Maszák Mihály Válogatott Munkái sorozat maga is számos kanonizációs eljárást hajt végre.

(Mielőtt a lényegesebb dolgokra áttérnék, meg kell említeni egy zavaró következetlenséget. A borítószöveg nyomán a recenziók, könyvajánlók és ismertetések is a Szegedy-Maszák Mihály Válogatott Művei sorozatcímet használják, hiszen ez a megnevezés szerepel a könyv hátán, ellenben magában a könyvben Válogatott Munkái szerepel, így a könyvtárak, könyvesboltok pedig ez alapján azonosítják be a sorozat köteteit. )

Egy élő irodalomtörténész nem lezárult pályájának anyagából válogatni, a válogatásból pedig még ráadásul egy sorozatot is indítani, mindez a szerző olyan pozícióját feltételezi az irodalomtudomány intézményrendszerében, melyet a szóban forgó életműkiadás meg is erősít és hangsúlyoz: fontos, vezető tudósról van szó; aki, többek között, társszerkesztője A magyar irodalom történeteinek, a háromkötetes, új akadémiai irodalomtörténetnek. A Kalligram sorozata tehát önmagában egy kanonizációs jelentést is hordoz: további presztízst, tekintélyt kíván adni.

Ennél azonban talán érdekesebb, hogy a tudósi pálya szövegeit hogyan kanonizálja ez a válogatott kiadás: hogy mit sugall magáról az életműről. Alapvetően két, egymással szorosan összefüggő dolgot: ez az életmű egységes és aktuális. Mint már idéztem a borító szövegét, Szegedy-Maszáknak a hatvanas évek végétől napjainkig írt, illetve íródó munkáiból kapunk válogatást. Sem a Megértés, fordítás, kánon, sem a korábban megjelent Szó, kép, zene c. kötetben érdekes módon nincsenek jelezve az eredeti megjelenési dátumok és helyek, a válogatásban tehát az életmű egyfajta megkonstruált, időtlenített egységben, tematikusan rendezve tárul elénk. Ez azt jelenti, hogy nem egy fejlődő-alakuló pályát látunk, hanem egy statikus, lezárt képződményt, vagyis talán inkább egy utólag gondosan megalkotott egészt, mely nem tagolódik pályaszakaszokra. Nem időben, hanem témák, alkotók stb. szerint alakul. A szerkesztés így tulajdonképpen azt állítja, hogy Szegedy-Maszák munkásságában nincsenek komolyabb, legalábbis markáns szemléletbeli váltások: a különböző évtizedekben keletkezett szövegek (természetesen esetleg átdolgozva, újraírva, kiegészítve) problémamentesen kapcsolhatóak egymáshoz, ami rendkívül integráns munkásságot sugall.

Szegedy-Maszák az irodalomértés (nyilvánvalóan meglévő) különböző, a tudomány története során időben változó szemléletmódjait komplementer módon alkalmazza, ám ezek nem felosztják, hanem éppen hogy megalkotják a szövegekből összeálló életmű egységét. Tanulmányait alapvetően azonos írásmód és megközelítés, a világirodalmi horizonttal és a más művészeti ágakkal való állandó kapcsolatteremtés jellemzi. A széles körű tudásra támaszkodó művelődéstörténeti, művészettörténeti érdeklődés folytán talán inkább az aprólékos felhalmozás, a gazdag (művészeti, történelmi, filozófiai, irodalomelméleti) ismeretek asszociációs hálójának megidézése figyelhető meg, mintsem a nagyobb egységeken átívelő saját konstrukciók, koncepciók építése: a kötetekből konzervatív, a tudást és a hagyományt tisztelő, az ex nihilo elvét elvető irodalomtörténész alakja rajzolódik ki.

Szegedy-Maszák Kölcsey és a Nemzeti hagyományok kapcsán állapítja meg a következőket: „Amit nehéz félretenni Kölcsey előföltevéseiből, körülbelül így összegezhető: a jelentős irodalom s talán kultúra is nem pusztán egyéni tehetség, de hagyomány, emlékezet dolga is, s hagyományt választani nem lehet; vagy benne áll valaki, vagy nem. Olyannyira időszerűnek minősíthető ez az észrevétel, hogy még az utóbbi évtizedekben dekonstrukciónak nevezett irányzat képviselői sem tudnak mást állítani.” Szegedy-Maszák már bőven a rendszerváltozás előtti időktől „benne állt” abban az európai és világirodalmi, elsősorban az angolszász és a francia kultúrkörre támaszkodó irodalmi és kulturális hagyományban, melynek megléte magyarázza azt, hogy Szegedy-Maszák munkásságának egésze miért a jelen irodalomtudományának része. (Nem tartozik szorosan ide, de innen nézve roppant érdekes az „egyidejű egyidejűtlenségeknek” az a jelensége, hogy még most is vannak és alkotnak olyan – és nem csak idős! – irodalmárok, akikről mindez közel sem mondható el.)

Balassa és Bonyhai említése kapcsán tulajdonképpen három olyan területet írtam körül (s még számosat lehetne említeni), ahol Szegedy-Maszák generációjának jelentős munkát kellett elvégeznie: az irodalomelméletet, a tágabban értett irodalomtörténetet és irodalomtörténeti kánont, valamint a kortárs irodalmat. A szerzők, akikekkel Szegedy-Maszák behatóbban foglalkozott – Kemény Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Ottlik Géza – különösen rászorultak ellenséges politikai ideológiától mentes, poétikai értelmezésekre – Kemény Zsigmond regényeit Szegedy-Maszák saját bevallása szerint Bahtyin Dosztojevszkij-könyvének mintáját követve olvasta újra – s egyáltalán arra, hogy méltó helyre kerüljenek a magyar irodalmi kánonban. Praktikus szempont, hogy az említett roskadozó antikváriumi polcokon Szegedy-Maszáknak már a kilencvenes években megjelent munkái sem igazán lelhetőek fel; Ottlik-, Márai- és Kemény-monográfiája igazi ritkaságnak számít. Így az újrakiadás már csak (ha ezt lehet annak nevezni) "piaci szempontból" is indokolt.

Mivel a Szegedy-Maszák Mihály Válogatott Munkái sorozat a szerző új és majdan megírandó tanulmányainak megjelenési helyéül is szolgál, olyan keretet jelent, mely az évtizedes munkásság szövegei és az azokat jellemző irodalomértési szempontok állandósága mellett mindennek a további bővíthetőségét, kiegészíthetőségét, továbbírhatóságát, az újonnan megírt tanulmányok felől nézve: azoknak az addigiakhoz való hozzáírhatóságát vetítik előre. Vagyis maga az életműsorozat a tematikus köteteivel mint „műfaj” azt ígéri, hogy nem radikális fordulatra, váratlanul másra irányuló érdeklődésre, hanem az addigiak kiegészítésére és hasonló színvonalú folytatására számíthatunk. A Kalligram sorozata tehát a gazdag pályára való visszatekintés és előretekintés.


Szegedy-Maszák Mihály: Szó, kép, zene. A művészetek összehasonlító vizsgálata, Kalligram, Pozsony, 2007. 352 oldal, 2990 Ft

Szegedy-Maszák Mihály: Kemény Zsigmond, Kalligram, Pozsony, 2007. 298 oldal, 2800 Ft

Szegedy-Maszák Mihály: Megértés, fordítás, kánon, Kalligram, Pozsony, 2008. 445 oldal, 3300 Ft