A halál után nincsen vólkmen / PRAE.HU

PRAE.HU: deak-botond.vagyok.net, megnyitom, üdvözöljük Deák Botond névelemző oldalon. Figyelem - ez az oldal Deák Botond nevet és nem pedig D. B. személyt elemzi! A nevedről már tudok, segíts a személyt elemezni.

Költő, fotós és szociális munkás vagyok. A verseket tudod. Apám filmes, egyszer azt mondta, hogy fényképezzek az udvaron. Jó képek lettek. Volt egy sorozatom, művész férfiak meztelen felsőtestét fotóztam a fehérvári vidámparkban, Németh Hajni gépével, '94-ben. Kiállítás lett belőle. A Filmművészetire úgy nem vettek fel, hogy kérdezték, mi a kedvenc filmem, mondom a Régi idők focija, rendezte Sándor Pál, csak azt nem tudtam, Garassal mi történik a Himnusz alatt.

A munkám emberileg tart össze, ott van viszonzás, tisztánlátás, megtanít a módszeres odafigyelésre, attól fogva nem csak emberekre, hanem tájakra, tárgyakra is másként nézel. Amikor a hajléktalanszállón látod, hogy a másik epilepsziás görcsben fetreng, a feltámadást éled meg, elcsöndesülsz egy jó hosszú pillanatra, aztán kened tovább a zsíroskenyeret.

PRAE.HU: Első önálló köteted dD. a másnak indult 1998-ban. Minek indultál? Miért a dD?

A dé a nevem első betűje, szeretem a dét, az egyetlen reciprok betű. És tök másnak indultam. Sebastian Coe kétszeres olimpiai bajnok atlétának 1500 méteren. Gyerekkori élményem. Futok, szaladok, gyors vagyok a többiekhez képest. Hogy lesz-e belőle valami? Ott van a vers határán...

PRAE.HU: A honfoglalás avagy a buhera születése és aDéja vu, presque vu, két prózai szöveg. „A buhera olyan emberi dolog, olyan szeretni való dolog talán” és „Milyen a szerelmeskedés olvasás közben”? Örök érvényű kimondásokkal és a leghétköznapibb - nyúltartás, olvasás – történésekkel egybemaszatolt montázs. Mi mögöttük a megélt személyesség?

Egy konferencia és egy költözés. Az előbbi Miskolcon a honfoglalásról, felhívott Ficsku, hogy kell oda egy szöveg. Akkor épp Kiss Sanya barátomnál segítettem lebontani nyúlketreceket. Megírtam számítógépen, csak épp elmenteni nem tudtam. Meg kinyomtatni. Lefényképeztem hát a monitort, a konferencián a fényképeket olvastam fel: ez a buhera végkifejlete volt. A másik: mentünk a lakást megnézni, ahol Szabó Zoli bőrkanapén bőrkabátban Chandlert olvasott, mindig azt, rajongott érte. És volt neki ezért egy csomó regénye, végigolvastam én is sorban. Akkoriban teológiát hallgattam, Chandler pedig kimentett az isten jobbról jön-e vagy balról dilemmából.

k. kabai lóránttal, Szigliget, 2010, fotó: Dézsi Judit

PRAE.HU: Több mint tíz év telt el a két kötet között. Ez a csöndesnek látszó időszak néma is volt egyben?

Négy nőbe voltam szerelmes, négy kartondoboznyi szöveget írtam. Nem akartam a versekkel semmit sem csinálni, illetve egyvalamit igen. Beleborítottam az összeset a mosógépbe, és kimostam párszor. Lett belőle massza, abból papírmasé egy pécsi ház falán. Felvakoltam oda a verseimet, ki lehetett olvasni egy-egy szót, szókapcsolatot. Egy jó szerkesztő ezt biztosan nem hagyta volna, kihúzgálja sorban a dobozból, hogy ez is kell meg ez is.

PRAE:HU: Benedek Anna és Berta Ádám például? Hogyan került a Jó napot kívánok a kötet elejére az „Innen elkezdem” első sorral? Miként éppen azok a szövegek vannak egymás mellett a fejezetekben? Vannak oldalpárok, ahol fogalmak szerinti tükröződést látok, a táj (A ház – A vonyarci strandon), a hiány (A repedés – Az életszatyor) az ajtó (Az ajtó – Deák Botond).

Alanyi költő vagyok kisebbségi komplexussal. A szerkesztőkre bíztam mindent, ők értenek ehhez. Elképzelésem nincs, hogy találták meg azt a verset az elejére, nem is vers az, azért írtam, hogy magamat javítsam, erőt merítsek belőle.

PRAE.HU: Az Egyszeri tél Borbély Szilárd ÉS-béli kritikája szerint bátor, eszköztelen, őszinte a szerethető beszélő keserű, kíméletlen hangján. Pollágh egyenesen gyógyszerként írná föl a verseidet. Mi bennük az elixír? Mi bennük a koncepció?

Ülsz, dolgozol, csöndben vagy. A koncepció: „a férfi (...) a rom napmeleg oldalára dől, ha az életéről lenne szó”. Mindig szerethető verseket akartam írni, amilyet én is szívesen olvasok, ez lelkesített. Aztán elkezdtem bekeményíteni, ki kellett mozdítani. Írok mondjuk egy golyóról, az semmi, megpörgetem, még mindig semmi, a kezedbe teszem, más kezében hogyan létezik, az az igazi. Egy kővel játszik, forgatja az ujjai közt. Mint egy gyerekjáték-bumeráng, háromágú, drapposszürke kő. A kezembe adja, meleg. Portugáliában találta, néha kimosódik a nadrágzsebben.

PRAE.HU: Sokan a címadó verset tartják a kötet leginkább enigmatikus szövegének. Nekem csak annyi benne a kérdés, „észre se vettek annyi hullám csapkodja a bujákomat”, hogy számodra mit jelent a buják?

Biztos azér' mondják, hogy enigmatikus, mer' hosszú. A 84-es kijáratban jelent meg az Egyszeri tél nyolcszáz soros előverse '89-ben. Tízévente írok egy-egy hosszú verset. Ez a mostani pontosan harminc versszakos. Egyenként megszámolja. Harminc, látod? Melyik állatnak is van olyan hosszú nyaka? Zsiráf. Nem, nem annak. A dinoszaurusznak, na ez egy dinoszaurusz, ez a vers, és hozzá jönnek a kis halak, köré. Ilyen ez a kötet. Most írok megint egy hosszút, ha a völgybe érsz, figyelni kell, mi az, ami újra megszólít, nem némulhatsz el. Talán még kétszer össze tudom szedni magam az életben, többször nem. A buják meg az a melegség, nem melegségpuhaság? Az is. Állati, emberi. Jó.

PRAE.HU: Mindig szerettem volna „már-már árnyékszerű, szívszaggató nő lenni”. A hrabalnakvalók, Igen, Egy nő verse arról, hogy minden elveszett ilyesmi nőkről szól. És vágyról, szerelemről, elvesztésről. Még egy kis titkot is éreztem, idegenszerű titkot.

Volt egy külföldön élő nő, aki leírta az életét, Auschwitz-cal, zsidókkal, fájdalmakkal. Átadta nekem a szöveget, hogy javítsam ki. Kinyitottam egy Berlin-térképet: miért pont Berlin? Csak Berlin, mert az jutott eszembe, és közben alakítgattam magyarrá a mondatokat. Ebből a munkából, ebből az élményből egy versciklus lett, de senki nem értette, egy nőről, aki nem tudja, hogy miért van a világon. A versekből ez az egy maradt meg, az Egy nő verse. Több titok nincs.

PRAE.HU: Akkor most jöjjenek a nevek: A tájkép színes labdáit Ujházy Péternek ajánlod, miért neki?

Apám legjobb barátja volt addig, míg nem lett az egyik jobboldali, másik komenista. Egyszer a gyereke biciklijének felfújtam a kerekét, azóta tart barátjának. Festőművész, és míg apámmal jóban volt, filmeztük a képeit. Ott ültem '86-ban, emósok voltunk, én szerelmes, fater állítgatta be a gépét, én a fényt, cipeltem utána a cuccot, nem vette észre, hogy szerelmes vagyok, ő dolgozik, imádjam azt. Ujházy festményei a nagyon helyett annál erősebb kifejezés jók. Felszabadult érzés, amikor úgy alkotsz, hogy nem veszel segédeszközt a kezedbe, legfeljebb tollat vagy ecsetet, na, itt a párhuzam Péterrel és faterral az egymásnak feszülés.

PRAE.HU: Mottó Ottliktól: "Ez sem volt normális, aki ezt a könyvet írta,/ de te sem, te szellemi toprongy!!", szószerkesztés Marno-módra: lóhrabal, kényszersült, paratábla, Petri-féle kínok és élvezetek: forró, remegő benyilallás és a kisfröccs habzója. Miként gyűjtöd magad köré Marnot, Petrit, Ottlikot?

A sorrenden javítok, Ottlik, Petri, Marno, de nem következetes, Marnoval kezd. Az ő lakását béreltük, félbevágott lakás. Azt gondoltam, mozdítani kéne önmagam világán, megmutattam neki a nyolcszáz sorost. Jártam fel hozzá, magyarázott nekem, milyen ez a mondat, nem jó ez a szó, én meg azon morfondíroztam, megöljem-e ezért vagy ne. Aztán inkább elfogadtam, amit mondott, mindent, vagy a végén ő fogadta el az enyémet. Halas István adta a verseimet Petrinek, szerinte szószátyár vagyok, rájöttem, hogy igaza van, az vagyok. Ottlik egy hosszan érezhető pillanat. És még van Mándy, bárhova megyek, mindig a szívemben van, húzom magammal, mint a Teleki tériek töketlen csapatát.

PRAE.HU: Z. Kovács Zoltán írta a fülszöveget. Miért őt választottad?

A barátom, ő volt az egyetlen, aki írt az első könyvemről. Meleghangú, szép írás volt, anyámnak tetszett. Miért, ki mást kértem volna meg, a szomszédot? Esterházyt? Bár a szomszédasszony...

PRAE.HU: A félkegyelműben „van szívószálas innije,/ csomagolt ennije”, a A vonyarci strandon „megesznek egy nagykiflit/ és lőni tanítanak rajta”, az egyik vasárnapunkban „szétrombolják a bunkert”. Gyerekek hangjai, mozdulatai ezek. Hogy vagy a versek-gyerekek összefüggéssel?

Vannak a lányaimmal közös verseink, csak ők tudják és én. Egyébként nem érzem eksztatikus költészeti élménynek gyerekverseket írni, azonnal kinőnek ugyanis belőle, csak a diszkók, buli, és eltapossák egymást hirtelen. Sokat írtam azért belső használatra, ezt írd le így, hogy belső használat.

Szigliget, 2010. Fotó: Dézsi Judit

PRAE.HU: Ha már vólkmen sincs, mi van a halál után? Mi marad?

Energia. Az megmarad. Más nem. A versek? Ja, azok is, ha ki nem dobod. Az Árgusban például megjelent egy sorozat, sírfeliratok indították el a szövegeket. Volt egy legkedvesebb temetésem: a nagyapámé. Nagyanyám fölmászott a pulpitusra, ahol egyáltalán semmi keresnivalója nem volt, fölnyitotta szépen az urnát, és belenézett, hogy biztos benne van-e a nagypapa.

PRAE.HU: Először túl bizalmasnak tűnt volna megkérdeznem, hol írsz, mesélj a székről, asztalról, szobáról, beszökik-e oda húsleves illata vagy csak cigifüst, firkálsz-e közben vagy csak a billentyűk, kávét iszol, csokikockát lopsz a lányoktól, dobolsz az ujjaddal...

Kérdezd csak... a Dunaparton. Egy füzetbe megmutatod?, nem, nem mutatom meg, jó, megértem. Túrni kezdi a táskáját, leesik a földre ugye, hogy megmondtam? kinyitja, látok benne egy fényképezőgépet, jó érzés tudni, hogy figyeli, várja, lesi, ellesi a képeket, elővesz egy kis füzetet. Mindenféle állatocska van az elején. Sárgás lapok, csíkos. Köszönöm. Lapozgatja, mosolyog, magában olvas, mosolyog, felmutat egy száraz falevelet. Ez honnan van? Mit tudom én, meg egy receptet. Olvas: bde azért hidd el ez a ballonkabát nem olyan meleg. Figyelj, ez első közlés! De miért kisbé alsó vonás? A fene se tudja, így van írva a füzetbe'.

Itt fejezzük be vagy inkább szakítjuk el, rám néz, elköszön, mintha azt mondaná, „és akkor lassan átmegyek/ klint ísztvúdba”.