A szemlét Woody Allen Owen Wilson és Rachel McAdam oldalán indítja. Midnight in Paris című filmje befűzve. Kezdetét veheti a karnevál, induljon a sorbanállás. Ám ez a fesztivál, hamar rájövünk, sokkal több, mint egy filmek bemutatására szánt hely. Cannes globális „falu”, multikulturális forgatag. Aki itt nem képviselteti magát, az nem számít a filmes szakma krémjébe. Megjegyzem, ez hízelgő kis hazánkra nézve, hiszen rendszeresen jutnak be filmjeink a szelekcióba, producereink, alkotóink jelen vannak, sőt, pavilonunk is van itt.
Akár a filmpalota bejáratánál, akár a filmkészítők piacának labirintusában, akár a nemzetközi filgmgyártás pavilonjai között, az International Village-ben állunk meg 15 percre, a világ halad el a szemeink előtt. New York és London után kevés ekkora olvasztótégely akad. Egyik percben még Franciaországban vagyunk, a következőben Indiában vagy Japánban. Ám Cannes-ban mindenkinek csak két hete van a hírnévre.
Cannes-nak sokkal több arca van, mint az messziről látszik. A nagy öregek tudatják, hogy igen is van még mondanivalójuk a világról és a filmről, a kezdők igazolják, hogy fesztiválképes alkotók, a filmproducerek éves üzletük nagy részét bonyolítják itt. A sajtó pedig mindennek az asszisztense. Úgy tűnik, Cannes-ban sajtósnak áll a világ. A fesztivál szolgái ők, és a fesztivál tisztában van szolgálataik értékével. Cikkeikkel, interjúikkal a promóció legfőbb eszközei, mindenhová bebocsátást nyernek, majdnem mindenhatóak.
A Croisette az a sétány, ahol semmi sem túl drága, és senki sem túl előkelő a vörös szőnyegre. A kordon mögül figyelők pedig várakozással teli várják a csillogást. Persze, mint mindennek, a filmes világ legnagyobb fesztiváljának is megvannak az ellentmondásai, de ezekről majd kicsit később írunk. Most belépünk, hogy bepillantást adjunk, milyen is egy igazi nemzetközi fesztivál.

Fotókat készítette: Anne-Sophie Meusburger (kivéve Robert De Niróról)