bezár
 

színház

2011. 06. 17.
A férfiak ezek szerint semmilyenek
A Duda Éva Társulat Rumble című táncdarabjáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Trafó 200% tánc sorozatának tavaszi szezonjában két brit, a Random Dance és Russell Maliphant valamint a belga Rosas mellett a magyar Duda Éva Társulat léphetett fel. Darabjukat, a Rumble-t igazi hímdarabként hirdették: a férfi mint az „ösztön én, a civilizált ember és a homo ludens kreatív küzdelme”. Túl általánosnak hangzik? Nem állít semmi rendkívülit? Ugyanez egy nőre is igaz lehetne? Kellemes ötven percet töltöttem el, de ezen az estén nem tudtam meg semmi rendkívülit a férfiakról.

Duda Éva az első magyar bemutatkozó a népszerű sorozatban. A Trafó 200% tánc folyama olyan darabokat mutat be, melyek a kortárs táncban a tiszta tánc vonulatát képezik, azaz a multimédiás technikai megoldásoktól és szöveg bevonásától mentes előadásokat jelent. Másrészt azt is jelenti, mindenkinek való, „azoknak is, akik még sosem láttak kortárs táncelőadást”. Duda Éva darabja ezeknek a feltételeknek tökéletesen megfelelt. Elvihettem volna zavartan nevetgélő jogász barátnőmet is, nem feszengett volna. Ehelyett egy másik harcedzett táncnéző mellett ültem, így a tavalyi Lábán Rudolf-díjas Duda Évával kritikus leszek.

Kezdjük a címmel. Rumble, azaz dörgés, morajlás. Férfiak, ha összeverődnek – gondoltam előzetesen a cím értelmében. Félhomályban, csendben kezdődik az előadás. Öt fiatal férfi van a színpadon, az egyik magába fordul, a többiek egymás mellett sétálgatva keresik a kapcsolatot. Lézengenek. A színpad hátulján neonfényes szegélyekkel ellátott, lépcsőzetes térelem. Ketrec, kifutó, búvóhely, amely az előadás alatt többféle funkciót betölt, mégis az állatkerti, bőszen mutogatott, de szánalmas kis szabadságra utal leginkább. Mindjárt robbannak, gondolom, a rumble értelmében, és onnantól majd elragad a nyers férfierő.
Először így is történik. Hirtelen beindul a zene, a férfiak egymásnak ugranak. Hogy lelőjem a további dramaturgiai fordulatokat: az egymás elleni acsarkodást követően a tehetetlenség egymáshoz nyomja őket, és mint egy csapat szerencsétlen, magára hagyott gyerek, heverésznek, hemperegnek és sétálnak céltalanul.

Azután megjelenik a nő, előbb egyetlen táncos képében. Jónás Zsuzsa bombázó: sudár alak, hosszú combok és hosszú haj. Egyenként közelíti meg a nyugalmi helyzetben lévő hímeket, azok bátortalansággal válaszolnak. Egymagukban nem tudnak bánni egy nővel. Ha az egyik hirtelen felnő a feladathoz, a többiekben felkel a versenyszellem. További két női táncos kerül a színpadra, akikkel hol egyik, hol másik kerül kapcsolatba, egymással és a választott nővel szemben is folyamatosan alakítva a hatalmi pozíciókat. A darab felétől a játékidőt a férfi-női jelenetek teszik ki, de az erősebb mozgásnyelv végig a férfitáncosoké. A soha véget nem érő nemek harcával zárul az előadás, melyben a férfi leginkább elveszettnek látszik.

Sajnos a látottakat ennyire prózaian össze lehet foglalni. Zavaró, hogy ezeket a helyzeteket eljátsszák. Hétköznapiak, földhözragadtak. Duda Éva nem spórolja meg az élvezetes, sűrű koreográfiát, de a jelenetek valóságmegfelelése, túlontúl mimetikus és didaktikus jellege egy idő után unalmassá válik. És nemcsak a helyzetek bemutatásának módjával, hanem szétaprózódó sokféleségével is baj van. Ahogy arra a bevezetőben is utaltam: ha a férfit, csupa nagybetűvel, minden szituációban látjuk, egyszer gyermekien elhagyott, egyszer állatias, támadó, egyszer pedig finom érzésű úriember, akkor hol itt az állítás?



Ha ezt a koreográfiát, adódik a témából, összevetjük Frenák Pál méltán elismert Fiúk című darabjával, még inkább kiugranak a Rumble gyengeségei. A Fiúkban ugyanis a férfilélek egy vizuálisan is markáns állítás eredményeként (akrobata kötél) végig éteri és földhözragadt harctereként jelenik meg, a jelenetek ebből az alapból bomlanak ki. Ráadásul abban az előadásban nem egy emblematikus jelenet akadt, melyet ma is visszaidézünk.

A Rumble legnagyobb erőssége a fiatal táncosok vitalitása és profizmusa. A férfitáncosok az örökmozgó Grecsó Zoltán kivételével mind a társulat állandó tagjai, akik markáns saját karakterrel rendelkeznek a csapaton belül, és ezt meg is mutatják a színpadon. A lányok leomló, az arcukat eltakaró hajzuhataggal inkább csak a nőiség megtestesülései. Az emberi stílusok megmutatkozása az öt férfi táncos esetében kifejezetten jót tesz az előadásnak. Végre valami, ami nem eljátszott! Bordás Emil a legjobb fiatal hőzöngő, heves, kifejezett mozdulatok jellemzik. Bora Gábor a legérettebb férfi, az eleven kőtömb, akinek mozgása kimért, tekintélyt parancsoló. A női táncosok közül legfőképp Simkó Beatrix emelkedik ki, aki egy személyben jeleníti meg az erotikus kisugárzású, ugyanakkor sebezhető nőt. Nem rajtuk múlt az előadás sikere.

Az emlékezetes kép mindenkor az erős állításoknak és az abból következő egyedi, groteszk vagy akár túlzó, de mindig meglepő színpadi gesztusoknak köszönhető. Ehhez képest Duda Éva koreográfiája folyam, melyből semmi sem emelkedik láthatóan a felszínre. De legalább jó nézni, hála a kiváló táncosoknak, a tovaáramló mozdulatok sodrásának.

Rumble

Alkotók, előadók:

Bora Gábor
Bordás Emil
Csuzi Márton
Grecsó Zoltán
Mikó Dávid
Gulyás Anna
Jónás Zsuzsa
Simkó Beatrix

Vokál: Pető Kata & MC Zeek
Díszlet: Duda Éva
Jelmez: Masa Richárd, Opra Szabó Zsófia
Zene: Kunert Péter
Fény: Kovács Gerzson Péter

Koreográfus: Duda Éva

 

Bemutató: 2011. május 13.
Trafó Kortárs Művészetek Háza

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Krivánszky Emőke --


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
John a Latinovitsban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

Luca Guadagnino: Challengers
Kelemen Kinga kiállításának megnyitóbeszéde
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés