bezár
 

irodalom

2011. 06. 06.
Hiánypótló mű jelent meg Portugália történetéről
José Hermano Saraiva: Portugália rövid története. Atelier Könyvtár, 2011. 3800 Ft
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
José Hermano Saraiva a kortárs portugál történettudomány egyik legnépszerűbb, ugyanakkor az egyik legvitatottabb alakja is. Portugál történelemről szóló televíziós műsorai hazájában évek óta töretlen közkedveltségnek örvendenek, és a portugál állami televízió által 2007-ben rendezett, minden idők legnagyobb portugáljait rangsoroló közönségszavazáson a megtisztelő 26. helyig jutott.

Saraiva személye ugyanakkor vitatott is, mivel országa történetével kapcsolatos számos nézete sokszor váltja ki a hivatalos, a fősodorhoz tartozó portugál történetírás ellenérzését.

A most megjelent könyv is a szerzőnek a portugál és a nemzetközi történelem iránt érdeklődő közönség közti közkedveltségét bizonyítja: a mű 1978-as publikálása óta huszonnégy új kiadást ért meg – legutóbb 2007-ben jelent meg újra – és már számos európai és Európán kívüli ország nyelvére lefordították (így a portugálon kívül spanyol, olasz, bolgár, orosz és kínai nyelven is olvasható).

José Hermano Saraiva: Portugália rövid történeteA kötet célja szerzője bevallása szerint az volt, hogy tömör, lényegre törő formában – kizárólag a legfontosabb tények bemutatására törekedve – ismertesse Portugália történelmének fejlődését a kezdetektől, vagyis az államalapítás előtti időktől, egészen a legutóbbi időkig. Célkitűzését a könyv kiválóan teljesíti: olvasmányos, közérthető, nem veszik el a részletekben, ezáltal a laikus közönség számára is élvezetes szórakozást nyújt, miközben az ország története iránt komolyabban érdeklődők részéről is megfelelő választás, hiszen mindenről szó esik benne, amit Portugália történetével kapcsolatban tudni érdemes.

A könyv a hazai olvasóközönség számára elsősorban hiánypótló jellege miatt lehet érdekes: az utóbbi évtizedekben nem jelent meg az apró európai ország történetét ilyen átfogó és áttekinthető módon tárgyaló mű.

A kötet magyar nyelvű megjelenését a Camões Intézet és a Magyar Könyv Alapítvány támogatta.

Fordította
Racs Marianna Katalin 1–29. fejezet
Wittner Katalin 30–38. fejezet
Szelényi Zsolt 39–43. fejezet
Pál Zsombor Szabolcs 44–87. fejezet és az 1992-es kiadás kiegészítése
A szöveget az eredetivel egybevetette
Pál Ferenc
A magyar szöveget szakmailag ellenőrizte és az utószót írta
Szilágyi Ágnes Judit
A jegyzeteket a fordítók valamint Szilágyi Ágnes írta

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten

Más művészeti ágakról

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
Beszélgetés Mátrai Péterrel
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés