Az idei Múzeumok Éjszakáját rőfben és sorban mérték a PIM-ben. A Retrotextus, az Újrahasznosított divat és a Textúra – szövet és szöveg c. programok egyaránt a latin textus jelentésmezejébe tartozó ’szöveg, összetétel, szövet’ fogalmi kötelékeit bolygatták, ahogy azt a címben idézett Esterházy részlet is mutatja.

Hattól kezdődött a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Retrotextus irodalmi divatbemutató, ahol kortárs írók (Péterfy Gergely, Háy János, Vörös István, Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos) szabták szövegeiket különböző korszakok viseleteire és azok viselőire. A szatirikusra fércelt főhősöket az Új Színház négy stúdiósa öltötte magára, és típuskarakterekké avanzsálva vonultak a három termen át. Szemünk elé projektálódott a 60-as évek tévébemondónője, a 70-es évek TSZ-elnökhelyettese, a 80-as évek gazdag butikosnője, a 90-es évek újgazdag vendéglőse és a többi zsánerfigura. A commedia dell’arte színjátszásának finom egyensúlyát nem sikerült eltalálni, de a nagyszerű szövegek, a kivetítők, változatos megvilágítások, a teremből terembe vándorló színészi mozgás egyértelműen lekötötte a közönség figyelmét. Az átvezetőket Beck Zoltán (30Y) betétdalai jelentették, engedelmesen simultak a hangulatba, ahogy a háttérben vetített korhű fotósorozatok is.

Maradva az öltözet és irodalom párosánál, a TEXTÚRA – szöveg és szövet c. kiállítás kínálja föl magát, amely október 30-ig még megtekinthető. Zoób Kati divattervező maga tartotta a tárlatvezetést. Elmondta, hogy Vécsey Hedvig (Hédi lady) szenvedélyes gyűjtője volt a finom kézimunkával készült textileknek, és most e hölgy hagyatéka szolgáltatta a kiállítás nyersanyagát. A híres divattervező az asszonyi lét sajátos történeteit kívánta elmondani a textília nyelvén, s ehhez hajdanvolt asszonyok terítőiből, függönyeiből, abroszaiból könnyed fércöltésekkel 18 ruhakölteményt készített a kecsbe hajlított próbababákra. A fehér matériák – horgolt, hímzett anyagok, tüllök és csipkék – izgatóan stimulálták a múltbeli és jelenkori szerzők fantáziáját egyaránt. Ahány tónus, annyi költői megközelítés olvasható körben a teremben, melyek tematikája a  „csipke mint szublimált nőiség”, Kádár Erzsébet szavait idézve. A fekete, obeliszk-hatású táblák és a középütt felállított tündérsereg megteremtik a fekete és fehér, férfi és nő, szöveg és szövet kontrasztját. A következő teremben szoborvázakra lelünk, ahol is a dísztextilek kalapkeményítővel kimerevített torzókat formálnak, a mindenkori nők mint láthatatlan fehérnemű modellek jelennek meg.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak műhelymunkáit mutatta be az Újraírt történetek c. kiállítás. A MOME Média Intézetének fotográfia, médiadesign, tervezőgrafika, animáció szakosai műtermi gyakorlatuk keretében csendéletek parafrazálását kapták feladatul. Magritte La thérapeute c. képét Hasenstaub Lívia analóg fényképezőgéppel próbálta a lehető legrealisztikusabban rekonstruálni, mindezt Photoshop használata nélkül.

Ráday Péter Chardin Csendélet rézlábassal c. képét videoinstallációként alkotta újra, megteremtve ezzel statikusság és mozgás ellentétét. Marinka Zsuzsanna Georges de la Tour 1635-ös Hamiskártyás c. festménye kapcsán a kép terébe lép, és a nézőpontok lehetőségeivel játszik. Túrós Balázs Theodor Rombouts Harc a kártyaasztalnál c. festményénél úgy oldotta meg a feladatot, hogy a Csalogány Képességfejlesztő Iskola diákjai segítségével létrehoztak egy pontos zsáner-újraalkotást a fotó médiumán keresztül.

Nyolckor kezdődött a PIM udvarán Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje, két gitárral és sok esztendős előadói rutinnal, a biztos gyönyör zálogaként. A közönség borzongott Villon nyomorúságtól súlyos soraitól a hűvös alkonyatban:

„Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.”

Az időkapu megnyílt, Villon átlopózott rajta, és berántott minket a kocsmák és sikátorok sötétjébe.

Az este tízkor kezdődő Felolvasószínház azonban a technika áldozata lett. Fráter Zoltán kitűnő darabjának – Vénusz légycsapója – Játék Bródy Sándor levelezéséből – ősbemutatója szórakoztató programnak ígérkezett, és nagy tömeget is vonzott, ám a botrányos hangosítás hamarosan szabotálta a három teremre bontott előadást. Kamarás Iván (Bródy Sándor szerepében) csak szófoszlányokban létezett, Hámori Gabriellát csak az hallhatta, aki közel ült, és Hámori Gabriella korszakidegen kommentárokkal üdvözölte mikrofonja visszatértét és távoztát. A kivetítőkön a színészek arca helyett a zongora árnya látszott, a távozó közönség véletlenségből belerúgott a reflektorokba, a zongorista klimpírozása elnyomott minden mást. Bródy leveleinek szenvedélyes hangja egy jónak ígérkező előadás agóniájával vegyült.

Ez a néhány leírás persze esetleges minta az egész estés programszövetből. Ha újravarrnám, talán máshogy tenném, de csak azért, hogy még több ilyen PIM-esemény férjen el a tű fokán. 


Fotó: Bach Máté