A Homo Hungaricus élmény, tanulmány. Tanulmány, mert ízekre lehet boncolni a lépteket, a karon ragadásokat, a hangokat, a díszletet, és bár ez csak egy előadás a társulattól, egy adott koreográfia, mégis átfogó, tökéletes képet ad, hogyan is kell igazi, belevaló táncjátékot, táncvalóságot alkotni.
 

A falusi élet szalmabálákkal körbezárt világában különböző jellemeket ismerünk meg az adott szerepek, a rájuk szabott koreográfia és a hozzájuk idomuló zene segítségével. Az előadás négy, függöny nélküli felvonásból áll, jön a tavasz, nyár, ősz tél, jönnek velük az évszakos tevékenységek: párra találás, aratás, szüret és betlehemezés. Hagyományaikban kifordul magából egy család, egy pár, egy csábító, egy cigánylány, és minden eseményhez statisztálnak a legények s leányok. Apa és anya békés, lassú életet élnek, megfáradt testek, szakadozó léptek, beállt derekak, dugibor és -pálinka, de az első a tisztesség. Lányuk és fiuk az önfeledt fiatalságot viszik színre első táncukkal. Van bennük valami irigyelnivaló. Szabadság, olyan kölykös.

A szerelmes pár szerelmes, de nagyon, zenében és táncban, eggyéforrt harmóniában. Egyként mozognak, egymásra idomulnak, a testek összhangján kívül kapcsolatuk lelki társ mivoltát is érezni lehet, egy-egy bizalmas érintés, egy-egy szerelmes szemkontakt a táncba szőve, az előadás talán legszebb páros alakítása. És van egy csábító férfiú, akit pedig a mindenki cigánylánya csábítana szívesen. A hajlott hátú asszonyok már mozdulataikban is pletykálnak, a zene talpuk alá való, a dallam úgy pörög, mintha csak a nyelvük járna. A férfiakban erő, izom és ital munkálkodik, keménykötésű, hőbörgő legények puha, csendes földet érésekkel egy-egy ugrás után.
 

A történet pedig ugrásokban, nagy léptekben: a szerelmes fiú katonának áll, a szerelmes lány egyedül marad, levelet nem, csak halálhírt hoznak neki. Összeomlás és védtelenség. Üresség és fájdalom. És mindezt a tánc közvetíti, tökéletesen. Itt jön el a taktikus csábító ideje. A legények kegyetlenül játszanak, menekülő fehér szoknyák után kapkodnak a karok, félelem és fosztogatás (jó hírnévtől, méltóságtól) sorra kerül a magányos lányka, és minő meglepetés, a csábító kiszabadítja a kiéhezett karok közül. Nyilvánvalóan hálára vár.
 

A legények ösztönjátékától megriadva a testvérpár megszökik, kiutat találnak a falu és a bálák szorító fogságából, a játszadozók karmaiból kiszabadított lány viszont a csábító fogságába kerül. A hála köti hozzá, de kényszer hajtogatja a kart ölelésre, parancsra mozog a finom női test. Bele-nem-törődés és lakodalom, vigadó násznép és halott(nak hitt) kedvese után táncban zokogó menyasszony. Majd a mulatságnak vége, iszákos népség jobbra el, új asszony jobbra el, új ember pedig elhálja a nászt, csak épp a cigánylánnyal. A csalfa hegedűszó mellé a zenekar is feljajdul, a vadromantika a földre terít, szenvedély és indulat vezeti a testeket, majd a kielégülés kiábrándulást hoz: a férfi ráunt a szeretősdire és hazamegy asszonykájához. A mindenki cigánylányában mindenki dühe tombol, dörög a dob és döng a deszkafal, bár ezernek odaadta magát, de neki csak ez az egy ember kellett igazán. Lejárt lemez lett, lelép hát a színről.
 

Helyette idillinek nem mondható hitvesi vacsora fogad, az ember a felespoharat fogja, az asszony a gömbölyű hasát, porhó szökik be az ajtón s egy szökevény, sebesült-menekült, a halottnak hitt régi szerető. Az újra egymásra-találók (csak lélekben!) táncukban kezet nyújtanak az emlékezetnek, szelíd mozdulatok, bár nem érnek össze, összeillenek. A testvérpár közben hazatér, elvárosiasodott nemzedék, csizma helyett edzőcipő, szoknya helyett farmer, ing helyett Che Guevará-s póló, de összetart az ünnep, összeköt a vér. Vér, amiben a gyermek születik, gyermek, akire az apa büszke, apa, aki már meg sem érinti az anyát, anya, akinek nemcsak szülni, de ebben a házasságban élni is fájdalom. Bálafalból jászol, kisded-dallam, ájtatos ének, és egy szenvedő nőalak a földön. Szeretett-elhagyott-megszerzett-kihasznált. Magyar. Hungarikum a muzsika az előadás alatt: hegedűk, brácsa, gardon, bőgő, dob, duda és énekszó, hungarikum a sírva vigadás, a Kárpát-medence és a hagyományok szorítása, a szokások el-nem-engedése, az új generáció kitörése, magyar a játék, magyar a valóság.
 

Másfél óra alatt egy év, s egy év alatt egy élet, egy sors pergett le előttünk az érzelmek színes kálváriáján. Csodálatos volt, ahogy tapinthatóvá vált a boldogság két ember szerelmében. Ahogy a fékezhetetlen vágy az emberi testet habzsolta, elnyelte, és emésztette hatalmas vörös ajkak, kéjtől dagadó Kisgömböc formájában. Ahogy a lehetetlen láncai leomlottak, és az elszántság új erőre kapott. Ahogy a mindenevő csábítás életre kelt a csípőringatásban, majd a kihasználtság kegyetlen érzete és az ebből fakadó keserű düh ökölbe szorította a markot. Ahogy a kajla részegség ugrálni kezdett, és ezerszer is levetette magát a földre; ahogy az őrület rendezetlen mozdulatokban kibukott, és a fejszét az asztalba vágta. Ahogy a kedves siratása, a kénytelen üresség minden asszony fájdalmává vált, és az érzelmekről közvetített a múltért nyújtózó kar, a tárt és a zárt öl is. Ez nem iskolázottság, ez (rá)érzés kérdése, hogy rálelünk-e ezekben a táncokban, mozdulatokban életre keltett érzelmekre, mert bár a zene, a dúrok és mollok természetes egysége nagy segítségünkre van, nem a vonó, de az izmok játékából kell megrajzolnunk magunknak a történetet, családét, barátokét, szeretőkét, egy közösségét.

A színpadon minden pillanat egy-egy címkefelhő, akár a test, akár az arc játéka legyen. Így feszül a szem sarkában a féltékenység vagy a felkarban a félelem. Így ül ki a bormámor egy mosolyra vagy karlendítésre. Régmúlt időkép örök kortárs érzelmekkel, örök kortárs történetekkel a Szegedi Kortárs Balett előadásában. A rendezés zseniális, Juronics Tamás profi módon elegyített néptánc-elemeket balettjátékába. A zenekar -Patyi Zoltán és barátai nemcsak alapot biztosított, ritmust és lüktetést, de színt is vitt a táncba, az érzelmeket csordultig telítve különböző hangszerek és énekhangok útján. A táncosok pedig nemcsak szerepet, de balett-valóságot játszottak, minden lépésük szórakoztatott, vagy keserített, de mindenképpen úgy hatott, ahogy hatnia kellett, miközben a tánccal érezni, s az érzelmekkel táncolni tanítottak. Érdemes és érdekes műsor. Program. Érzés. Summa summarum, Viva Homo Hungaricus!