Ahogy azt valószínű sokan tudják, Csobánka Zsuzsa idén két könyvvel is jelentkezett – az első a Belém az ujját című regény, amely még augusztusban jelent meg, nagyjából a szigligeti JAK-táborral egy időben, a JAK+PRAE.HU kiadásában, a második pedig a Hideg bűnök című verseskötet, amely úgy két hete, a Kalligramnál. A Hadikban október 17-én az előbbinek a bemutatója zajlott le, méghozzá két moderátor, Szegő János és Winkler Nóra közreműködésével.

És valóban, a galéria zsúfolásig megtelt, feljutni sem volt egyszerű. Fenn azonban a korábban már vázolt kellemes meglepetés ért, vagyis annyi, hogy a szokásos, kissé rideg, visszafogott irodalmi est helyett egy nagyon is barátságos és kötetlen beszélgetést találtam.

„Egy olyan címet, akartam, amiért odanyúlnak (…) de higgyenek róla bármit, majd ha elolvassák, eldönthetik, hogy pornó-e.” Nagyjából ennél a résznél kaptam el a beszélgetés fonalát, amikor a szerző Szegő János címre vonatkozó kérdésére válaszolt. Ez a cím azonban nemcsak hangulatot fest és/vagy az érdeklődés felkeltésében lehet sikeres, hanem mint kiderült, nagyon is pontosan utal arra a fajta bensőségességre és személyességre, ami a könyvet jellemzi. Winkler Nóra kérdése volt ez, a személyesség és a távolság, amely azután többször is felmerült. A mindennapok megírhatósága, és egy ilyen élet lehetősége.

A válaszból azonban az derült ki, hogy ez Csobánka Zsuzsa számára nemcsak lehetőség, hanem igény és létezéstechnika is. Hogy volt már, hogy egy percre elgondolkodott, és rögtön megkapta a kérdést „novella lesz ebből is?”. Kiderült az is, hogy mivel alapvető igény számára az írás, mint a naponta gyűjtögetett impressziók feldolgozásának lehető legjobb módja, elkerülhetetlen, hogy valós szereplők és valós események kerüljenek bele a szövegekbe, ám ezek később a fikcióval keveredve átalakulnak, új személyekké és új eseményekké, természetesen.

Szóba került még a névadás mint fontos eszköze ennek a szokatlanul összetett, ezerfelé ágazó családregénynek, amivel kapcsolatban elhangzik az egyik legérdekesebb válasz, mivel a szerző saját, sokféle nevét hozza fel. Ahogy az iskolában szólítják, ahogy a családban, vagy ahogy hivatalos asszonynevén. Számomra mindenképp az egyik legérdekesebb válasz volt ez, mivel nagyon szépen beszél a regény mint kontextus esetlegességéről, ami az elbeszélő esendőségének beismerése is, vagyis az én olvasatomban a személyesség egy igen elegáns felvillanása lehet. Ha jól értem.

Szó esik még a szexualitásról való beszéd közmondásos nehézkességéről is, illetve a tabukról és a tabudöntögetésről. És a végén a nézés fontosságáról, meg az őszről, hogy igenis lehet úgy látni, hogy ez a szép, és nem úgy, hogy ez a halál.

A beszélgetés hangneme, az egész est légköre valóban meglepett. Barátságos volt, otthonos, személyes – nem bonctermi fényekre és bírósági retorikára számítottam, persze, de akkor is. És ez jó volt. Csobánka Zsuzsa a jelek szerint tud valamit, a jelek szerint valami meglepőt. Az est után a téblábolók között lopakodva szereztem egyet a regényből. Hogy megtudjam, mi az.

Fotó: Bach Máté