A kérdés abban a pillanatban bonyolultabbá válik, ha úgy tesszük fel: lehet-e Anglia királynőjének egy rossz hete? Egyáltalán, embernek számít-e ebben az értelemben egy királynő, vagy pedig sokkal inkább intézménynek? Ha pedig intézménynek, akkor ki segíthet neki arisztokratikus módon, méltósággal megszenvedni az intézményesített magány és a kudarc élményét? Hogyan vészelheti át az elvonulás médiabotránnyá és tömeghisztéria tárgyává vált egy hetét? Az ő intézményesített-személyes belerokkanása nem okozza-e egy évszázados államrend összeroppanását is egyben? Az ő személyes önértékelési válsága milyen módon függ össze egy ország önismeretével, és egy nemzet hangulatával? Veszik-e a monarchia, ha kiderül, hogy esendő a monarcha, illetve a Királyné esendőségét kiteregető bulvársajtó-hadjárat lehet-e a forradalom egy új formája, azaz lesz a bársonyos után bársonyszőnyeges?


Ilyen bonyolult és megválaszolhatatlan kérdéseket vet fel, és hagy továbbra is megválaszolatlanul Stephen Frears A Királynő című filmje.


A problémát Frears meglehetősen kommersz módon aktualizálta, mikor filmjének cselekményéül a közelmúlt egy botrányos időszakának, a Diana hercegné halálát követő egy hétnek az eseményeit választotta.

A kommercializmusra azonban ez esetben van magyarázat, hiszen a filmben felvetett problémák közé tartozik maga a bulvár és a kommersz is: a politika délutáni showműsorrá válása, a politikusok médiaszemélyiséggé avanzsálása, a politikusi és királyi PR felértékelődése, a kommunikáció hatékonyságának a kérdése, a közvetítés szerepe és a közvetítettség minden következménye.

Ráadásul Frears, minden bulvár-vonás ellenére, főként színészvezetésének és stiláris döntéseinek köszönhetően, esztétikailag makulátlan és rendkívül távolságtartó filmet készített. A távolságtartás eszközéül szolgált a filmen végigvonuló, az eseményeket szinte felülíró, átértékelő irónia és abszurd angol humor, illetve az a tény, hogy Frears nem használt premier plánokat, inkább a tévéképernyőn megszokott, derékban elvágott figurákat és az egész alakos felvételeket részesítette előnyben, elejét véve ezzel az érzelmi azonosulás lehetőségének. A történetben rejlő drámai lehetőségeket is visszautasította, a történetmesélés helyett az eseményekről való, napi bontású, elemző-részletező tudósítást választotta. A fikciós képsorok közé jó érzékkel illesztett archív felvételeket, éppen a média mint közvetítő közeg, és a modern információs technika mint kommunikációs eszköz lehetőségeit kihasználva és vizsgálva.

Rendezői munkájának sikerességét nagyban segítették, és a film értékét is növelik a nagyszerű színészi alakítások, a színészi teljesítmény ugyanis a II. Erzsébetet alakító Helen Mirren és a Tony Blairt játszó Michael Sheen esetében művészi erejű, szinte minden cselekvő szereplőt illetően emlékezetes, sőt, még az inkább díszletül szolgáló királyi családi személyzet és a királyi kutyák esetében is első rangú.

Az egyetlen gond, hogy a kérdések végül, a gondos és pontos rendezői munka és a tökéletes színészi jelenlét ellenére, valóban megválaszolatlanok maradnak. Pedig mintha a rendező azt hinné, hogy a konszolidált, azaz kon-szelidült miniszter és a Királynő közös sétáinak, jövőbeli értelmes párbeszédüknek előrevetítésével, és a nép megnyugvásával kielégítően varrja el a szálakat. Tudathasadásos állapotban szakad vége tehát a filmnek, még ha látszólag kerek is a történet. A radikális tettek, akárcsak a radikálisan új értelmezések lehetetlennek bizonyulnak. Nem marad más hátra, mint hogy Isten óvja a Királynőt, és az angol népet, és nézegessék csak tovább magukat az egymásnak tartott csalóka tükörben!

Ami pedig tanulságként levonható: igenis lehet egy intézménynek is egy rossz hete, ha volt előtte is, és lesz utána is négyszáz-négyszáz jó éve. Mert semmi nincs, ami biztosabban átsegít a bajokon, mint a hagyományok töretlensége.


The Queen – A Királynő
Színes, feliratos angol film
Rendező: Stephen Frears
Szereplők: Helen Mirren, Michael Sheen, James Cromwell, Alex Jennings, Helen McCrory
Gyártási év: 2006
Eredeti nyelv: angol
Műfaj: dráma
Hossz: 97 perc
Bemutató: 2007. január 18.
Forgalmazza: a Budapest Film