Kollár Zsuzsa a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Rendkívüli Tehetségek tagozatán folytatott tanulmányait követően 1977-ben felvételt nyert az Akadémia zongora tanszakára, amelyet Jandó Jenő és Nemes Katalin növendékeként végzett el.

1982-87 tanulmányait Alfons Kontarsky osztályában folytatta, előbb Münchenben, majd a salzburgi Mozarteumban. Egy évet töltött a Banff Centre School of Fine Arts-ban, egy Sebők György támogatásával elnyert ösztöndíjjal, akinek mesterkurzusait 1987-1999 között látogatta.

Nemzetközi zongoraversenyek díjnyertese, szólistaként és a Láng Gabriellával alkotott zongora-duó tagjaként:

• 1974 Usti nad Labem, Csehszlovákia
• 1982 Jesenik, Csehszlovákia
• 1982 Vercelli, Olaszország
• 1986 ARD Verseny, München, Németország
  

Ezt követően fellépett Európa számos országában, valamint felvételt készített a Kölni, a Bajor, a Hamburgi, a Saarlandi Rádió számára. Turnén vett részt a kanadai Vancouverben és Victoriá-ban, koncertezett a Calgary Filharmonikusokkal.

Kollár Zsuzsa hangfelvételeket készített a Naxos (Mozart, Schubert) a Koch-Schwann (Reger, Busch) valamint a Hungaroton (Koessler, Moór, Seiber) lemeztársaságok számára.

Alapító tagja a kortárszenét játszó Componensemble-nak. Számos ősbemutató előadása fűződik nevéhez, 2000-ben elnyerte a Szerzői Jogvédő Hivatal (ARTISJUS) előadóművészi díját.

PRAE.HU: Mi a kortárs zene?

Talán jobb lenne, ha nem használnánk a kortárs zene fogalmát. Egyetértek néhány kollégám véleményével, hogy mindig "kortárs" zenét játszunk, függetlenül a mű keletkezésének időpontjától. Vagy mert ma íródott, vagy mert egy előző időszak akkori kortárs zenéjét adjuk elő, mai kortársainkhoz szólva. Ez a megközelítés lenne az első lépés ahhoz, hogy a klasszikus és a kortárs zene között kialakult határvonal megszűnjön.

Erre az utóbbi idők legjobb példái Patricia Kopacsinszkaja hegedűművésznő interpretációi. Bármit játszik, az ott születik meg előttünk. Természetesen nem rögtönzésről van szó, hanem a népzene ihlette megközelítésről. A rögzítés előtti állapotot próbálja megragadni, így a rögzítés után is élőnek, folyton változónak éli meg a zenét.


Patricia Kopatchinskaja / Beethoven w. Philippe Herreweghe (EN)

PRAE.HU: Nem lehet, hogy éppen azért lenne érdemes verbalizálni a határokat, hogy ne elkülönülve, hanem egységében lássuk a zenét? Mert a gyakorlatban igenis léteznek határok, csak beszélni nem beszélünk róluk.

Éppen az a baj, hogy elkülönítjük a dolgokat. Szoktam hallani, hogy ne játssz kortárs zenét, mert ez eltávolít a klasszikus zenétől. Pedig mindkettő ugyanolyan zene, és mind a kettőt kell(ene) játszani – sőt jazzt és népzenét is, különböző hangszereken.

PRAE.HU: Pedig szerintem különbség van abban, ahogy például a kortárs zenészek az időt kezelik. Amikor mondjuk a zongorista stopperrel méri az időt, mert amit játszik, azt felveszi a számítógép és visszajátsza, s ő majd arra fog rájátszani.

Szerintem a zene valódi ideje nem mérhető stopperrel. Például egy 4 tételes Brahms mű két különböző előadásban lehet megközelítően egyforma hosszú, ám egy igazán jó előadásban az 1. tétel után mindig olyan érzésem van, hogy már most egy nagyobb szünetet kellene tartani, annyi minden történt. És miért lenne korunk zenéje ettől különböző?

PRAE.HU: De valami közös csak van abban a halmazban, amit azok alkotnak, akik kortárs zenét játszanak – vagy nincs ilyen?

Talán a szabadság, a nyitottság. Egyik szeretett mesterem, Alfons Kontarsky például egyenes kapcsolódást érzett Schubert és Stockhausen között – és e szerint is muzsikált. Teljesen szabad átjárása volt a két szerző között.

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/YgLC7haTsM0" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Schubert 'Arpeggione' Sonata I. Allegro moderato (Storck, Kontarsky)

PRAE.HU: Tapasztalható klikkesedés a zenész csoportok között?

Mindegyiknek megvan a maga közönsége, s a zeneszerzők, zenészek nem járnak egymás koncertjeire, mert érték-közösségként élik meg a sajátjukat.

A legtöbb baj a határokkal van, az elszigeteltséggel és az elszigetelődéssel. A félelemmel, hogy még ma meg kell határoznunk a helyünket – mielőtt mások helyeznek el bennünket. Pedig ez is egy állandóan változó folyamat – akárcsak a zene, és nem hiszem, hogy már ma meg kellene írnunk a saját történelmünket.

Az a szabadság és kíváncsiság hiányzik, amit korábban Nyugat-Európában láthattunk, például Darmstadt környékén, vagy amit az Új Zenei Stúdió képviselt nálunk.

PRAE.HU: Mi a helyzet a zenei képzéssel?

Nagy egyéniségekre van szükségünk. Emlékszem Ivan Moravec koncertjére, aki Prágából jött ide – 30 év után ismét. Senki sem ismerte nálunk, bár Kanadában elsőként hívták fel a figyelmemet a lemezeire. Gondolták jól ismerem, hiszen Prága igazán nincs messze tőlünk.

Elkezdett zongorázni, és érezni lehetett, hogy nem érdekli a sztárokhoz szokott közönség reakciója. "Én ezt így játszom és ezt vagy értékelitek, vagy nem, én akkor is így játszom" - volt az üzenete. Egy ideig zavart értetlenkedés fogadta – de a végére teljesen áthangolódott a közönség. Ezek azok a koncertek, amelyeken a klasszikus művek kortárssá formálódnak .Persze lehet fordítva is – klasszikussá tenni a ma írottakat.


Ivan Moravec plays Debussy

Itt jegyezném meg, hogy egy-egy jelentős személyiség évtizedekre meghatározó hatással van. Ha visszatekintünk, ilyen volt Weiner Leó, aki nélkül a ma előadóművészei és pedagógusai sem képviselnének ilyen értéket. Növendéke volt éppúgy Sebők György és Kurtág György, mint Simon Albert. A másik név Hans Koessler, a nagy magyar zeneszerzők tanára, aki Bartók, Kodály, Dohnányi és Weiner mellett többek között Kálmán Imrét is oktatta.

Mindketten óriási szakmai hatással voltak a magyar zeneművészetre. Pedagógiájuk pozitív erejét azonban éppen abban látom,hogy azonos alapokról induló növendékeik mennyire más utakon haladtak tovább.

PRAE.HU: Ön mit tart a mai zeneszerzők feladatának?

Civilizációnk eszköztára félelmetesen sokat változott az elmúlt században. Ez szerintem összezavarta bennünk azt a tényt,hogy maga az ember, eszményeivel, szépre és igazra törekvésével nem változott ennyit. Erre az ember-központú zenélésre helyezte a hangsúlyt Sebők György, akinek tanítását majd 20 éven keresztül volt lehetőségem élvezni.

Ő a kultúra egyik fontos feladatának tartotta, hogy a gyorsan változó környezetben a változatlan, örök értékeket mutassa fel, felhasználva a zeneszerzés legújabb eszközeit. Ezeket azonban nem szabad öncélúan használni, személyes frekvenciákat kell találni a hallgatók felé (ami nélkül nincs kommunikáció ) - ez a szakma fontos része.

Gyorgy Sebok - Bach-Busoni - Adagio from BWV 564

A zeneszerző feladata szerintem az, hogy megőrizze a tradíciókat, és egyben meghaladja azokat. Visszatérve korunk zeneszerzőire: igen nehéz helyzetben vannak. Végtelen teherként nyomja vállukat az elmúlt évszázadokban született remekművek sora, és az epigonná válás félelme néha bénítóan hat.

PRAE.HU: Hogyan segíti ezt a képzés?

Ami az előadókat illeti: klasszikus szakmai tudással rendelkező, de a mai zene iránt éppúgy elkötelezett előadókra van szükségünk. Hiszen ők tudják elérni, hogy a zenére vágyó, és – ezt hangsúlyozni szeretném – mindenkor nyitott és elfogulatlanul kíváncsi közönség számára az élményszerű befogadást lehetővé tegyék.

A szakma alapjait középiskolai szinten meg lehet tanulni, és időközben talán még némi jó ízlésre is szert lehet tenni. Egyetemi szinten azonban egyre korlátozottabbnak érzem a iránymutatás lehetőségeit. Talán már csak arra lehet felhívni a figyelmet, milyen irányba ne menjen a fiatal zeneszerző, a többi már a személyes hang megtalálásának kérdése.

PRAE.HU: Hogyan ismerkedett meg Nagy Ákossal, és hogyan viszonyul illetve viszonyult ahhoz a tényhez, hogy Ákosnak nincs zenei végzettsége?

Lehet, hogy a tanulási folyamat sorrendisége időközben alakul ki; ezért nem választanám szét olyan radikálisan az "amatőr" és a hivatásos zeneszerzőket. Amikor Nagy Ákos megkeresett a műveivel, nem kérdeztem meg, melyik egyetemen végzett. Engem a leírt kotta és annak minősége érdekel.


Nagy Ákos: A gyermek Narayan (fuvola: Détári Anna, zongora - Kollár Zsuzsa)

Visszatérve a mai szerző-előadó-közönség kapcsolatra: leghasznosabbnak a "szendvics"-koncerteket tartom, ahol a már kedvelt művek közé illesztjük az újdonságokat. Itt kell bebizonyosodnia, hogy ugyanolyan üzenetet hordoznak a közönség számára, még ha az eszközök újak is. És ehhez van szükségünk jelentős előadásokra, amelyekben a hangsúly a zeneművekben rejlő azonosságokra helyeződik.

A fénykép és az életrajz forrása a Budapest Music Center művészadatbázisa (a szerk.).