A magyar black metál underground poklába való alámerülést szombat este, a Blaha Lujza téri Borgir… izé, Burger Kingben kezdtem meg, ahol is egy alakulófélben levő folkos-szimfonikus-ősmagyaros black metál banda, a Kerecsen zeneszerzőjével találkoztam, és a körülöttünk itt-ott unott fejjel majszoló tinédzserekkel egyetemben belefüleltem néhány, a laptop-hangszóróból visító, igen hangulatos és vérprofin komponált témába. Bandival sietve a Fényes Adolf u. felé vesszük az irányt: utunk - a villamoson és a Blue Hell környékén - feketébe öltözött, szolidan meszelt, szegecselt ifjakkal, párokkal és vénebb metal-warriorokkal van kikövezve.

Az előtérben jót mulatunk a falra sebtiben fölragasztott, maró gúnnyal anyázó röplapokon, bár pontosan nem értem, hogy melyik - a mozgalmat szétforgácsoló - ellentét a téma, Neochrome-ék kapnak a fejükre rendesen. Hihetetlen szóviccek, gyilkos vitriol - komolyan mondom, már ezért megérte lemenni! És láttátok volna, hogyan volt felnyomva a falra: van ez a papírszerű ragasztószalag, nyilván foggal tépte, sőt bele is gabalyodhatott a mi bm-partizánunk rendesen, mert itt-ott nagy gombócokban tapadt a szalag a falra.

A Yuk kellemesen tele van, de azért még lehet benne mozgolódni, mászkálni a két színpad között, a detox-részeg emberkék is valahogy jó szögben fekszenek a fotelokban, a Vörös/Kék átjárónál. A II-es Stygian feszten (2005. augusztusában) valamiért sok blackmetál-idegen fiatal is ott züllött, kocsmázott az underground arcok között, ezúttal szerencsére jóval homogénebb a felhozatal és nagyobb az aránya azoknak, akiket a zenekarok érdekelnek. A Teurgiának már sajna vége, a Concrete pedig éppen befejeződik.

Az első koncert, amit elcsípünk, rögtön igazi csemege: egy friss formáció, az egri Warkult vág le egy szentségtelen performanszot a Vörösben. Itt a bandák rendre szarabbul szólnak, mint a valamelyest tágasabb Kékben, de Warkultéknál az alacsony plafon, valamint a - szűk terem kiváltotta - kriptahangulat és a tompa, fortyogó hangzás csak hozzátesz az igencsak necróra vett produkcióhoz (és a necro csöppet sem képzavar ennél a war black metál bandánál).

Az énekes, aki a Khaosblackvomit névre hallgat, hatalmas, nehéz csuklyában - mit csuklya, kámzsában! -, 200-as szögekkel kivert alkarvédőben okádja magából a „káoszfeketeséget”. Olyan kényelmetlen a szerkója, hogy már a bevonulásnál meg kell igazítgatnia magán (amihez képest a gitáros a teljes arcát elfedő maszkban egész jól bírja a gyűrődést), de nagyon megéri szenvedniük, mert igazi primitív feketemise-hangulatot varázsolnak ebbe a szakadt lyukba.

Az ő hangzásuk tetszett leginkább: nem agyongerjesztett, ultra-brutál torzított hangokkal operálnak, hanem primkó, élettelen féreghangzással – csak úgy tekeregnek a monoton, barbár harci témák. Eldöngölnek néhány számot, aztán elhúznak a francba egy szó nélkül, ahogy kell. „Ha létrejön ez a koncert, én a magam részéről vallási rituálénak tekintem majd, nem pedig cirkuszi show-nak” – ígérte One of HIM gitáros az SS-interjúban - hát ebbe beletrafáltak. Csak nézek utána, hogy hogy kerültem hirtelen a Yukba [a]http://en.wikipedia.org/wiki/Santino_(The_Vampire_Chronicles)[text]Santino[/a] sátánkult vámpírjainak katakombáiból. Kisebb képzavar ez megint, de mindegy.
Az Aetherius Obscuritas – egyszemélyes formáció lévén – vendégzenészekkel lép színpadra a Kékben. Arkhorrl – elmondása szerint – valami vírus miatt éppen dögrováson van: a hulla-smink ezt részben elfedi, részben kiemeli. Szíjakkal, szögecsekkel, valami szarvas, koponyás állvánnyal vezényli végig a koncertet - ahogy kell. A Warkult-féle barbarizmus után jól esik kissé kidolgozottabb muzsikát hallgatni, bár engem speciel ez annyira nem ragad magával.

Rendkívül termékeny zeneszerző Arkhorrl: pár év alatt három albuma is megjelent. Az utóbbinak, a Layae bölcsőjének pedig egész komoly visszhangja volt. Mellettem Bandi a doboscserére koncentrál nagyon, hiszen a végén jön Szenti Árpi (Athame), aki az Ahrimannak is dobol, és a Kerecsen anyagát ő üti majd föl. Én meg kisvártatva rájövök, hogy a lassabb, burzumosabb részeknél már-már értem a – számomra kellemesen, az Immortalra emlékeztető hangon elkárogott – magyar szövegeket, ami bizony nagy szó ebben a műfajban, pláne koncerten - teljesen elrévedek a költői mondatfoszlányokon!

A révedésből aztán rendre kizökkent a hancúr, amit a zene hatására megőrült fiatalok vágnak le: olykor a színpad előtti kb. 10 métert is igénybe veszi a vagdalkozó-lökdösődő haláltánc. A legjobb formában egy fehér pólós, hatalmas, kopasz srác van. Őt könnyen felismerem a későbbi koncerteken is, de sajnos miután végigpofozza a kis fekete csimbókos hajú hülyegyerekeket az első 3-4 koncerten, valahogy kiég, és a Sin of Kainra már szemlátomást ő is eljut abba a mélán révült állapotba, amiben én egész este szemlélődöm.

Bandi a koncert után hátul lefotózza a szegecseitől éppen megszabaduló Arkhorrlt, aztán lekapom őket Árpival: nagyon gonosz emberek benyomását keltik a képen, ugye?

Míg ott majomkodunk, a Blizzard - nyilván - szélviharként söpör végig a Vörösön: rohadt gyorsak lehettek, mert mire odaértünk, már a Sin of Kain hangol. Vissza a Kékbe, Inurnment. Ők a legkompromisszummentesebbek a feszt során, például kezdetnek egy könyörtelen grind tempót visznek keresztül egy teljes – és közel sem félperces – számon, de csak azért, hogy a második számuk első pár percét ugyanebben a tempóban darálják végig. Kompromisszumtól olyannyira ment a fellépésük, hogy még az Aetherius Obscuritas feliratot sem veszik le maguk mögül.

Már láttam őket 2005-ben a Mayhem előtt, most inkább shoppingolni megyünk Bandival. Fanzinvásárlás a főszervezőtől, Fodor Lacitól, aztán gyönyörködünk egyet a Terranis prod. standjánál az ezernyi földalatti kiadványban, a rengeteg képbakelites, istentelen, gusztustalan borítón (kedvencem, amelyiken a csávó arcfestéssel, meztelenül, egy szál faszban ordít - basszus, elfelejtettem, hogy mi volt az…): csupa underground ritkaság.

A Sin of Kain még mindig hangol, valaki bluesos témákat nyomat a basszusgitáron - na majd később visszajövünk. Bandi a bornholmos Sallai Petivel dumál, aki az utóbbi időben egyre nagyobb bandáknak készít egyre komolyabb borítókat, reméljük lassan tovább öregbíti majd Magyarország hírnevét ezen a téren (Havancsák, you know). Havancsákék pedig már a színpadon is vannak a Sin of Kainnel.

Cathar testfelépítése mindig lenyűgöz: ekkora böszme frontemberek illenek az ilyen súlyos zenékhez! Pólója fekete alapon fekete SATAN-felirat. Szar a hangulatuk (csak én látom mindig ilyen állapotban őket?), most a hiszti részben a punnyadt fogadtatásnak (a bm-warriorok nagy része mostanra, 11-körülre teljesen leeresztett), részben pedig a friss tagváltozásnak (mivel kirúgták az egyik gitárost) köszönhető.

Nem tudom, vajon az egyetlen gitár miatt, de Hjules hatalmas basszgitárja nagyon előtérbe került: nekem tetszik, amit nyomat (Bandi szerint nagyon kattogósan szól) - azonban valahogy aránytalan az egész, a szinti csak valami visító magas frekvencia, a gitárhangzás erőtlen, és mindez persze csakis azért számíthat, mert magán a hangzáson érezhetően sokat agyaltak.

Witchcraft, át a Kékbe, ez valami eszement durva, bestiális zene! Olyan, mintha náluk a gerjedés külön zenekari tag lenne: a komor intró alatt bevonulván, véletlenül hozzáérnek a húrokhoz és már hasít is belénk a torz zaj… Maradt még azért a közönségben egy 20-30 fős mag, akik tartották magukat erre a nagy eseményre, olyan zúzás van itt, hogy az na. Nehéz úgy figyelni a zenére, hogy gerjed minden, minden pillanatban kijjebb és kijjebb lökődöm, mint valami piszok egy gennyes sebből, úgyhogy nem sok mindenre emlékszem. Sebaj, a tízéves banda végre kihozott egy teljes albumot (Years of Blood), már postán is van a Regimental Recordsnak hála: kíváncsi vagyok, van-e könyörület a lemezen, mert itt éppenséggel nem volt.

Éjfél után kezdünk már bepunnyadni, jókor jön – csöppet illuminált állapotban – Kornél, a metálszomszédom fasza kis történeteivel, akivel a házban ritkán, koncerteken viszont rendszeresen találkozunk. A legállatabb volt az este folyamán az a sztori, mely szerint a ’80-as évek legvégén, tizenéves kis suttyóként írt egy-egy levelet a Tormentornak és az Undertaking nevű thrash bandának (bár fogalma sem volt, hogy megy ez), hogy ugyanmár, küldjenek a demójukból/lemezükből egy példányt. Ám sajnos nem tudhatta meg, hogy megkapta volna-e ingyen a cuccot, mert mint később rájött, felcserélte a borítékokat, és Undertakingtől kérte – tisztelettel - az Anno Domini című mesterművet és vice versa!

Míg Kornél visszamegy feltankolni, mi átugrunk megnézni, hogy mi lesz Carcharothékkal 2 óra tájt. Jókor érkezünk, mert éppen kezdenek, de ez valahogy rajtunk és még kb. 10 emberen kívül senkit sem érdekel különösebben. A tiniknek már régen fellőtték a pizsamát, aki az AO-n még nem, az a Witchcraften tombolta ki, a végkimerülésig magát – nem éppen egy irigylésre méltó kezdési idő az övéké. (A másik teremben éppen szimultán szól az Immodus - ott azért többen vannak még talpon). Pedig mekkora zenét csinálnak!!!

Zeneileg ez a produkció a legértékelhetőbb az összes közül. Nem darálnak, gerjednek, keménykednek, mégis iszonyú súlyos az egész: általában groteszk, doomba hajló, lassabb témákkal operálnak, nagyon jól megírt gitárdallamokkal. A billentyűket unott arccal, amolyan OTP-s ügyintéző módjára nyomkodó (és a bizalomgerjesztő Métely névvel bíró) billentyűslány hangszere azonban - technikai problémák miatt - nem szól, a keverős fickó pedig folyamatosan rohangál: hoz zsinórokat, próbálja jobbról-balról, szegény lány azonban csak pötyög flegmán.

A nem éppen kis darab, ősmagyarosan pöndörödő bajszú énekes viszont iszonyatos beleéléssel vezényli le a koncertet. Nem is koncert ez, inkább zenés előadás. Nem énekel - azon az olykor erőteljesen kiabáló, olykor gonosz, morgó hangján -, hanem előad, mintha valami manó vagy lidérc mesélne a régmúlt világokról. Az ő lemezeikre is kíváncsi leszek, mert a fellépésük alapján, meg az elcsípett szövegfoszlányok alapján ("Én ott voltam! Én ott voltam!", "Csillaghullás") kimondottan egyedi és értékes zenét csinálnak!

Mínuszokban, süvítő jeges szélben, lestrapált zombikként távozunk a maratoni black metál estről.

A fotókat készítette: Görög András (Alkonyat)