bezár
 

art&design

2012. 09. 12.
Pókember a polgárháborúban
A Hihetetlen Pókember #1-3: Háború Otthon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pókember a polgárháborúban Már lassan egy éve, hogy itthon ismét rendszeresen kapható a Pókember az újságárusoknál. Ráadásul hihetetlenül szép, az eredeti kiadást is lepipáló minőségben, de annál kétszer vastagabb terjedelemben. Az ára is barátságos, az államokban egy sima füzet is drágább, miközben tele van reklámokkal. A Hihetetlen Pókember a csinos külbecs mellett szerencsére azért mást is tartogat még.
Itthon lényegében három kiadónak volt köze Pókember-képregények kiadásához. A Semicnek, a Panininek és a Kingpinnek. A Semic a rendszerváltás óta egyengeti a hálószövő útját, de az ezredfordulón félbehagyta a Csodálatos Pókember első folyamát, majd ugyanazen a címen egy alternatív univerzumbeli Pókember-sztori közlésébe kezdett bele, az ún. Ultimate, avagy magyar fordításban Újvilági Pókemberbe, ami fiatalosabb hangvételt volt hivatott megütni.

2005-ben jelent meg itthon a Panini kiadó, amely a régi szuperhős kalandjait kísérelte meg folytatni a Hihetetlen Pókember címre hallgató sorozattal. Miután a 27. számmal a Pannini is félbehagyta az idősebb Peter Parker kalandjait, a Kingpin – a három részes Marvel Könyvek Pókember-kiadása után – kötet formátumban folytatta azt. 2010-ben a Semic végére ért az Ultimate Spider-Mannek (bár a sorozat egy erőteljes arculatváltást kővetően az államokban más címmel ugyan, de folytatódott), ezért 2011-ben vissza akart térni a 10 évvel korábban félbehagyott hálószövőhöz, akinek azóta a Panini és a Kingpin egyengette a életét. A Csodálatos Pókember 3. folyama azonban csak két számot ért meg, mert a kiadó időközben csődbe ment, így a sorozat ismét félbemaradt.
BorítókMinden rosszban van azonban valami jó, hisz a teljesen megsemmisült Pókemberből most úgy látszik egy egész képregénycsalád nő ki. A Kingpin ugyanis nem csak folytatja a füzetek kiadását (ráadásul összehasonlíthatatlanul jobb minőségben), hanem az új Hihetetlen Pókember mellé megjelenteti a csupán 1000 példányban nyomtatott Marvel+-t, illetve egy limitált számú, kereskedelmi forgalomba nem kerülő Pókember-füzetnek is életet adott nemrégiben (Peter Parker Pókember), miközben a könyvek kiadásával sem hagyott fel, csak mostantól sejthetően inkább régebbi történetekre fókuszál majd. (A Pókember-képregények magyarországi megjelenéseiről még többet olvashattok Harza Tamástól a Képregény.net-en, illetve az Újvilági Pókember utolsó számában, melyet bátorkodtam beszkennelni. Mindezt kiegészíteném még ezzel a saját kezűleg készített táblázattal, ami remélem segít még átláthatóbbá tenni ezt a kesze-kusza történetet.)

A lényegen persze semmit sem változtat, hogy minek hívjuk a Pókembert, csodálatosnak, hihetetlennek, Peter Parkernek, Marvel lovagnak, vagy egyszerűen csak simán Pókembernek. Az új lap a Marvel 2006-os nagy crossoverétől, a polgárháborútól veszi fel a fonalat. Önmagában is érthető és kerek, de az alapszituációból következő látványos harcokat meghagyja inkább a – nálunk is megjelent – minisorozatnak (Polgárháború: A háború vége & eleje), és inkább Pókember két tűz közé kerülésére koncentrál. Straczynski írása sokkal árnyaltabb képet fest a regisztrációról, mint Mark Millar fővonala, ahol a politikai felhang elveszett a kisebb-nagyobb "ürügy-konfliktusok" mögött (mint a Thor-klón, a titkos börtön vagy a szuperbűnözők bevetése). 
A Hihetetlen PókemberA polgárháborús sorozatok komoly hangvételét már a talpas betűtípusok és a fél borítót elfedő színes sávok is igyekeztek rögtön egyértelművé tenni, ellenben Straczynskinál érezhetjük először, hogy ez ténylegesen az, mivel ő valóban megtalálja az egymásnak feszülő érveket. A polgárháború közvetlen előzményét jelentő Washingtoni látogatás, majd a 7 részes Háború otthon alcímekkel ellátott Pók-füzetek lényegében Peter Parker két nagyra becsült példaképe közötti vívódását mesélik el. Peter előzőleg teljesen elképzelhetetlennek tartja a szuperhősök regisztrációját, de amikor mentora és jó barátja, Tony Stark hirtelenjében választás elé állítja, ország-világ előtt felfedi a kilétét. A döntés után Peter fokozatosan elbizonytalanodik, megpróbál a dolgok mögé nézni (börtönlátogatás), és végül arra az elhatározásra jut, hogy talán mégis rosszul döntött, és csatlakozik az ellenálláshoz, azaz Amerika Kapitány csapatához. Straczynski lényegében hármójuk szembeállításából építi fel a füzeteket. Egy részt Vasembernek szentel, egyet a Kapitánynak, aztán a következőben Peter megint Vasemberrel beszélget (vagy vele kerül szembe), és így tovább a végéig. Közben két politikai párhuzamot is kapunk az amerikai történelem bizonyos eseményeivel: az egyik Abraham Lincoln fejlődésért vívott polgárháborúja, akihez Tony Stark magát igyekszik hasonlítani, ezzel próbálva bizonyítani, hogy amit tesz, az jó. A másik az 50-es évek kommunista paranoiájától túlfűtött McCarthy-korszak, amelyet bizonyos mértékben a jelen Amerikája is kénytelen átélni, csak az ellenség ezúttal kevésbé fogható meg a terrorizmus címkéjével. Lényegében a polgárháború is nyílt kiállás a republikánus oldal mellett (Straczynski és Millar írásai alapján legalábbis biztosan, hisz 2006-ban még bőven a Bush-éra közepén voltunk), és miután a regisztrációs tábor győzelmével zárul a sorozatok tucatjain átívelő crossover, remélhetőleg mi magunk is megtapasztalhatjuk majd, hogy milyen következményekkel jár a mindent felügyelni kívánó állam hatalma (az amerikai kiadás követői szerint remek sztorikkal). A Hihetetlen Pókember mindazonáltal – miközben Amerika Kapitány alapos felolvasóestet tart Mark Twianből – kicsit adós marad Vasember álláspontjának az árnyalásával, a történet második fele inkább csak ingerült, dühös vezetőként ábrázolja Tonyt. Szerencsénkre a Marvel+ első két száma ezért is kárpótol minket, szóval a crossoverek már csak ilyenek.
A Hihetetlen PókemberMiután a közkedvelt hálószövő felfedte kilétét a nyilvánosság előtt, rögtön atrocitások érik, először egy Amerika Kapitány-fanatikus merénylő támad rá a családjára. Az incidens is hűen prezentálja, hogy az eszmék ilyen szintű eltorzulása milyen szélsőségekhez vezethet, és hogy ez a kvázi fasiszta öregúr mennyire félreértelmezi azt, amit választott hőse igazából képvisel. Nem kell persze aggódni amiatt, hogy a Hihetetlen Pókember első három száma belesüppedne a nyílt politizálásba, mert Straczynski a tőle megszokott intellektussal adja ezt elő, miközben Pókember magánéletéről sem feledkezik meg. Amíg fél szemünk a nagy eseményen, addig a másik Pókember saját világán mélázik.

Sosem volt titok, hogy a szuperhős képregények legtöbbször egyfajta tanmeseként is szolgálnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Reed története a nagybátyjáról, vagy amikor May néni az élet értelméről kérdezi Petert, aki ezek után fiatalkori önmagának igyekszik valami útravaló bölcsességgel szolgálni, nem sok sikerrel. Ilyen szempontból összességében talán ez Straczynski egyik legerősebb írása, de nem csak a konkrét cselekmény, hanem az elbeszélésmód miatt is: az első számban található telefonbeszélgetés például szellemesen, és nem legutolsó sorban humorosan mutatja meg, hogy miként hidegül el egymástól a Richards házaspár (Sue és Reed a Fantasztikus Négyesből), J. Jonah Jameson reakciója pedig rövid, de annál beszédesebb panelekben beszéli el a mogorva főszerkesztő viszonyát Peter Parkerrel és a Pókemberrel.
A Hihetetlen PókemberMindenki kedvenc hálószövőjével kapcsolatban számtalanszor elmondják, hogy mennyire emberi és hétköznapi hős, ez azonban már régen túlnőtt azon, minthogy nincs pénze lakbérre, nem talál állást, vagy éppen csajozik. Az a pillanat, amikor Pókember élő adásban önszántából felfedi a kilétét, katartikus élmény, és nem csak az olvasóknak, hanem maguknak a szereplőknek is. Elégtétel, amit a sokéves hánykódtatás után mindenki jogosnak érez, hiszen Pókembert sosem becsülték meg annyira, mint amennyire megérdemelte volna. Mindebbe viszont vegyül egy jó adag  büszkeség is. Ez a önhittség nem csak az ő, hanem May néni és MJ szemét is elhomályosítja, akik végig támogatják Petert a regisztráció során. Ennél emberibbek már csak akkor lesznek, amikor belátják, hogy tévedtek.
Táblázat
A Marvel Pókember személyazonosságának nyilvánosságra hozásával új lehetőségek tárházát nyitotta meg maga előtt (az amerikai kiadás követői persze jól tudják, hogy nem sokáig éltek vele), de a közvetlen folytatásra nekünk még várnunk kell egy kicsit. A következő számban ugyanis hátraugrunk kicsit az időben, mivel az Amazing mellett főhősünk más sorozatokban is rendszeresen szövi még a hálót, és nem is akárhogy. A 4. számtól már Roberto Aguirre-Sacasa fogja ellátni az írói teendőket, de nem kell aggódnia a Straczynsky-szimpatizánsoknak sem, hiszen az ő nevével is találkozni fogunk még a hazai kiadásban.

A Hihetetlen Pókember #13 (2012)
Írta: J. Michael Straczynski
Rajzolta: Ron Garney & Tyler Kirkham
A magyar kiadás munkatársai: Harza Tamás (szerkesztő) & Benes Attila (fordító, beíró)
Az eredeti kiadványok címe: 
The Amazing Spider-Man #529–538 (2006–2007)

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dani Áron --


További írások a rovatból

Serge Bloch - Davide Cali: Moi, j’attends / I Can’t Wait / Alig várom
art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban
irodalom

Súlytalanul nehezedik Súlytalanul nehezedik
Moesko Péter, Megyünk haza, Műút, 2019.
színház

Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei
Hegymegi Máté Molière-rendezése a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés