irodalom
2012. 09. 15.
Zuhant magába, a társaság meg belé
Apokrif-est a RoHamban
A címbeli idézet, ami jól jellemzi az Apokrif nyárvégi lapbemutatójának hangulatát, Gál Somától, a lap egyik szerzőjétől származik. A változatos esten részt vett Natascha Kampusch, folyt a pilseni sör, bedugva maradtak a vasalók, és szó esett az egyházi szoftpornóról is.
A Roham Bár fullasztóan meleg belső termében gyülekeznek az emberek, állítólag ennyien még sosem voltak a folyóirat lapbemutatóján. Nem is jut mindenkinek szék, de a lelkes irodalomkedvelők hősiesen állnak a vártán, a kevésbé edzettek pedig a földre kuporodnak. Nyerges Gábor Ádám főszerkesztő azzal kezdi, tudja, hogy fura egy nyári lapszámot ősz elején bemutatni, de így alakult, és ezzel ez a példány az Apokrif nyári termésének összegzőjévé lépett elő. Nézzük csak, miből is szemezgethetünk ezúttal.
A felolvasók sorát Sós Dóra nyitja, aki, mint kiderül, nem csupán az irodalom, hanem a képzőművészet és a két műfajt összeolvasztó performanszok területén is alkot. Nem mellesleg doktori iskolába jár, a piacon nemrégiben feltűnő Queer Kiadó egyik alapító tagja, és egy művészetkutatói intézetben dolgozik. Utoljára akkor szakadt ki belőlem egy ekkora "tyűha!", amikor Lackfi Jánost faggattam arról, hogyan képes három ember életét élni egyszerre. Kíváncsian várom Dóra szövegét, ide most verset hozott (bár prózát is ír), méghozzá olyat, ami Natascha Kampusch történetét dolgozza fel – azét az osztrák diáklányét, akinek a nevét és elrablásának történetét senki nem felejti el, aki csak hallott róla. Kicsit kétkedve fogadom a dolgot, lévén, hogy egyrészt két éve maga Natascha írta meg kálváriájának történetét 3096 nap című könyvében, másrészt pedig bárhogy is hallgatom, ez egy próza, nem pedig prózavers. Dóra szövegrészlete Natascha tudatának védekező, részleges kettéhasadásáról és a lány megmeneküléséről szól, a szöveg nekem néhol nagyon sok, túlságosan képi, látomásos, és ez a nyelv engem inkább elidegenít Natascha szenvedésétől, semmint közelebb vinne hozzá.
Kicsit hosszúra is nyúlik a felolvasás, többen már kornyadozunk, mire Gál Soma sorra kerül. A fiatal szerző elmondja: több terve is volt az életével, de végül és végérvényesen az írás mellett kötött ki, és ettől nem is szándékozik tágítani. A próza, amit felolvas, kissé homályos, mint a történetben szereplő Hangulat presszó maga, ahol Szegfű, a hétpróbás ivócimbora pilseni sör-párbajt vív Hraballal. Érezhető az irány, amerre a szöveg világa mutat, de az atmoszférát Gál egyelőre nehezen teremti meg, gyakran feleslegesen vész el a részletekben, megtörve ezzel a sodró prózaritmust. A címben is idézett, nehezen követhető képiség pedig igencsak kilóg az egyébként realista törekvésű szövegből (ahogy az olyan mondatok is, mint az "ezt az arcot az élet szépsége gyűrte össze").
Borda Réka a harmadik felolvasó – őt a miskolci Szöveggyár projekt (vezetői: k. kabai lóránt és Zemlényi Attila) ringatott a kebelén –, verseket hoz, mi pedig feloldódunk bennük, mert pajkosak (itt esik szó a bedugva maradt vasalóról, ami forró és gőzölög), mulatságosak, de nem súlytalanok, és a színpadon ülő lány húsz eszendejéhez viszonyítva üdvös érettségről vallanak.
A felolvasók sorát Sós Dóra nyitja, aki, mint kiderül, nem csupán az irodalom, hanem a képzőművészet és a két műfajt összeolvasztó performanszok területén is alkot. Nem mellesleg doktori iskolába jár, a piacon nemrégiben feltűnő Queer Kiadó egyik alapító tagja, és egy művészetkutatói intézetben dolgozik. Utoljára akkor szakadt ki belőlem egy ekkora "tyűha!", amikor Lackfi Jánost faggattam arról, hogyan képes három ember életét élni egyszerre. Kíváncsian várom Dóra szövegét, ide most verset hozott (bár prózát is ír), méghozzá olyat, ami Natascha Kampusch történetét dolgozza fel – azét az osztrák diáklányét, akinek a nevét és elrablásának történetét senki nem felejti el, aki csak hallott róla. Kicsit kétkedve fogadom a dolgot, lévén, hogy egyrészt két éve maga Natascha írta meg kálváriájának történetét 3096 nap című könyvében, másrészt pedig bárhogy is hallgatom, ez egy próza, nem pedig prózavers. Dóra szövegrészlete Natascha tudatának védekező, részleges kettéhasadásáról és a lány megmeneküléséről szól, a szöveg nekem néhol nagyon sok, túlságosan képi, látomásos, és ez a nyelv engem inkább elidegenít Natascha szenvedésétől, semmint közelebb vinne hozzá.
Kicsit hosszúra is nyúlik a felolvasás, többen már kornyadozunk, mire Gál Soma sorra kerül. A fiatal szerző elmondja: több terve is volt az életével, de végül és végérvényesen az írás mellett kötött ki, és ettől nem is szándékozik tágítani. A próza, amit felolvas, kissé homályos, mint a történetben szereplő Hangulat presszó maga, ahol Szegfű, a hétpróbás ivócimbora pilseni sör-párbajt vív Hraballal. Érezhető az irány, amerre a szöveg világa mutat, de az atmoszférát Gál egyelőre nehezen teremti meg, gyakran feleslegesen vész el a részletekben, megtörve ezzel a sodró prózaritmust. A címben is idézett, nehezen követhető képiség pedig igencsak kilóg az egyébként realista törekvésű szövegből (ahogy az olyan mondatok is, mint az "ezt az arcot az élet szépsége gyűrte össze").
Borda Réka a harmadik felolvasó – őt a miskolci Szöveggyár projekt (vezetői: k. kabai lóránt és Zemlényi Attila) ringatott a kebelén –, verseket hoz, mi pedig feloldódunk bennük, mert pajkosak (itt esik szó a bedugva maradt vasalóról, ami forró és gőzölög), mulatságosak, de nem súlytalanok, és a színpadon ülő lány húsz eszendejéhez viszonyítva üdvös érettségről vallanak.
A Zombori duó
A szünet előtt a Zombori duó – egy engem Dolores O’Riordan-re, a Cranberries énekesnőjére külsejében és hangjában egyaránt emlékeztető énekeslány és egy billentyűs fiú kettőse – olyan három számból álló blues-minikoncertet rittyent, hogy odaragadunk a székhez. Csordás Zita és Novai Gábor – jól tesszük, ha megjegyezzük ezt a két nevet, mert bár Zita állítása szerint csak erre az egy alkalomra álltak össze, ezúton javaslom, hogy indítsunk Facebook-csoportot a zenekar állandósulása érdekében. (Én lennék az első, aki belépne.)
Szünet – végre levegő, na igen, a Roham ügyelhetett volna a légkondicionálásra –, aztán Falvai Mátyás, a Fiatal Írók Szövetségének tagja, a Gépindák szerzője lép színre egy fergetegesen humoros szövegrészlettel. A bencés fiúgimnáziumban senyvedő serdülők gyötrelmein sírunk a nevetéstől, főleg, amikor Falvai a felolvasás végeztével hozzáteszi: a Mozgó Világ azzal az indokkal dobta vissza ezt a szöveget, hogy nem más, mint egy "kétségkívül kulturált, ám rendkívül érdektelen egyházi szoftpornó". Ezzel az Apokrif közönsége a felcsapó kacajrohamokból kiindulva nem értett egyet (én magam sem).
Falvai Mátyás
A felolvasók sorát Evellei Kata író, költő zárja, aki nemrég összeállt verseskötetéből hozott néhány finom hangulatú, de az alanyi költészet hagyományaitól kevéssé eltérő szöveget. A felolvasások véget értek, ám Nyerges Gábor Ádám közkívánatra visszahívja a színpadra a Zombori duót, akik megilletődve, de örömmel újráznak egy szám erejéig. A társaság nem oszlik fel, az Apokrif közönsége továbbszivárog a pesti éjszakába. A folyórat szerkesztősége összességében eredményes és kellemes estét könyvelhet el, bár a kifelé menet elkapott, ismeretlen gazdájú félmondattól azóta sem szabadulok: "Az miért van, hogy egy irodalmi esten a zene volt a legjobb?"
Fotók: Molnár Fruzsina
Szerzők
-- Kalapos Éva Veronika --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
zene
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről