Brown a Szépművészeti Múzeumnak kezd el dolgozni, de igen nagy érdeklődést tanúsít a kortárs művészet iránt is, így nem véletlen, hogy fiatal magyar képzőművészekkel is találkozni kezd. Dianne 2005-ben lehetőséget kap az ABB vezérigazgatójától a cég hivatali épületében lévő galéria használatára. 2006-ban elindítja a galériát, azzal a céllal, hogy összegyűjtsön kortárs képzőművészeket, akik ezen a helyen együtt, egymást inspirálva alkothatnak.

Dianne három éven át menedzselte ezt a csapatot, elhárítva előlük a kiállítási helyszín keresésének jelentős terheit. Neki köszönhetően több munkájuk is kijutott külföldi tárlatokra, és jobban megismerte ezeket a művészeket a szakma is. Dianna célja volt az is, hogy a külföldi érdeklődőket idecsábítsa, így adva meg a kezdő lökést a magyar művészek nemzetközi karrierjének. Sajnálatos módon 2009-ben távoznia kellett, így az Art Factory magára maradt, és sorsa is kérdésessé vált. Most, 2012-ben azonban az itt alkotó művészeknek két új szponzort is sikerült találniuk, így a műhely újra aktívvá vált és a régi szemléletmód örökségével indult újra.



A korábban csak műtermeket tartalmazó 800 négyzetméteres térről leszakítottak egy nagy részt, melyet kiállítótérré alakítottak át. E tér méretéből fakadóan – egy közel 200 négyzetméteres területről van szó – kiválóan alkalmas monumentális és jelentős tárlatok megrendezésére is. A művészek célja, hogy a hely nemzetköziségét erősítsék, így nem meglepő, hogy a megrendezni kívánt tárlatokon is szép számmal szeretnének külföldi művészektől származó munkákat felvonultatni. Az internacionalitást szolgálja az első műterem is, ahol jelenleg Bodoni Zsolt dolgozik, ám a későbbiekben egy-egy külföldi kortárs képzőművészt is szeretnének ide meghívni, hogy néhány hónapot itt töltsön és a hely szelleméből merítve alkosson.

Úgy gondolom, ez egy igazán nagyszerű kezdeményezés, hiszen egy ilyen projekttel nemcsak a művészek közötti nemzetközi kapcsolatok erősödhetnek, hanem a kortárs magyar művészet megítélése is javulhat. E lehetőségnek köszönhetően a későbbiekben még több magyar munka kerülhet ki határon túli kiállításokra, és még több magyar művészt hívhatnak meg más országokba alkotni. Ezért van feltétlenül szükség egy ilyen alkotóműhelyre.
A műtermek egyébként is rendkívül ideálisak az alkotásra. Egybefüggő, világos terek állnak a művészek rendelkezésére, a rengeteg fénynek köszönhetően pedig otthonosan és szabadan tudnak dolgozni. A fehér falak sterilitása jól átláthatóvá teszi a készülő és elkészült műveket, így e semleges falakon könnyebb javítgatni a festményeken és felmérni a felületek hatásait. Az Art Factory egy kiüresedett gyárközpont közepén helyezkedik el, közel a metrómegállóhoz, így gyorsan megközelíthető, mégis távol van a város zajától, minden feltétele biztosított tehát a relaxív alkotáshoz.

Jelenleg Bodoni Zsolton, Szász Sándor, Kucsora Márta, Juhász Dóra képei készülnek itt, de Herman Leventét is ezen a helyen találjuk meg "munka közben". A galéria 2006-ban még Bodoni Zsolt kiállításával nyitott meg elsőként, mivel Dianne C. Brown egy igen merész és feltűnő anyaggal akart indítani. Bodoni munkái pedig éppen ilyenek: mindenki figyelmét felkeltik nagyméretű portréi, ábrázoljanak akár asszonyi arcokat, akár gyermeki képmásokat. Bodoni szenvedéllyel fest, festett arcai rendkívül beszédesek és ragyogóan kihasználja az olajban rejlő lehetőségeket. Nem véletlen, hogy már önálló kiállítással mutatkozhatott be New Yorkban, Los Angelesben, Londonban és Brüsszelben is.
Hasonló szenvedéllyel állnak előttünk Kucsora Márta képei, itt azonban már nem az arc a fő téma, hanem a víz. A víz hatalmas, mindent elsöprő ereje, fenségessége jelenik meg a festményeken. Kucsora Márta képeire jellemző a festészet anyagainak sajátos tulajdonságaiból építkező, de mégis spontán nyomhagyás: fröcsköléssel, csurgatással alakulnak ki a hullámok, a vízesések, a folyások. Kucsora képei rendkívüli módon működnek: provokálnak, de pillanatok alatt hatásuk alá kerülünk. Nagyméretű alkotásai fogva tartanak minket.

Elemi erővel láncolnak magukhoz Szász Sándor munkái is, melyeken egy rendkívül súlyosan terhelt, posztapokaliptikus világ víziói jelennek meg. Ezeken a képeken nincs helye semmiféle kísérletezésnek, nincs játékosság, kérdések helyett sokkal inkább állításokkal szembesülünk. Sőt, nem is állításokkal, hanem inkább tényközlésekkel. Szimbolikus, szürreális tájképei rettegést közvetítenek, és nem engednek semmiféle feloldást. Az öt alkotó közül Szász képei a legsúlyosabbak, a legkomorabbak.

A társadalmi problémák, a globális tragédiák ábrázolása helyett Herman Levente képei személyesebb gondokra reflektálnak, kérdésfelvetőek. Melankolikus, elidegenedett tájakat fest, elhagyott tárgyakkal benépesítve. Képi világa a szürreális motívumoktól rendkívül furcsává válik, így a helyszínek, tárgyak is átlényegülnek. Monokróm színvilághoz közelítő festményein csak néha-néha tűnnek fel intenzívebb árnyalatok.

Juhász Dóra munkái kissé kilógnak a többi festmény közül: ő az egyedüli a galéria művészei között, aki absztrakt expresszionista képeket készít. Fő motívumai a tojás és a kör, mert ezeket tartja a természet legtökéletesebb formáinak, amelyek számára az egységet, a születést, a termékenységet, a harmóniát szimbolizálják.

Ők öten alkotnak tehát a Budapest Art Factory falai között, de érdeklődve várhatjuk, ki lesz az első külföldi művész, akit maguk közé invitálnak. Ha ez megtörténik, akkor bizony semmi sem állíthatja meg ezt az alkotóhelyet, hogy nemzetközi színvonalú műteremmé és kiállítótérré váljon.