bezár
 

építészet

2013. 03. 31.
Ha Berlin felett az atomfelhő
Berliner Unterwelten - 3-as Túra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ha Berlin felett az atomfelhő “Fizessen be egy útra Európába, ameddig Európa még létezik" - áll a kopott falon egy amerikai utazási iroda hírdetése, 1981-ből. Gesundbrunnen utcái alatt vagyunk az egykori Nyugat-Berlinben, egy bunkerrendszerben, mely a hidegháború paranoiájában egy meg nem történt pusztítástól védett volna meg pár ezer szerencsés embert.
A termek kicsik, szűk és sötét folyosók vezetnek egyikből a másikba. Foszforeszkáló vonalakat és nyilakat követünk, azt se látjuk, hova lépünk. Az egyik sötétben hagyott kisebb helyiség falairól különböző testhelyzetekben kifüggesztett szkafanderek merednek ránk. Van ennek a túrának valami szellemvasút jellege. Egy kis szobába érünk be, itt áll a szellőztetőberendezés; tökéletesen működik egészen addig, ameddig van áram - ami ugye, háború esetén nem mindig garantált. Túravezetőnk a szemléltetés kedvéért lekapcsolja a lámpát, mi pedig állunk a vaksötétben és arra várunk, hogy két önkéntes kézi erővel próbálja beüzemelni a gépet. Lassan elkezd pislákolni a fény. Két kar állandó tekerésével túlélhető egy áramszünet, egy ember azonban körülbelül 5-10 percig képes erre a fajta erőkifejtésre. Úgy tűnhet, ha ezer fő találhat itt védelmet, akkor éppen megoldható az utánpótlás, ám háború esetén a bunkerek lakói többnyire nők, öregek, gyerekek és betegek. Különben is, hivatalosan csak 10 órára nyújt menedéket a létesítmény, se víz-, se élelmiszertartaléka nincsen.


fotó: Holger Happel

A gesundbrunneni U-Bahn pályaudvar, amely a 3-as számmal jelölt túra első állomása, 1928 és 1930 között épült, a később D-vonalnak, vagy GN-Bahnnak (Gesundbrunnen-Neukölln) hívott vonal végállomásaként (a körülbelül 11 km-es szakaszt majd csak 1973-ban kezdik el folytatni). Berlin egyik legmélyebbre épített állomásának kivitelező mérnöke a svéd Alfred Grenander volt. Az építkezések során a BVG (a Berlini Közlekedési Vállalat) személyzete számára egy üzemi helyiségekkel ellátott külön szárnyat terveztek, ám a gazdasági világválság következtében elfogyott a pénz, és a mintegy 180 méter hosszú részt nem tudták üzembe helyezni. Tíz évre ottmaradt üresen a sötétben, egészen addig, amíg 1940-ben a Szövetségesek légiereje elérte Berlint, és a nácik belekezdtek a földalatti létesítmények légópincékké való átépítésébe. Így az említett Badstraße alatt húzódó folyosó integrálásával létrejött a “Bunker A"-nak elnevezett létesítmény, mely összesen 2000 embernek nyújtott védelmet 1600 négyzetméteren. A háború végéig sértetlen maradt, utána pedig boltok nyíltak a bejárati épületeiben (a Blochplatz két sarkán, a Böttgerstraßén és a Hochstraßén), idővel azonban, mivel a pincékbe vezető lejáratok nyitva álltak, legfőképpen a csempészek előtt, bezáratták őket, és egészen 1981-ig nem is használták. A nyolcvanas évek elejére véget ért az enyhülés korszaka, és elkezdődött az ún. kis hidegháború, ezért reaktiválták a bunkert, 1983-ra ismételten készen állt pontosan 1318 ember megóvására. Az óvóhely új szellőzetőberendezéssel, biztonsági ajtókkal, valamint zsilipekkel 10 órás védelmet tudott volna nyújtani a civil lakosság számára egy esetleges támadás esetén. A helyiségek jelenleg többnyire üresen állnak. Itt-ott mutatóban ágyakat láthatunk, műanyagfóliákba csomagolt matracokkal vagy fejtámlákkal felszerelt üléssorokat vizestartályokkal. A létesítményt egy sötét, 1,90-es belmagasságú termen keresztül az egyik vészkijáraton hagyjuk el, mely átvezet a metróállomásra (kettő másik az alagútra nyílik).


fotó: Holger Happel

A következő állomás a következő megálló, egyet megyünk az U8-cal, kiszállunk, és már ott is találjuk magunkat a bunker közepén. 1967-től ugyanis megkezdődött a nyugat-berlini óvóhelyek megerősítése: nemcsak a már létező bunkereket fejlesztették tovább, hanem új óvóhelyeket is építettek (ez az ún. Mehrzweckanlage). Ezek a létesítmények első sorban valamilyen hétköznapi célt láttak el (mélygarázs, aluljáró vagy, mint ez esetben metrómegálló), támadás esetén azonban képesek lettek volna védelmet adni a lakosságnak. Ennek jegyében tehát a D-vonal 1973-ban elkezdett folytatásakor a következő, Pankstraße alatti megállót már eleve bunkernek építették. Az állomást végül 1977-ben adták át, hivatalosan 3339 ember számára tudott volna menedéket adni.


fotó: Holger Happel

A megálló, ahol az U-Bahn robog ki és be, valamint a két kijárata a Pankstraßére, zsilipkapukkal hermetikusan lezárható. A peronon végig ágyakat állítanának föl, az esetlegesen bent álló két szerelvény szintén az óvóhely részét képezné. A feljáró melletti vasajtó egy rövid folyosóra vezet, amelyből a megfigyelőterembe juthatunk. A terem két biztonsági ajtóval semmit és senkit át nem enged, a frissen érkező egy kis ablak, valamint rádió segítségével léphet kapcsolatba a bunker belsejében levőkkel. Egy zuhanyzó található még ugyanitt a káros szennyezőanyagoktól való megtisztítás céljából, mely alatt jelenleg egy női próbababa áll a bent viselendő kék-sárga tréningruhában. Az alvótermekben négyemeletes ágyak állnak, igaz, hosszuk talán az 1,80-at sem éri el, ellenben bizonyos ágyaknál a választófal lebontható, hogy a párok összebújhassanak. Összkomfortról azonban nem beszélhetünk. A fürdés lehetősége meglehetősen korlátozott, a konyha csupán a konzervek felmelegítésére szolgál (érdemes megjegyezni, hogy a konzervnyitó itt Nyugaton elektromos, áramkimaradás esetén tehát se fény, se étel). Szemben a gesundbrunneni bunkerrel, itt 14 napra elegendő víz-, és élelmiszerkészlet állt rendelkezésre. Atomtámadás esetén a sugárzás az eredeti intenzivitásának 0,6%-ra csökken ennyi idő alatt, azért a kéthetes berendezkedés. Persze, hogy mi várt volna a túlélőkre a felszínre merészkedés után, elképzelni sem érdemes. Egy térkép szerint, amennyiben az Alexanderplatzra atombomba hullana, valahol Wannsee környékén, körülbelül 20 km-re onnan, lenne esélyünk a túlélésre.


fotó: Holger Happel

Berlin 23 bunkere (ebből 19 felszín alatti és 4 felszín feletti) összesen 27.700 ember számára tudott volna menedéket biztosítani. Az újraegyesítés után a bunkerek egy részét visszaépítették, költséges lett volna fenntartani őket. Egyes területeket eladtak, az óvóhelyiségekből így lettek szupermarketek raktárai, művészeti galériák vagy nulla csillagos szállodák. A “Berliner Unterwelten e.V." célja a még álló létesítményeket múzeumként megőrízni, és az érdeklődők számára lehetőséget biztosítani bebarangolásukhoz. Tevékenységük révén 2010-ben az itt említett két óvóhely felkerült a műemlékvédelmi listára.

a leadben szereplő fotó: Dietmar Arnold
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ruprech Dániel --

Ruprech Dániel a Pécsi Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint esztétika szakán végzett, jelenleg a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie hallgatója.


További írások a rovatból

építészet

A modernizmus és a múlt illúziója A modernizmus és a múlt illúziója
Építészeti körtúra az ezerarcú Barcelonában
építészet

Organikus városok Organikus városok
Bornemisza Eszter: Városi hegek
építészet

Koncepció, kontextus, térbeliség Koncepció, kontextus, térbeliség
3h_3ház a Fugában
építészet

Fába borult vidék Fába borult vidék
Véget ért a Hello Wood Építész Mustra 2017

Más művészeti ágakról

irodalom

Történelem családregényben, krimiben, versben, asszamblázsban Történelem családregényben, krimiben, versben, asszamblázsban
A Margó Fesztiválon és a 90. Ünnepi Könyvhét pénteki napján a Prae Kiadó három új kötete mutatkozott be
Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség
Kakukkfészek a Radnótiban
A második HUBBY-est a B32-ben, június 4-én


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés