Túlélve az utazást (legyen az vonat- vagy autóút), kiheverve a nagy siófoki sörhiányt, végül csak megtaláltuk a helyünket a parton. Délután volt az első műhelymunka, közös beszélgetés irodalomról, olvasásról, ki miért és hogyan, ismerkedtünk az új táborozókkal, a régiekkel meg próbáltuk összefoglalni, mi történt nyár óta.



Hosszasan beszélgettünk az ihletről. Mi is az, érdemes-e várni rá, vagy valahogy elő kéne csalogatni? Többen a "vagy jön, vagy inkább hagyd" nézetet vallottuk, mások inkább a kitartó üldögélést és várakozást javasolták. Dobálóztunk szerzőkkel és könyveikkel, ki mit olvasott az elmúlt időben, amiből tanult is valamit, Lázár Ervintől Jane Austenon át egészen Csernáig. Két csoport működött. Egy csupalány csodacsapat, melyet maga a szervező, Csapody Kinga mentorált, és a Fő téren található Marcipán cukrászda személyzetét fárasztotta, illetve Szabó Tibor Benjámin csapata, akik őrizték titkaikat, főleg, hogy miről is beszéltek és hol. A két csoport együtt is dolgozott, a Plazagasztro teraszán, a zenélő víztorony mellett közvetlenül.

A műhelymunka egyébként a szokásos volt. A szokásosan jó. Hűen a tavaszhoz a téma a szerelem volt, persze egész listát kaptunk, hogy milyen szavakat nem (szerelem, édes, tavasz, bizsergés stb.) és milyen szavakat lehet használni (rotációs kapa, ütvefúró, buborék, stb.). A táborban okozott egy kis problémát, hogy a frissen érkezetteknek nehéz volt felvenni az irtásos ritmust, a mi kritikaalkotási és kritikafogadási módszereinket és szokásainkat. Alapszabály, hogy bárki megszólalhat, akinek van építő jellegű megjegyzése, bárki elmondhatja a véleményét, benyomásait, asszociációit, megérzéseit, de még véletlenül sem bántó formában. Ha javasolunk valamit, amellett érvelni kell. Ami pedig a kritika fogadását illeti: már az első táborban, 2011 nyarán mindenki hatalmas betűkkel felvéste magának a kis füzetkéjébe, amit Grecsó Krisztián mondott. "Semmin sem szabad megsértődni, azzal csak magunknak ártunk." Mindent meg kell hallgatni, mérlegelni kell, ki és miért mondja, fel lehet-e használni, segít-e a szövegnek, aztán mosolyogni egyet. Mosolyogni és nem megsértődni, mert a végső döntés, hogy változtatunk-e a szövegen, úgyis a miénk, rajtunk múlik, hogy hallgatunk-e a kritikára, és ha igen, mennyire, nincs kényszer. Mi így szoktuk, és úgy gondolom, ez teszi a csoportot, az irtásos műhelymunkát, az irtásos közösséget különlegessé.

Vendégünk ezúttal Kiss Ottó és Lovász Andrea volt. Kiss Ottóval péntek este beszélgetett a csapat, kötetlenül, amíg a hideg el nem űzött minket. Mesélt a kezdetekről, milyen volt az indulás, mi vette rá az írásra. A Battonyán töltött gyermekévekről, ami nagyon nagy hatással volt rá. A sokszínű környezet, mely a mai napig meghatározza művészetét, például szereplőinek névválasztásánál. Beszélgettünk gyerekirodalomról (magyarról és skandinávról egyaránt), korábbi köteteiről a Csillagszedő Máriótól kezdve a Lopott levegőn át, egészen friss írásaiig. Lovász Andrea szombat délután tartott foglalkozást. Két gyermekkönyv kéziratából kaptunk egy-egy részletet, melyeket együtt elemeztünk. Magán a szövegen kívül szóba került, hogy hogy is kell tekintenünk egy mesére, egy gyerekkönyvre. Lovász Andrea rávilágított arra, hogy ugyanúgy kell kezelnünk egy gyerekeknek szánt szöveget, mint a felnőtteknek szántat, ugyanúgy jónak kell lennie a történetnek, ahogy nyelvileg is helyesnek és igényesnek kell lennie, hiszen azért mert valaki még csak ötéves, nem feltétlenül hülye.

A tábor utolsó pillanatai is azzal teltek, hogy hogy tartsuk a továbbiakban a kapcsolatot, hova küldjük a házi feladatot. És végül az autók is elgurultak, a vonat is elindult, és mi várjuk, hogy lehessen nyári tábor.