bezár
 

irodalom

2013. 07. 03.
Ki rúgta fel Petri babgulyását?!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mégsem lehet olyan nagy baj, ha valaki összeokádja az előadótermet egy Nádas Péter-est alatt, mert évek múlva még mindig sikongatva lehet kacarászni ezen. Nádas ugyan nem volt ott, úgyhogy az ő nézőpontját nem ismerem, ahogy sajnos már Petrit sem tudom megkérdezni, hogy mit érzett, amikor felrúgták a babgulyását. Tatán jártunk, a Litera táborában 2013. június 21-én.
Kis kalandunk a nosztalgiával a Déliben indul: várom Szőcs Petrát meg Borsik Miklóst, velük utazom. Az első Litera-tábor (ősi, tatai JAK-táborok újratöltve) tematikája a test köré szerveződik, a vonaton próbálunk hangolódni: Borsik Leonardót idézi, aki azt mondta egyszer, hogy a nemi szervek ösztön nélkül, puszta fizikai valójukban egyszerűen ocsmányak. Ezen elvitatkozunk, amíg ki nem szállunk Tóvároskertnél.

Kis bolyongás után megtaláljuk a tábort, becsekkolunk, rácsodálkozunk az autentikus hetvenes évekbeli hangulatra – hihetetlen, hogy tud valami ilyen mértékben konzerválódni. Feltételezésemet később a vacsoránál Marno János erősíti meg: 23 éve semmi sem változott itt. Na, de most ő még nincs itt, lerontunk a büféhez, ahol viszont találunk a melegtől elpilledt Csutak Gabit és Nemes Z. Máriót. Welcome drink után Nagy Gabi noszogat minket, azaz felszólít, hogy takarodjunk a Szörpbe, ahol őstatások tartanak szemináriumot. Mire odaérünk, Németh Gábor már javában mutogatja a '80-as évekbeli irodalmi estek reklámanyagait. A legnagyobb ovációval egy nagy méretű, zsírpapírszerű plakátot fogadnak, bár nem a kivitelezés miatt: filctollal firkálták rá azt, hogy KOPORSHOW. Mert ezt akkor csinálták, amikor megtudták, hogy Kádár János meghalt. Németh Gábor büszkén meséli: saját kezűleg lopta el az előadóteremből. Egyébként igazi dokumentumhalmozónak tűnik, tele van a háza dossziékkal. "Vigyázz, egyszer kigyullad!" – cukkolja Bozsik Péter.

A meleg engem is megvisel, kicsit lankad a figyelmem, arra kapom fel a fejem, hogy bekiabálják: "Jaj, amikor X. Y. behányt Nádas Péter felolvasásán?" "Én viszont felpucoltattam vele!" – vágja rá Keresztury Tibor. Ezen elgöcögünk, ez a hányás legendásnak tűnik, akárcsak Petri felborult babgulyása, amit tizenkét éve hallok különböző verziókban – Tata előtt nekem francia hallevessel mesélték. Bár, azt gondolom, ez mindegy. A lényeg a bogrács meg az ominózus felrúgás, és a slusszpoén, hogy állítólag így is elfogyott. (Nem, nem akarom tudni.)

Nagy Gabi megkérdezi Bozsikot, hogy miről nevezetes egy kis tavacska a közelben. "Ficsku Pállal mosakodtunk benne" – tudjuk meg. Ezek szerint ma már nemigen lehet benne mosakodni, de a nosztalgiatúra egyik pontja lehet.

A fennmaradó időben még faggatják egy kicsit Kukorelly Endrét, hogy melyik író focizik jól (Esterházy Péter) és ki borzalmasan vagy épp sehogy (Márton László). Egyébként nagyon aktívak a délelőttök, ami a sportot illeti – meséli Bartók Imre és Mán-Várhegyi Réka a partról visszafelé menet, ők körbefutják reggel a tavat Keresztury Emővel. Minden elismerésem az övék, én ugyanis nem vagyok a koránkelés bajnoka – sem. De azért örülök, hogy ilyen is van: úszás és futás mellett jóga és tai-chi. Meg foci, persze.

 
Fotó: Szőcs Petra
nyomtat

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés