DeMonacóé igazi high concept film: csak egy ötlete van, de az legalább nagyot szól. A naptár 2022-t mutat, a bűnözési és szegénységi ráták a padlót súrolják, s mindez az Új Alapító Atyák egyetlen frappáns találmányának, a március 22-én megrendezett bűn éjszakájának köszönhető. 12 órára ugyanis felfüggesztik a Tízparancsolat és az amerikai jogszabályok hatályát, vagyis bárki kedvére ölhet, lophat, csalhat. DeMonaco ötlete szerint ez a 12 órás nihil úgy működik, mint egy szelep: egy kis önfeledt tolcsokolás segít kiengedni az átlagemberből az év másik 364 napján felgyülemlett gőzt, agressziót, frusztrációt, depressziót. A részvétel persze nem kötelező, vannak, akik nem róják az utcákat célpontokat hajkurászva: vagy a morál nevű civilizációs csökevény munkál még bennük, vagy csak szimplán kőgazdagok és otthon lapulnak, mert megengedhetik maguknak az új fejlesztésű védelmi rendszereket, ami mint egy erődítményt zárja le "rózsadombi" luxuslakásukat acélfalaival.

Ilyen pénzes família Sandinék is, a családfő, James (Ethan Hawke) ráadásul a védelmi rendszerek értékesítéséből gazdagodott meg – amiért szomszédjaik meg is orroltak rájuk. A szerelmes kamaszlánnyal, a horrorrajongó geek kissráccal és az engedelmes, szűkszavú feleség szerepkörébe szorult anyukával teljessé váló Sandin családnak azonban nem úgy telik a megtisztulás éjszakája, ahogy tervezték. A szülei nevelési hiányosságai ellenére is empátiával bíró Henry ugyanis segítséget nyújt annak az utcán menekülő fekete embernek, akit elkényeztetett, csontgazdag pszichopaták maszkba burkolózó serege üldöz. Emberünk bemenekül Sandinékhoz, akiket körülvesz és ultimátum elé állít a jól szórakozó gyiloksereg: vagy kiadják a hajléktalan áldozatukat, vagy az egész családot likvidálják. Az új rendszert serényen kiszolgáló, a bűn éjszakájának elveivel mélyen egyetértő James védené is a családját, rögtön indul homeless-t vadászni, csakhogy Henry távvezérelt, két keréken gördülő horror-babájával titkos búvóhelyre navigálja a menekültet…

DeMonaco így az egész országon keresztülsöprő ölés-orgia káoszától egy picit félrelépve egy lezárt ház falai közé tereli a cselekményt. Az író-rendező két kapura játszik: egyrészt szeretne társadalomkritikus allegóriát faragni az alapanyagból, másrészt nem csak az ijesztő jövőképpel, de pár horrorcsavarral is betojatná nézőit. Az ütős egysorosnak tűnő alapkoncepciót viszont nem munkálja ki annyira, hogy azt igazán komolyan lehessen venni: a maga egyszerűségében is csábító ötlet ugyanis némi agytorna után értelmét veszti, hiszen miért csökkentené a bűncselekmények számát egyetlen este, mikor minden megengedett? A konfliktuskezelés legősibb módjára rákapó emberek valószínűleg az év többi napján is agresszívabbá válnának, megkedvelnék az egyszerűbb megoldásokat, és lefoszlana róluk a civilizáció máza. A film csak a háttérben futó TV-műsorok "szakértőinek" nyilatkozataiban foglalkozik a témával, akik kifejtik, hogy az egész csupán arra jó, hogy az ország megszabaduljon a szegényebb rétegektől, akik a legnagyobb számban pusztulnak el az éjjel, mivel nincs pénzük arra, hogy megvédjük magukat. DeMonaco viszont nem mélyíti ennél tovább kritikáját, nem foglalkozik azzal, hogyan jutott idáig a társadalom, se azzal, hogyan szabadultak meg az emberek minimális erkölcsi érzéküktől, és hogyan gondolhatja egy 10 éves kissrácon kívül a történetben majdnem mindenki, hogy az alacsony bűnözési és szegénységi mutatók legitimálják az emberölést. Egy HBO-sorozatban sokkal jobban működne ez a koncepció, ahol mondjuk a Walking Dead lélektani ívét és a karakterek nihilizmussal kacérkodó gondolatait továbbfűzve lehetne kirajzolni egy dekadenciába hulló nagyközösség kórképét.

Persze a mai sekélyes színvonallal is beérő tömegfilmes kínálatban még elmenne popcornnal a mozi annak ellenére, hogy üzenete az Elysiuménál is didaktikusabb – ha inváziós thrillerként, netán horrorfilmként működne. DeMonaco viszont annyira se ért a feszültségteremtéshez, mint a szociális kommentárhoz, ami nem jelenti azt, hogy kifejezetten rossz film lenne A bűn éjszakája, viszont nem is emeli ki semmi az átlagból. Láthatóan el van telve magával és maszkos pszichopatáival, akiket viszont már-már karikatúraként tálal, s így egyáltalán nem ijesztőek – még a szívélyesen mosolygó, úriemberként kommunikáló vezetőjük (Rhys Wakefield szolid alakítása) sem. DeMonaco ráadásul elősorolja az összes tipikus horrorklisét, ami biztos kézzel gyilkolja az izgalmakat: az életveszély ellenére is folyton szétszaladnak a szereplők, a négyfős család külön-külön szobákban retteg, és a rendező azt a közhelyt is agyonhasználja, mikor az utolsó pillanatban lövik le a rosszfiút, pedig az már a karját is felemelte, hogy meglékelje a földön fekvő főhős koponyáját. Az élvezeti faktort további logikai buktatók is csorbítják: a 99 %-ban biztosnak ítélt rendszert kb. fél perc alatt, egy kocsivontatóval döntik le (hogy egy sima acélfalon hogyan találtak fogást, az rejtély), és a sunyin néző szomszédok motivációja is teljesen értelmetlen – elvégre miért haragudna a kapitalizmus hazájában egy dúsgazdag család a szomszédjára azért, mert az eladott egy terméket, és meggazdagodott belőle?
 

A filmről ordít, hogy író-rendezője roppant komoly és félelmetes horror-allegóriának szánta azt a szegényeket és a kisebbségeket eltaposó Amerikáról, csakhogy sztereotípiákból kifaragott karakterei, a vérfagyasztó feszültséget nélkülöző thrillerepizódjai és a kiötlött világát ki nem fejtő, rövid játékideje miatt se okosra, se ijesztőre nem sikerült. A bűn éjszakája az érdekes kudarc tipikus esete: a róla folytatott diskurzus sokkal izgalmasabb, mint maga a film.