Még a hivatalos megnyitó előtt három kerekasztal-beszélgetés zajlott a Rákóczi úti Libri Könyvpalotában. Az első beszélgetésben, melynek témája a KELLO szerepe a könyves kultúrában volt, első hallásra kissé anakronisztikusnak tűntek a "könyvtárak szerepe meg fog növekedni" típusú mondatok, de végiggondolva az elhangzottakat végeredményben érthető volt a beszélgetésben résztvevők néha egymással is élesen ellentmondó álláspontja.

Lelkes Lajos, a beszélgetés moderátora már az elején a szakkönyvpiac helyzetére terelte a szót. Beszélt arról, hogy vidéken szakkönyvéhség van, ellenben állami támogatás szempontjából nehéz helyzetben vannak a kiadók. Elhangzott részéről olyan érv is, hogy a szakkönyvek a szépirodalmi könyvekkel szemben lassabban fáradnak ki, néhány tudományos alapkönyv évtizedekig tudja az adott tudományágat szolgálni minimális átdolgozással, és az lenne a normális nálunk is, mint tőlünk nyugatabbra, hogy az ilyen alapkönyvek tucatnyi újabb és újabb kiadást érnek meg. Gál Katalin, aki a könyvkiadókat képviselte ebben a beszélgetésben, úgy fogalmazott, hogy a szakkönyvkiadás agyhalott állapotban van, s mivel egy sor fontos, de komoly előállítási költséggel bíró kiadványt nem lehet újranyomni, nyilvánvaló, hogy ezeket az érdeklődők már csak a könyvtárakban fogják megtalálni.

Arany László Tamás, a KELLO vezérigazgatója többek között a tartós könyvek rendszerének bevezetése révén látja megnövekedni a könyvtársak szerepét. Mivel az érettségire készülő tizenkettedikesek már nem rendelkeznek majd odahaza a korábbi évfolyamok könyveivel, kénytelenek lesznek a könyvtárakban felkészülni. Arany rendkívül erélyesen szólalt fel az ellen, hogy a szülők ennek ellenére is inkább megvegyék gyereküknek a szükséges könyveket.

Gál Katalin erre reagálva többek között arra  hívta fel a figyelmet, hogy a könyvkultúra fontos része a könyv birtoklásának élménye is, ahogy például egy kisgyerek a saját ügyetlen, ákombákom betűvel írja be nevét első könyvébe, és fontos egy-egy könyv generációkon át történő megőrzése is. Arany szerint viszont azoknak is nyújtaniuk kell valamit, akik nem tudják, vagy nem akarják birtokolni a könyveket. Később ezt a véleményét  úgy pontosította, hogy a könyvtárak természetesen képesek  bizonyos szolgáltatásokat nyújtani olyan érdeklődőknek is, akik maguk is rendszeres olvasók és könyvgyűjtők, de fontosabb küldetés ennél az, hogy a nem olvasókat megszólítsák.

Érdekes volt az a szemlélet, ami Ramháb Mária szavai által rajzolódott ki, amikor a mai modern kistelepülési könyvtárak funkcióiról beszélt. A könyvtárfejlesztési szakember szerint  fontos, hogy ezek igazi közösségi helyek legyenek, hogy kisgyerekes anyák és internetezni tanuló nyugdíjasok is elférjenek benne, egyáltalán az olvasónak legyen helye, ne mindent a soha nem olvasott könyvek foglaljanak el. Ha igazi közösségi szolgáltató hely a könyvtár, meghozza az olvasáshoz is a kedvet. A modern technológia, a könyvtárak egy hálózatba tömörülése révén, a KELLO segítségével pedig bármilyen könyv elérhető ezeken a kis helyeken is, anélkül, hogy ott helyben kelljen tárolni őket.

Egy végtelen vitába nyújtott röpke bepillantást a második beszélgetés, ami nem csak témája, nem csak a résztvevők határozott szembenállása, de a szervezés révén is hektikusra sikeredett. Némi időbeli csúszás és az eredeti tervekhez képest plusz egy fő (Gyurgyák János. az Osiris Kiadó vezetője ebben a beszélgetésben kívánt részt venni, nem pedig a következőben) a beszélgető felek folytonos sürgetésére, félbeszakítására késztetett szervezőt és moderátort egyaránt. A téma a szépirodalom és a könyvkultúra támogatása volt. L. Simon László, az NKA alelnöke amellett érvelt, hogy bár csökkent azon intézmények száma, melyek valamilyen formában a könyvkiadást támogatják, az erre fordított összeg nem csökkent, éppen ellenkezőleg, növekedett. Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke az olvasókkal való közeli jó viszony ápolásában látta a könyvpiac fennmaradásának kulcsát, és ezért fontosnak tartja az ilyen programokra kapott állami támogatást. Zentai Péter a MKKE részéről a megvalósult (például Márai-program) és a meg nem valósul (például kortárs irodalmi év) programokról beszélt. Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője arra az anomáliára hívta fel a figyelmet, hogy nagyobb értékben kér vissza a könyvtárak részére a jelenlegi támogatási  rendszer könyveket, mint amekkora értékben támogatást nyújt azok megjelentetéséhez. Gyurgyák János pedig azon értetlenségének adott hangot, hogy miért kap nagyságrendekkel nagyonn támogatást például az Operaház a könyvszakmához képest, és nehezményezte, hogy a könyvkiadók nem kerülhetnek be a szellemi műhelyeket támogató hároméves programba. 

Fiatalosan pimasz, provokatív hangneme révén üdítő és érdekes beszélgetésnek ígérkezett a harmadik programpont annak ellenre is, hogy Békés Márton és Szabó Tibor Benjámin párbeszédévé vált ( a kiírással ellentétben nem csak Gyurgyák János, hanem  Tamás Gáspár Miklós sem vett részt ezen a beszélgetésen). A téma a válság és a kultára kapcsolata volt, Szabó arra kereste a választ, nem lehetsége-e, hogy a könyvpiac válsága nem csupán gazdasági jellegű, nem arról van-e szó, hogy a kulturának nevezett valami lassan elpárolog körülöttünk.

Békés azzal kezdte mondanivalóját, hogy nem érzi jól magát ezen a helyszínen, nem szereti a könyvpalotákat (a könyvgúlákat és a kilós könyvvásárokat sem), szerinte ezek ugyanúgy megölik a könyvkultúrát, mint ahogy a modern mezőgazdaság és ipar a méheket, lepkéket vagy a hódokat. Az antikváriumok, vagy akár  az aluljárók könyvárusai is ugyanolyan létfontosságúak az olvasáskultúra tekintetében, mint az említett apró állatok a földi élet fennmaradásában. Szabó szerint azonban míg a méheket konkrétan mérgezik bizonyos eljárások, addig a nagy könyvpaloták nem rombolják le fizikailag is a kis üzleteket, és szerinte egy antikvárium péládul fenn képes maradni, ha van háromszáz fős közönsége.

Békés szerint azonban azok, akik kiadják Szepesi Nikolett könyvét vagy A szürke ötven árnyalatát, szellemi környezetszennyezést okoznak. Ez ellen igenis tenni kell. Szabó visszakérdezett, tényleg tennie kell az írástudóknak a giccs ellen, nem elég, hogy egyszerűen csak nem vesznek róla tudomást? Mint kiderült, Békés az aktív cselekvés híve. Emellett azt is megemlítette, hogy természetesen őt is érdeklik a nem a magaskulturához tartozó könyvek, és hogy szerinte vannak jó kiadók, akik ebben a regiszterben is, szellemi tekintetben és megjelenésükben egyaránt igényes kiadványokat képesek megjelentetni. 

Bár sokféle probléma került szóba a beszélgetések alatt, s a hallgatóság megismerkedhetett nem egy olyan szemponttal is, ami alapján valóban érdemes újragondolni sokmindent napjaink olvasáskultúrájával kapcsolatban, mégis úgy tűnt, ezen a délutánon egy  a témától független jelenség okozza a legnagyobb dilemmát: a beszélgetésekre szánt idő hiánya.

Fotó: Bach Máté