A Károly körúti Alexandra termének belsőépítésze nyilván kuglizni volt, amikor a helykihasználás fontosságáról esett szó az iskolában, és ezért csónak méretű foteleket, puffokat és hatalmas asztalokat pakolt be, a színpadra való rálátást páfrányfélékkel akadályozta meg. Letelepedtem az egyik anyányi ülőalkalmatosságra, rápillantottam a tőlem másfél méterre gubbasztó legközelebbi asztalszomszédomra, kis ablakot vájtam az előttem terpeszkedő növény levelei közé, és kikukucskáltam a színpadra.

„Bemutatkozik az Árgus folyóirat, vendégek Pallag Zoltán főszerkesztő, Király Levente főszerkesztő-helyettes, Garaczi László, Karafiáth Orsolya, Nemes Z. Márió és Térey János” – hirdették korábban a különböző portálok és fórumok. A páfrány mögül azt láttam, hogy Karafiáthnak, Királynak és Téreynek nyoma sincs, meglepetés-vendég viszont Acsai Roland.

Sok mindenről szerencsére nem maradhattam le, Pallag Zoltán (hm, milyen üdítően fiatal főszerkesztő) még azt ecsetelte, hogy lévén az Árgus újraindult fiatal lap, 60–70 százalékban ők kérik a jó nevű szerzők írásait, így kerültek kapcsolatba az itt jelenlevőkkel is. Kellemetlen intermezzóhoz vezetett, amikor Kőrössi P. József moderátor megjegyezte, hogy jelentős költők is tartoznak az Árgus táborához, akik sajnos most nem tudtak eljönni, mint például Karafiáth és Térey. Nyilván csak szerencsétlen szóhasználat, gondoltam, és ezt gondolhatták a beszélgetés „egyéb” vendégei is, mert diplomatikusan hallgattak. Főszerkesztőjük azonban tisztességgel korrigált: az itt jelenlévők sem kevésbé jelentősek, Rolandnak például 22 díja van, Orsolyának meg nem. Kőrössi sietett megjegyezni, ő sem úgy értette, hanem hogy Karafiáth – az egy jelenség. Egyetértő bólogatás mindenfelől, ja, jelenség, az biztos, ugorjunk.

Vitaindító állítás következett, a moderátor szerint a lap mintha főként fiatal szerzőket szerepeltetne, nekik akarna lehetőséget adni. A válasz az volt, hogy 19-től 91 évesig, Király Odett-től – aki a lap legfiatalabb költőjének számít – Határ Győzőig (akitől 2006. november 27. óta sajnos már nem várhatunk új verseket) terjed a skála. Bár az igaz, van egy fajta paradigmaváltás, mely talán Teslár Ákos, Simon Márton, Krusovszky Dénes szövegeivel fémjelezhető leginkább.

A következő húsz perc a kulturális folyóiratok nehéz sorsáról szólt. Az Árgus – mily meglepő – anyagi gondokkal küzd. Elsősorban a Székesfehérvári Önkormányzat adja az Alapítványukba a pénzt, és bár a kulturális bizottság legutóbb megtagadta a támogatást, a Városházán a civil bizottság még odaítélheti. Emellett a város kulturális szereplői között sem felhőtlen a kapcsolat, a klasszikusnak mondható népi és urbánus ellentét kialakulása sértődésekhez vezetett, a sértődések pedig két új lap, a Bástya és a Vár megjelenéséhez.

(A korábbi ellentétek után, melyek végigkísérték a lap belső életét – Péntek Imre főszerkesztő 2003–ban távozott a laptól , Tódor János töltötte be a főszerkesztői pozíciót, 2005 szeptemberétől fél évig Szikra János irányította a szerkesztőséget, Pallag Zoltán a főszerkesztői posztra kiírt pályázat megnyerésével, 2006 elején vette át a lapot. 2006 augusztusában a szerkesztőbizottság három (volt) tagja ügyészségi vizsgálatot kért az Árgus Alapítvány kuratóriuma működéséről – de mindezek nem kerültek szóba.)

Megtudtuk, hogy Pallag Zoltán idejét és energiáját felemészti főszerkesztői tevékenysége: „Már csak csöpög, és nem spriccel a vér az írói vénámból” – mondta, én pedig próbáltam visszaemlékezni, mit is olvastam tőle korábban, sajnos szinte semmit, jó formán csak a könyvkritikák jutottak eszembe a Magyar Narancsban, de Pallag akaratlanul is megnyugtatott, amikor hozzátette „bár korábban se voltam túl termékeny”.

Végül megvitatásra került, hogyha a lap új szerkesztőkkel, új szerzőkkel büszkélkedik, miért maradt a neve a régi. „Annyira végül is nem gáz”  mondta Pallag, és hogy eleget tesz a hozzákapcsolható asszociációknak: a kulturális életen tartott szem, ilyesmi.

Végül a felolvasás. Acsai Roland (jövő tavaszra) készülő kötetéből hallhattunk öt verset. Roland fél évet töltött egy alkotóházban Finnországban, ez az utazás ihlette a hűvösen hangulatos verseket, köztük a Hószobrokat, a Finnország ízét, a Helsinki Night Traint.

Nemes Z. Márió a már megjelent könyvéből, az Alkalmi magyarázatok a húsról-ból olvasott fel néhány darabot/szeletet – lenyűgöző alkotások, de a hideg kilel tőlük. Nincs ez másként a kihullott, elosztogatott fogakról szól Fogszöveg, és a kéz és petefészek iránti vágyat tematizáló Kormány közepes kanyarhoz új verseivel sem.

Pallag Zoltán Mi vár egy rüszüre? című novellája a békeidőben kissé lagymatag laktanyai hétköznapot mutatja be, a „kis cuki kávésfiút”, Májer hadnagyot helyezve a történet középpontjába.

Garaczi László elmondta, hogy ha minden jól megy, nyáron fog megjelenni egy kötet, benne kortárs szerzők művei arról, milyennek képzelik az életet 2011-ben, 2036-ban, 2048-ban. (Ilyesmit az ofőnk is íratott a gimiben: Milyennek képzeled az életed 10 év múlva? Huh... amiket én összeírtam… Garaczié földhözragadt realitás ahhoz képest.) Garaczi mátrixos indíttatású Egy agy címet viselő írásának műformája e-mail, és olyan sötét képek szövetéből áll össze, mint a „megértés morzsái”, „térbeli gettósodás a világban”, az „emberiség veresége”. 2036-ban a fiktív én egy antiszinkretista góc tagjaként illegalitásba kényszerül, 2048-ban már mint testvesztése ítélt szellemként vegetál, és „egyetlen funkciója az írás”.

Kissé letargikusan távoztunk volna, ha szóba nem kerül, hogy milyen érdekes levelek érkeznek a szerkesztőségbe, például egy vidéken élő ráérős hölgytől, aki azt mondja, hogy tessék nekem előleget átutalni, és megadni, hogy miről és mennyit írjak, és én nyomban küldöm a műveket. Köszönettel, a további együttműködés reményében… :-)

Zoch Tímea