bezár
 

irodalom

2014. 02. 11.
A novella nem pusztán valami, amivel eljátszadozik az ember addig, amíg regényt ír
Alice Munro: Mennyi boldogság!, Park Könyvkiadó, 2011, ford.: Mesterházi Mónika
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A novella nem pusztán valami, amivel eljátszadozik az ember addig, amíg regényt ír Először fordult elő a Nobel-díj történetében, hogy olyan írónak ítélték oda a rangos elismerést, aki szinte kizárólag novellákat alkot. Ráadásul az illető nő is, ami szintén ritkaság a díjazottak sorában. A címadó, Munrotól származó idézet igazságát többen vitatják, de kétségtelen, hogy Munro Nobel-díja új megvilágításba helyezheti a novella műfajának kérdését.
Ahogy írói körökben mondani szokás, az ember először verset ír, aztán novellát, végül regényt. Ugyan ez nem kőbe vésett szabály, mégis több író követte pályája során ezt a folyamatot, a novellát dobbantónak használva a nagyobb lélegzetű történetekhez való eljutásig. Alice Munro, akit a Nobel-díj bizottsága a novella műfaj mesterének nevez, maga is bevallotta, hogy megpróbálkozott a regényírással, de hamar rájött, hogy a novellánál kell maradnia. A novella védelmében megfogalmazott véleménye csak később, művészete kikristályosodása idején hangzott el. Kritikusai szerint nem is annyira novellákat, mint hosszabb léptű, a kisregény méretét megközelítő elbeszéléseket ír, ám a regény terjedelmesebb mátrixának bejárására nem vállalkozik.     

Noha Munronak több más kötete is megjelent Magyarországon, beismerem, első találkozásom az írónővel a Mennyi boldogság! kapcsán történt. Az első történet (Dimenziók) pedig azonnal igazolni látszott a kritikusok véleményét. A novella megszokott hangjához képest részletezőbb, hosszadalmasabb cselekményt sejtető elbeszélői stílussal találkoztam, és a magam részéről tíz oldal után el is felejtettem, hogy novelláról van szó; ezért lehetett hiányérzetem a végén, mintha a narratíva egyre érdekesebbé váló lehetőségeit, a sorra kifeszített szálakat egy kéz módszeresen elmetszette volna. Nálam ez a munro-i köztes műfaj komoly átállást igényelt, annál is inkább, mert némelyik, erősebb érzelmi töltetű novella nagy erővel rántott magával, és megválaszolatlan kérdéseket hagyott bennem. A sodró erejű történetek mesélői hangjában pedig nem is annyira a kritikusok által emlegetett Csehovra ismertem, mint inkább Ulickajára; kísérteties módon idéződött fel bennem az orosz írónő sajátosan női bölcsessége, az a megfigyelői álláspont, amely a ruhák fodraitól a legkisebb sebhelyekig, a szereplőkre jellemző szófordulatokig, a belső monológok önmarcangoló fejtegetéseiig jut el az ábrázolásban. Igazából ennek a hangnak a felismerésekor lapoztam a fülszöveghez, hogy megnézzem a kanadai írónő portréját, még akkor is, ha teljesen alaptalan ilyenkor a két női arc kisugárzásában hasonlóságot keresni. (Nem is találtam.)



Egyébként is, a Mennyi boldogság! díszletei egészen mások. Munro szerénysége és finom humora sokak szerint magyarázható azzal, hogy származási helye és történeteinek közege a kanadai vidék, a kisvárosok, azok lakóközössége. Kevéssé helyez hangsúlyt szereplői származására, sokkal inkább vizsgálja őket jelen viszonyaikban, bár a cselekményt gyakran helyezi más korokba. Munro szemüvegén keresztül rádöbbenünk, hogy az abnormalitás sokkal többször fordul elő közösségeinkben, mint gondolnánk, ez pedig a normális-abnormális közti határvonal átértelmezésére kényszerít. A Wenlock Edge c. szöveg meglepetése nem is annyira az idős úr, akiről kiderül, hogy meztelenre vetkőzött fiatal lányokkal olvastat fel magának, hanem a novella főszereplője, aki minden tiltakozás nélkül fogadja el a helyzetet, és válik meg ruhájától a férfi házában, egyedül a székek huzatának kellemetlen érintése miatt érezve kényelmetlenséget. Egy másik történetben, amikor a mentálisan sérült sorozatgyilkos bekéredzkedik az idős özvegyasszony házába, és a nő, saját élete védelmében az abnormális tudatú szökevénnyel mentális játszmába kényszerül, az egymástól való függés és kiszolgáltatottság kérdése borzongató közelségbe helyeződik. Ám az egymás mellé helyezett férfi-nő, normális-abnormális kölcsönhatásokon túl a különös helyzetekben megmutatkozó életerő és bölcsesség is gyakran felszínre kerül a szövegekben: az Egyes nőkben a tüdőbeteg, ágyhoz kötött haldokló hirtelen felgyűlt lelki erejére csodálkozhatunk rá, amikor a felesége távollétében szobájába járó, vonzó masszőrnő látogatásainak úgy vet véget, hogy a cselédlánnyal magára záratja a szobája ajtaját, így lezárva a kapcsolatot, utolsó erejével kedvezve a feleségének. 

A legutolsó, címadó novella, orosz témájával végképp lehetőséget adott a játékra, hogy a két írónő hangját magamban összevessem. Szofja Kovalevszkaja regényíró, matematikus utolsó, tragikus éveinek feldolgozása minden tekintetben ki is lóg a kötetből – terjedelmére nézve igazi kisregény, és az előzőekhez képest komoly történelmi tabló – olvasása nehézkesebb, egyedül az amúgy is tágan értelmezhető életutak, egyedi sorsok témakör kapcsán van köze a többi szöveghez. A történelmi előzményeket Munro úgy fűzi fel egy-egy tömör bekezdésen, álomban felidézett történésen belül, hogy annak követése igazi kihívás, az egyébként élvezetes szöveg ezeken a pontokon csomókba rándul, amíg végül a tudósnő élete végéhez, egy felemelő, de annál tragikusabb befejezéshez érünk.

Ezekben a kötetekben novelláról, Munro "védőbeszéde" ellenére, szerintem szó sincs. A szellősebb, mégis, határok közt mozgó történetek inkább egy-egy lelki folyamat értelmezései, a helyzetekben rejlő feszültségek és oldások megláttatása. Még ha néhányan meglepve vették is tudomásul a Nobel-díj bizottságának döntését, Munro felüdülést hozott az általában keményen politizáló, elvontabb hangot megütő díjazottak sorába. Ha hihetünk az írónőnek, hogy többet nem jelentkezik írással, azt szomorúan tudomásul kell vennünk; ugyanakkor kétségtelenül kerek, teljes életművet fog maga után hagyni.
 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Burns Katalin --


További írások a rovatból

Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Dékány Dávid: Dolgok C-hez
A Papír Brigád Vilnában

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés