A POPJAK soron következő estjén a korábbi alkalmaktól eltérően a filmeknek is nagy szerep jutott. A beszélgetés középpontjában két alkotás, a 2013-ban bemutatott Gravitáció című film, illetve James Smythe A felfedező című regénye állt. Egyik sem hagyományos űrutazásos történet, nehezen is köthető össze a sci-fis sztereotípiákkal (a Gravitációt például a beszélgetés résztvevői inkább thrillernek tartották), legfeljebb annyiban, hogy a helyszínük mégiscsak a világűr.

Ugyancsak távolinak tűnnek a kiválasztott művek a hatvanas évek alkotásaihoz képest. Nem az optimizmus, a fejlődésbe és távoli világok meghódításába vetett hit, nem egyfajta magasabb tudatforma keresése és megtalálása jellemző ezekre a történetekre. Ahogyan Baski Sándor is kiemelte, a Gravitációban például már szó sincs felfedezésről, egy javítási rutinmunka a kiindulási pont, amiből aztán a történet kibomlik. A mozgás iránya is más: a cél nem egyre távolabb kerülni a Földtől, hanem éppenhogy visszajutni oda. Sepsi László szerint ugyanakkor a George Clooney által játszott karakter jellemvonásai révén reflektál a film a hatvanas évek űrtörténeteire, és ezáltal is létrejön egyfajta műfaji revízió. 

Másfajta történetszövésre, a hangsúlyok eltolódására utal az is, ahogyan A felfedezőben a missziónak (minél messzebb eljutni a világűrben, amilyen messze még nem járt ember) az is a célja, hogy egyáltalán felcsigázza az embereket, hogy ismét érdekelje őket az űr, a ismeretlen.



A karakterábrázolás is lényeges változásokon ment keresztül. Nem nagyon lehet beszélni már hősökről, illetve ahogy Sirokai Mátyás is fogalmazott, ezekben a történetekben az bizonyosodik be a főszereplőkről, hogy alkalmatlanok a hős szerepére. Ugyanakkor felhívta a figyelmet A felfedező című regénybeli ellentétre: a történet szerint a média olyan embereket ünnepel(tet) hősként, akiket nemcsak a misszió szervezői tekintenek felesleges embernek (hisz épp ilyeneket toboroznak), de ők is így vélekednek önmagukról. A gyökértelenség itt a kulcsszó, aminek kapcsán Baski Sándor úgy fogalmazott, hogy végül is logikus, egy bizonytalan kimenetelű, akár több évtizedig tartó küldetésre olyanok vállalkoznak, akiknek nincs kit maguk mögött hagyni a Földön.

A gyökértelenség vagy éppen a közvetlen környezettel való problémás kapcsolat persze azt eredményezi, hogy ezek a problémák köszönnek vissza az űrutazás ürügyén is. Sepsi László úgy látja, a misszió szerepét a traumafeldolgozás vette át. Baski ennek kapcsán arról beszélt, hogy a szereplők szembenézése saját démonjaikkal, illetve önmaguk legyőzése tulajdonképpen nem szükségszerűen az űrhöz kötött, példának okáért a Robert Redford főszereplésével készült Minden odavan című film is erről szól, az óceán közepén ugyanúgy magára marad az ember a démonaival, csak onnan könnyebb a hazajutás, mint az űrből.

Ugyancsak Baski vetette fel, hogy azért sem lehet ezekre a szereplőkre hősökként tekinteni, mert passzívak. Ráadásul, mivel az egyén identitásához a fizikai, térbeli viszonyítási pontok is hozzátartoznak, az sem elhanyagolható motívum, hogy ezektől az űrben mind megfosztatnak a szereplők. Sepsi, visszautalva a gyökértelenségre, ezzel kapcsolatban megjegyezte, valószínűleg nemcsak az űrben, hanem idelent sem találnák a helyüket. Ha nem vállalkozának az útra, ha otthon maradnának, akkor sem lennének otthon.

Egotrip: űrutazás és pszichedelia filmben és irodalomban volt az est eredeti kiírása, a témát azonban, újra és újra felbukkanó mellékszálként leginkább Sirokai Mátyás érintette mondanivalójával. Az ő szemében például a már említett műfajrevízió a Gravitációban túlságosan is metaolvasatnak hat, számára az űrutazásról szóló történetek inkább afféle tripek, és ez az érzés mindenképp hiányzott a Gravitációból. Eredetileg az űrben játszódó történetek is azért kezdték el érdekelni, mert szerinte párhuzamot lehet vonni eközött és a sámánok "utazásai" között.

A beszélgetés során A felfedezőn és a Gravitáción kívül szó esett még Stanley Kubrick  2001: Űrodüsszeia című, gyakorlatilag megkerülhetetlen alkotásáról (és e beszélgetés tekintetében is fontos viszonyítási pontról),  az 1972-es Solarisról, vagy a 2009-ben bemutatott Hold című filmről. A beszélgetés végén pedig azon is elgondolkoztak a résztvevők, hogy A felfedező című regényt vajon ki filmesíthetné meg. Baski Sándor kissé meglepő módon Tarr Bélát említette, mondván a sötétség, a semmi felé halad a történet, és ezt Tarr jól tudná visszaadni, Sepsi a belső vívódások miatt Brandon Cronenberget ajánlja, Sirokainak pedig elsőre Darren Aronofsky jutott eszébe.   

A POPJAK februárban is folytatódik, Sepsi László a tervek szerint a sorozatgyilkosok karaktereiről fog majd beszélgetni vendégeivel .