A Place Saint-Sulpice nemcsak abban hasonlít a pesti Vörösmarty térre, hogy könyvhete van. Nagyjából ugyanakkora téglalap alakú sétatér, szökőkúttal, s a párizsi belváros egyik központi találkozóhelye. (Pár lépésre a tértől áll a Quartier Saint Germain piaca, talán ez a szomszédság az ihletője a Marché de la Poésie elnevezésnek.)

Nagyon közel van a párizsi Magyar Intézethez, a tér nyugati oldalát a Rue Bonaparte határolja, melynek 92-es számú palotáját foglalja el az Institut Hongrois de Paris. Könyves vidék egyébként, a tér és a környező utcák tele vannak könyvesboltokkal.

A Saint-Sulpice térnek még egy magyar vonatkozása van, ide torkollik a Vieux-Colombier, s a pici szűk utcácska négyes számú házán emléktábla hirdeti, hogy itt, a Studio Hôtel Saint-Sulpiceben lakott József Attila, párizsi egyetemistaként.
 
Az idei Marché de la Poésie díszvendégei a kongói medence országainak költői – és zenészei, mert a könyvhét színpada, – melyen napközben természetesen felolvasások és beszélgetések zajlottak – minden este 8-kor koncerthelyszínné alakult. A Nuit du Marché első estéjén Niwel Tsubu kongói születésű, de már Írországban élő énekes-gitáros lépett fel, másnap Gasadji, kongói jazz-soul énekesnő, utána pedig La Piosh, a szintén kongói fiatalember rumbát játszott, ami úgy tűnik népszerű országában, mert a következő éjjel ismét egy kongói rumbaegyüttest lehetett hallgatni (Lo Benel). Utána a ruandai költő, Érik Rwigema lépett fel, aki a L’Institut Français idei rezidensprogramjának nyerteseként jöhetett Párizsba. Saját megzenésített versei énekelte, egy szál akusztikus gitárral kísérve önmagát. Az utolsó zenés éjszakán a kameruni Odette és együttese adott tippeket a zenei műfajok keveréséről, (a szójátékot nehéz lett volna kihagyni, ugyanis Odette’s Tips a nevük, és a beattől egészen a pszichedelikus loung-ig terjedt a zenei palettájuk). A koncertsorozatot késő éjjel – "meglepetésre" – egy újabb kongói rumbaegyüttes, a Rouyaume Zipompa Pompa zárta.

A Marché (mindenki csak per "mársé"-ként emlegeti) valójában nemcsak abból a pár napból áll, amikor a könyvsátrak benépesítik a Saint-Sulpice teret, a "La Périphérie", azaz a kísérőprogramok már május végén elkezdődtek, s június utolsó napjaiig tartanak Párizs-szerte, sőt országszerte, mert Nancy, Lyon, Poitiers, Avignon, Montreuil és La Roche Guyon is csatlakozott a rendezvényhez. Május 23-án például az Oulipo csoport költői és a Bal des Pianos zenészei közös estje volt látható-hallható Montreuil-ben a La Guillotine klubban.
 
Bármikor is ért a látogató a Marché öt napjából a Saint-Sulpice térre, a díszvendég Kongó-medence képviselőit nem tudta volna elszalasztani, ugyanis a színpadot szinte mindig ők foglalták el. Tizenhét költő jött, Angolából, Burundiból, Kamerunból, a Közép-afrikai Köztársaságból, Gabonból, Egyenlítői Guineából, Ruandából, Csádból, a São Tomé és Príncipe Köztársaságból, Belga és Francia Kongóból, azaz mai nevükön Kongó-Kinshasából és Kongo-Brazzaville-ből.
 
A küldöttséget Henri Lopes, költő, író, politikus vezette, akit nemrég választottak a Kongó-vidék írószövetségének – "Livres et auteurs de bassin du Congo" – tiszteletbeli elnökévé. Egy országot egy-egy költője képviselte, Lopito Feijó (Angola), Thierry Manirambona (Burundi), Jean-Claude Awono (Kamerun), Alexandriai Lao (Közép-Afrika), Eric Joel Békalé (Gabon), Michaella Rugwizangoga (Ruanda) Nocky Djedanoum (Csád), Nimród (Csád) és Toussaint Kafarhire (Kongó Kinshasa). Kongó Brazzaville viszont egész delegációt küldött, Jean Blaise Bilombo Samba, Caya Makhélé, Alima Madina, Alain Mabanckou, Omer Massem, Maxime N'Débéka és Gabriel Mwene Okoundji személyében. Bemutatkozó délutánjuk után kis fogadást is adtak a téren, francia borokkal és saját ételspecialitásaikkal vendégelve meg a közönséget.
 
Ezekben a közép-afrikai országokban máig erős a francia kultúra hatása, s Franciaország is nem szűnő figyelemmel kíséri sorsukat, hiszen sokáig francia gyarmatok voltak. Nemrég – tavaly decemberben – francia katonák be is avatkoztak a Közép-afrikai Köztársaság szétszakadásával fenyegető polgárháborúba, ugyanis az Európai Unió mintegy ötszáz fős katonai missziót küldött az országa a polgári lakosság megvédésére. A régió többi országában sincs nyugalom, vallási és etnikai konfliktusok nehezítik az életet, borzalmas mészárlásokról hallani, nemcsak a Közép-afrikai Köztársaságból, ahonnan a hírügynökségek még kannibalizmusról is jelentettek. Van ahol katonai diktatúra uralkodik, s van ahol még ennél is rosszabb a helyzet, teljes a káosz, felfegyverzett szabadcsapatok terrorizálják és gyilkolják a lakosságot.
 
A meghívott költők egyébként szinte kivétel nélkül francia nyelven alkotnak, egyedül Lopito Feijó ír portugálulul. Sokuknak már kötete is megjelent Franciaországban. A meghívás apropója az az alkalom, hogy nemsokára megjelenik a Gallimard gondozásában egy új válogatás a francia nyelvű kongói irodalomból (a Kongó folyó országait értve a kongói jelzőn). Utoljára 1977-ben Jean-Baptiste Tati Loutard szentelt egy antológiát e régió frankofón irodalmának, azonban e kötet inkább a prózára koncentrált. A Jean-Michel Place kiadónál, Jean-Blaise-Bilombo Samba és Omer Massoumou szerkesztésében készülő a új válogatás, melynek címe várhatóan Voici ma tête congolaise lesz, félszáz költő verseit gyűjti egybe, 1950-től máig.
 

A felolvasódélutánokon hallott versek legnagyobb része politizáló költészet volt, a szabadságról, annak hiányáról, az emberi szenvedésről és fájdalomról szólt. A költők a nemzeti identitás útkereséseiről írva, a gyarmatosítás és függetlenedés megítélésének ellentmondásait is tükrözik műveikben. Már nem vagyunk gyarmatok, függetlenek vagyunk, felszabadítottak minket, újra és újra felszabadítanak, katonák jönnek, s mi meghalunk, elveszítjük házunkat, értékeinket, szeretteinket, végtagjainkat, életünket, a katonáknak mindegy, kit ölnek, s nekünk is mindegy, kinek a nevében ölnek meg minket, ha megölnek, csak az indok más, az eredmény ugyanaz – hallani ki a versekből a szenvedést és a kiszolgáltatottságot.
 
"On dit qu'un géant
Dans la nuit est tombé
[...]
Du côté du Katanga
À l'enterrement nous irons
Du casque colonia
Du casque des tyrans
Blanc noir ou kaki
La couleur n'importe pas"
 
(Henri Lopes)